Paládi Zsolt: Szakszerű felszabadítás
  
Nagy vezérünk, Karundi Ten halála után öt évvel már mindannyian úgy gondoltuk, valaki felszabadíthatna minket. Zerina bolygó lakóinak többsége, a „véleményadó és szórakoztató” Nagy Kivetítő, és a Nagytanács tagjai mind egyetértettek abban, hogy megérett az idő az orkok kitakarodására. A társadalom forrongott, röpcédulákat terjesztettek az Ork Birodalom történetének fehér foltjairól, Orkana vezetőinek korlátoltságáról pedig legendák keringtek szájról-szájra. Divat lett ellenzékinek lenni. Végül a Nagytanács is kínosnak ítélte a szoros szövetséget olyan nép fiaival, akik – egy találó mondás szerint – „nagy adag bárdolatlanságukat  egy csipetnyi bumfordisággal próbálják ellensúlyozni”. 
    Hát’ igen. Ilyen tiszteletlenül beszéltek. Ez persze nem számított sokat, ám az előkelők szalonjaiban az ork politika fundamentumát, az egyensúly-politikát farigcsálták furmányos kezek. Az orkok filozófiája szerint ugyanis a vezetők nem szakadhattak el túlságosan a néptől, sem anyagilag, sem erkölcsileg, a köznép egyszerű életét kellett élniük, bármennyire is szín-lelték a puritánságot. Mondanom sem kell, ezért aztán nagyon orroltak zerin előkelőink, úgy vélekedtek, Orkanaban be lehet vezetni ilyen szabályokat, hiszen ott az egymásrautaltságnak és a közösségi szellemnek évezredes koloncát cipelik a vezetők, de Zerinában e normák merőben idegenek, s végzetes csapást mérhetnek a zerin kiváltságosok öntudatára. 
    Egy illegális kalózadó hirdetése érlelte meg a Nagytanács döntését. A telvérek kozmosz-szerte reklámozták szolgáltatásaikat, felbátorodva a domnulok sikeres és csekély véráldozattal járó meghódításán. A reklámban a kamera végigpásztázott a telvérek büszke és erőtől kicsat-tanó hadán – a felvétel a rendes évvégi szemlén készült –, miközben a következő szöveget kántálta egy bájos női hang: „Szakszerű felszabadítás, erőszak nélkül! Az Önök népének fi-karcnyi baja sem esik! Vége az elnyomásnak, a telvérek harcos népe csupán szakfelügyeletet tart az elfoglalt területeken. Elégedetlenek elnyomóikkal? Változtassák meg életüket, itt az alkalom! Katonáinkkal elfoglaljuk a megfelelő stratégiai pontokat, s Önök máris kellemetlen perceket szerezhetnek elnyomóiknak. A folytatás már csak Önökön múlik. Nincs többé fárad-ságos egyeztetés, nincs több idegen elvárásokhoz való igazodás, nincs több meghunyászko-dás! Hívják a telvérek vonalát: tel.harc#csóva; kód: 100%.” 
    Az illegális kalózadó vételét az orkok természetesen betiltották, Zerinában mégis mindenki a műsorról beszélt. Főként a fővárosban, Karundivában terjedt futótűzként a hír: a telvérek hamarosan meg fognak érkezni. Mivel a kávéházakat bezárták, a zerinek nyomorúsá-gos lakásaikban találkoztak, és a semmitmondó családi témák tárgyalása után hangszínt vál-tottak és összesúgtak: hallottad, a telvérek már nyíltan hirdetik magukat, előbb-utóbb ide is eljutnak, lehet, hogy a Nagytanács már tárgyal velük. 
    A tanács hiába igyekezett megőrizni a tárgyalások titkosságát, a felszabadítás részletei kiszivárogtak. Az ork tisztviselők is tudomást szereztek róla, de hiába jelentették feljebbva-lóiknak, az Ork Birodalom vezérbolygója túlságosan messze keringett Zerinától, s az orkokat lekötötték saját belső problémáik. Erősítésről szó sem lehetett. A hétmillió zerinre csupán ötvenezer ork fegyveres jutott, igaz, a zerin hadsereget szövetségesként tudhatták maguk mögött. Csakhogy a tanács abban a pillanatban, amikor a megegyezés létrejött Fundamimmal, a Telvér Főhadsereg nagyvezérével, kinyilvánította a zerin hadsereg érdektelenségét és semle-gességét a hatalmi harcban. Kurtan Bo, a nagytanács elnöke hűséges híveinek szűk körében kijelentette: egyetlen csepp zerin vér sem folyhat a zerin szabadságért. (E mondatot később minden zerin történelemkönyv feljegyezte.) 
    A felszabadítás hitelesnek tekintett történetét én Saltan Yon, elhunyt zerin történész feljegyzéseiből, vázlataiból ismertem meg. Saltan Yon azért készítette ezeket az írásokat, hogy valamikor könyvet írjon belőle. Ennek érdekében sikerült hozzájutnia a Nagytanács ülé-seinek jegyzőkönyveihez és a Fundamimmal kötött szerződés titkos záradékához. Saltan Yon különc alkat volt, nem kötődött egyetlen kutatóintézethez sem, élte a maga független életét. A kiadók anyagi okokra hivatkozva elutasították a kötet tervét, és Saltan Yon hamarosan egy telvérek által behurcolt nemi betegségben pusztult el magányosan és elhagyatottan, a kórházi kezelésekre ugyanis már nem jutott pénze. (A pletykák szerint egy telvér nőtől kapta el a fertőzést.) 
    Előrebocsájtom, Saltan Yon ellenzéki alkata néhol háttérbe szorítja a történelmi ténye-ket, ezért nem minden megállapításával tudok egyetérteni. A hivatalos krónikák azonban annyira torzítanak, hogy kifejezetten örültem, amikor kezembe akadtak a kötetterv primitív technikával sokszorosított lapjai. Ebből talán fény derülhet arra, mi történt harminc évvel ezelőtt, midőn még gyermek voltam, s az idős rokonok megbízhatatlan meséi helyett feltárul-hat előttem a valóság. 
 
 
Első ének: stratégiai pontok 
 
A tanács aggodalmaskodása kis híján indulatoskodásba kergette Fundamimot, amin könnyedén elbukhatott volna az üzlet. Arról van szó, hogy Kurtan Bo nagy súlyt helyezett az időzítésre. A telvér tábornokok nem értették a zerin belpolitikát, a régi hagyományt, miszerint hazánk vezetői nemi életet is szeretnének élni, meg szüzek is akarnak maradni. Kívánatosnak tartották volna, ha spontán népmozgalom törli el az orkok hatalmát, de úgy, hogy közben ők a helyükön maradjanak, s még az orkokkal való kollaborálás vádjának terhét se kelljen viselniük. 
    Fundamimot végül is a nagy összegű előleg befizetése halasztásra bírta. A következő hónapokban a zerin titkosszolgálat intenzív előkészítő munkához látott. Szorgalmasan járták a fővárost, cselekvésre, szabad szájalásra, szabad levegővételre biztatták a lakosságot, ellenzéki tekintélyekkel barátkoztak, meghágtak néhány irodalmi kurvát és magukba szívták a házibulik szókimondó, dekadens hangulatát. Optimizmust csepegtettek az össznépi reménytelenségbe, igyekeztek elfogadtatni: a megújulást csupán a kemény telvér életforma és a telvér vigyoriság hozhatja el Zerina megfáradt szíveinek. 
    Minderről jelentést tettek. S midőn az ellenzék képviselői felbátorodva már az utcára is kimerészkedtek szónokolni, lecsukták az egész társaságot. Mutatóba meghagyták az egyik legjobban tisztelt ellenzéki politikust, Kesun Do-t és lelkes híveit. Kesun Do dúlt-fúlt haragjában: pont őt hagyták ki, aki a „Független Karundiva hangja” című szamizdat-folyóirat felelős kiadója volt, de a döntés ellen nem fellebbezhetett. 
    Közeledett Zerina nemzeti ünnepének napja. A nemzeti ünnepet Zuraktin kormányzó forradalmának tiszteletére rendezték. Zuraktin a múlt század végén Dusejma királyné szeretőjeként élt a királyi udvarban mindaddig, amíg – a királynéval szövetségben – puccsal meg nem buktatta Bimba király zsarnoki uralmát. A legendás szépségű Zuraktin a népből jött, apja egyszerű földművesként tengette éltét, népszerű demokratikus gesztusokat tett, a zerinek imádták, és soha nem koronáztatta meg magát. Kormányzóságának időszakát a törvényszék „zerin aranykorként” emlegetik. 
    A Nagytanács tagjai, főként Kurtan Bo, mindig bizonyos féltékenységgel néztek Zuraktin példájára. A zerin történelem e ritka csillaga veszélyes gondolatokra indíthatta a plebejusokat. Most mégis a megszokottnál kevesebb biztonsági intézkedésre ragadtatták magu-kat. A kivezényelt rendőröket parancsnokaik mérsékletre és az erőszak mellőzésére intették. A nemzeti ünnep valójában a telvér invázió főpróbájaként szolgált, bár a hazafiak erről mit sem sejtettek. 
    Amikor a titkosszolgálat vezetői egy pazar panorámát nyújtó biztonságos harcállás-pontból végigtekintettek a Parlament előtt gyülekező kétszázezres tömegen, megállapították, hogy a helyzet kezelhetetlenné válik, mihelyt a dolgok erőszakossá fajulnak. Ám nem véletlenül hagyták szabadon éppen Kesun Do-t, a fontolva haladó racionális politikust; Zuraktin Állami Egyetem matematikaprofesszora pontosan tudta, mire számíthat, ha feltüzeli a zerineket. A hőzöngő radikálisok, lumpenproletárok és lumpenértelmiségiek már mind a börtönben csücsültek. A hagyományos szavalatok és az állam által kirendelt színészek hervasztó produkciója után a liberálisnak tartott kulturális miniszter tartott beszédet. Óvatos tánclépésekkel közeledett az ellenzék álláspontja felé, reformokat ígért – mint az utóbbi időben mindig – zuraktinozott és igyekezett meggyőzni a hallgatóságot, ők is szállnának a közhangulattal, de ugye az ország felelősségért érzett felelősség, és hányszor megégettük magunkat, több csapást már nem, s egyébként is közel a békés fordulat. 
    Ezt már ismerjük, bár új szirénhangok is felcsendültek és kétségkívül jólestek – só-hajtott fel a nép. De azért elégedetlenül zúgva vonultak tovább a Zerin-Ork Barátság Terére, ahol Kesun Do tartott nemhivatalos szónoklatot. Útközben spontán rigmusokat alkottak az orkok kifigurázására: „Milyenek az orkok? / Hazugok és zordok!”; „Akármilyen kedves ven-dég / Három napig untig elég!”, de kijutott a gúnyból a Nagytanácsnak is: „Vénülő kecskék! / Játsszátok a szendét?” hogy csak a legártatlanabbakat említsem. Alkalmi forradalmárok ka-paszkodtak fel egy-egy kiugró emelvényre és onnan tüzelték a többieket. A rendőrség tehetet-lenül kísérte a tömeget a térig. 
    Kesun Do az Ateista Múzeum ablakából köszöntötte a zerineket. A tudós életének for-dulópontjához érkezett el. Kezében remegett a papír és homlokát ráncolta, ahogy saját sorait vizsgálta. Nem, ő ezt nem olvashatja fel. Egy nappal ezelőtt még frappánsnak és szellemesnek ítélte a szöveget, de most gyúlékonynak érezte. Előre elkészített beszédében csak egyetlenegy pontot talált, amelyben békejobbot nyújtott az őt üldöző elitnek. Ez a „nemzeti közmegegyezésről” szólt. Kitűnően programozott agya pillanatok alatt átfürkészte a sorokat és gyorsan e köré szervezte mondanivalóját.     Ám e művelet nem lehetett tökéletes: Kesun Do néhol elakadt, másutt meg azt a benyomást keltette, mintha pongyolán beszélné a zerin nyelvet. A legsúlyo-sabb kifejezéseket és mondatokat elhagyta. A szónoklat hiányosságai a hallgatóság hiányér-zetében csapódtak ki. 
    A nyugodtak szépen hazaszállingóztak. A rendőrök egy része velük szivárgott a közlekedési csomópontok elé. Azonban ekkor egy rakás fiatal perdült az Ateista Múzeum lépcsőire. Közülük is kiemelkedett egy viharvert kabátú, húszesztendős vetítőszerelő, aki hirtelen így kiáltott fel: 
    - Beszéd volt ez, zerinek? Egy szart! Egy szót se említett arról, hol állunk most! Itt utáltatták meg velünk zerin-mivoltunkat a tojásfej?ek! Miért van hivatalos intézménye az ateizmusnak? Azért vagyunk szegények, mert ilyesmire költik a pénzt! 
    Csakugyan! A téren maradt – belül elégedetlen – rengeteg egyetemista csak most esz-mélkedett. Nosza fogták az utca macskaköveit és megdobálták a Múzeum feliratát. (Nem volt nehéz a köveket kimozdítani a helyükr?l, hiszen még Zuraktin kormányzó idejében fektették le ?ket.) Az acéllemezt vagy negyven éve függesztették fel, igen lazán, s csakhamar nagy ro-bajjal led?lt. Egy kis csoport felkapta és közös er?vel elfutott vele. Igenám, csakhogy a rend ?reibe ütköztek, akik verni kezdték a fiatalokat. Erre a tömeg a macskaköveket a rend?rökre zúdította. A polgárok fejveszetten iszkoltak a helyszínr?l, de még mindig túl sokan maradtak a téren ahhoz, hogy a rend?rparancsnok megkockáztasson egy rohamot. Egy darabig állták a k?es?t, majd elfogytak a kövek és akkor mindenféle szemét szállingózott feléjük, oszlató éket formálva megindultak. Egy rövid összecsapás után megfutamították a zerineket. Néhány láza-dót elfogtak, köztük a húszesztend?s vetít?szerel?t is. 
    A mérleg igen rosszul festett, ha a Nagytanács szemszögéb?l nézzük, két rend?r súlyo-san megsérült, egy titkosszolgálatost eltaposott a tömeg. De a legrosszabbat elkerülték! A közúti és középítésügyi miniszter megkockáztatott egy kritikai megjegyzést, miszerint a macskak?-affért elkerülhették volna, ha több pénzt adott volna a tanács útfelújításra, ám Kurtan Bo megfenyegette, ha ilyen piszlicsáré ügyekkel hozakodik el? e lélektanilag jelent?s pillanatban, a kulturális miniszter mellé ülteti, az utolsó el?tti helyre. (A Nagytanács tagjait ugyanis – szimbolikusan – fontossági sorrend szerint ültették.) 
    A tanács színe el?tt Kurtan Bo létfontosságú bejelentésre készült: 
    - Tisztelt Tanács! Mindenki el?tt ismeretes, mi történt a nemzeti ünnepen. Azt is tudjuk, a jelenlegi status quo nem tartható tovább. A jelenlév?k el?tt nem titok a telvérekkel kötött megállapodás szövege sem. Ma hajnalban lefogattuk Kesun Do-t. A holnapi lapokban közzé-teszünk a nevével egy közleményt a következ? tartalommal: „A nemzeti ünnep napján Kesun Do, a Zuraktin Állami Egyetem professzora és közismert politikus a népek önrendelkezésének nevében segélykér? levelet küldött Fundamimhoz, a Telvér F?hadsereg nagyvezéréhez, hogy a telvér hadsereg szabadítsa fel Zerinát az ork elnyomás alól. A Nagytanács örömmel csatlako-zott a felhíváshoz, mivel úgy látja, Zerina feszít? társadalmi problémái az Ork Birodalom ke-retei között nem oldható meg. Kesun Do segélykér? levelét az alábbiakban közöljük. Remél-jük a zerin nép lélekben felkészült az invázióra és méltó módon, zerin barátságossággal fo-gadja a segítséget. 
    A tanács tagjai felállva tapsoltak. Mindeközben Kesun Do-nak fogalma sem volt arról, mire használják fel a nevét. Békésen aludt börtönében egy kiadós verés után. A telvér ?rhajók aznap – végrehajtva egy virtigli térugrást – Zerina bolygó vonzásterébe kerültek. 
  
  
Második ének: az invázió 
  
A hódítók az önmegsemmisít? terület szélén, Karundivától negyven kilométerre par-koltak le. Onnan terepjáróikkal és harci tankjaikkal indulta a f?város ellen. Az orkok ugyan bemérték ?ket, de azonnyomban felfogták, voltaképpen túszok Zerinában, így a telvér űrhajókat az invázió megkezdése után is épségben hagyták. Inkább a közintézmények megerősítésére készültek fel. A Központi Pártház, a Nagy Kivetít?, a Nagy Hangszóró és a Parlament elvesztése már a harcok lezárulását jelentette volna. Fegyveres erejük, dinamizmusuk meg sem közelítette a telvérekét. A lassú ork harci járm?veket az ellenséges katonák pillanatok alatt eltüntették volna a föld színér?l. Az Ork Hadsereg legf?bb erénye kiszámíthatatlanságá-ban rejlett. Kapóra jött nekik, hogy a zerineket saját vezet?ik Zuraktin óta annyira meggyávították; úgy gondolták, a zerinek úgyis lusták meglátásaik szerint cselekedni. A lusta-ságban való szövetség: ez volt a zerin-ork barátság igazi alapja. 
    Mély csönd vette körül a Fontos Intézmények környékét. A városlakók az els? telvér páncélosok láttára bérházaikba húzódtak. Az ork katonák nyugtalankodni kezdtek. A négy Fontos Intézmény parancsnoka fels?bb utasításra várt, hogy megkezdhessék a felderítést, kideríteni, egyáltalán hol bujkálnak a zerinek. A parancs egy óra múlva megérkezett: „Ha és amennyiben az ellenség holléte kérdéses, úgy kimozdulhatnak helyeikr?l, de vigyázzanak, nehogy valamilyen csel áldozatává váljanak.” Az egyik parancsnok visszakérdezett, pontosan milyen cselekre lehet számítani, ám erre már nem kapott választ. 
    A választ maguk a telvérek adták meg. Amikor az orkok felderít? katonái csendesen kilopództak az épületekb?l, megindították az akciót. A felderít?kre lézeraknát bocsájtottak, majd a tet?r?l leereszkedve a fels? emeletek ablakait zúzták be testükkel. Az orkok csak bá-multák a befelé röpköd? telvéreket. (Takarékossági okokból mind a négy Fontos Intézmény-ben csak az els? emeleti és földszinti ablakokat rácsozták be.) A kommandós stílusú támadást kommandós gyorsasággal hajtották végre. A véd?ket gyors lézersorozatokkal tették ártalmatlanná, s azonnal az alsóbb emeletek felé vették az irányt. 
    A Központi Pártházban és a Parlamentben rövid kimenetel? csata dúlt. Egy óra alatt megadásra kényszerítették az ork katonákat, akik egyébiránt nem szívesen kockáztatták életü-ket az Ork Birodalom e távoli csücskéért. A Nagy Kivetít? és a Nagy Hangszóró m?szaki szobáiban viszont elhúzódó harcokra lehetett számítani. Az orkok ijedtükben behúzódtak a m?szaki berendezések közé, és a Kivetít? munkatársait túszul ejtették. Fundamim szigorúan megparancsolta, a m?szereknek nem eshet bajuk, mivel este szerepelni akart a Kivetít? és Hangszóró m?sorában, a gy?zedelmes hadvezér pózában. 
    Mikor a telvérek látták, hogy nem mennek semmire, egyszer?en kifüstölték az orkokat, a túszokkal együtt. A harci gáznak súlyos egészségkárosító hatása volt, s az egyik zerin túsz – valami f?világosító – asztmás rohamot kapott és ott helyben meghalt. De a m?-szerek épségben maradtak, Fundamim nyugodtan készülhetett esti beszédére. 
    A krónika nem lenne teljes, ha nem emlékeznék meg néhány sajnálatos eseményr?l, melyekr?l azóta is szóbeszéd járja bolygó-szerte, s amelyeket feljegyzéseiben Saltan Yon bi-zonyítékokkal támasztott alá. Ezek a történések talán eltörpülnek a felszabadítás anyagi, szel-lemi, erkölcsi és társadalmi hozadéka mellett, éppen ezért a titkolódzás csak árthatna a telvér-zerin barátságnak, s holmi nép ajkán keletkezett, kiszínezett pletyka kétségbe vonhatná az Egyetlen Út kiépítésének tisztaságát. A történelmi tényeket amúgy sem lehet sokáig eltagadni. (Gondolom én, de a hatalomnak err?l más a véleménye.) 
    Szóval: a Központi Pártház alagsorában zerin titkárn?k és adminisztrátorok dolgoztak az ostrom napján. A tisztvisel?ket hazaküldték, helyüket biztonsági okokból az ork katonaság vette át, ám az ügyintézést teljesen nem rekesztették be. Az épületben – pontosabban az alag-sori irodában – egy kishivatalnok, két titkárn?, négy adminisztrátorn? és egy operat?r maradt. (Az utóbbi azzal a titkos feladattal, hogy rögzítse amint a n?k a felszabadítók nyakába borul-nak.) A harcok állásáról az egyik titkárn? folyamatosan jelentést tett a Nagy Hangszórónak, bár a n? nem láthatta az eseményeket, a zajokból és örömujjongásból kivehette, milyen közel vannak a telvérek. Még zajlott a harakiri, a legalsó szinten az orkok még ellenálltak, mikor egy szakasz telvér katona felfedezte az alagsori páncélajtót. Egyikük er?teljesen lenyomta a kilincset, s az ajtó mindannyiuk meglepetésére kinyílt. a néhány bátor katona azonnal beve-tette magát a szobába. 
    – És most… – közvetítette a titkárn? a mondat els? felét, de a mondat második feléhez már nem érkezhetett el, mert az adóvev?t egy telvér katona köszönés helyett ripityára l?tte. (A n? azt akarta mondani: „És most megpillanthatom az els? h?si telivér katonát.”) 
    – Mi folyik itt? – rivallt a szakasz parancsnoka, egy ?rmester – Kinek adják le a drótot? 
    A n? szabadkozott – Mi Önöket vártuk. 
    – Igen, és ez mi? – folytatta az ?rmester és fél kézzel kiverte a kamerát az operat?r válláról. A mellette álló tizedes nagy örömmel ugrott rá a törékeny m?szerre. Mindig büszke volt arra, hogy képes kitalálni f?nöke gondolatát. 
    – Barbárok! – tört ki az operat?r – Tönkretették a kamerát! 
    – Álljanak a sarokba! – rendelkezett az ?rmester – Nem mind, csak maga meg a kamerás! – mutatott a hivatalnokra és az operat?rre – Te meg tedd be azt az ajtót és zárd be – fordult a katonáihoz. 
    Végigmérte a n?ket, akik kifejezetten erre az alkalomra öltöztek ki. Valamennyien fi-atalok voltak és kívánatosak. Könny? kosztümöt viseltek, melynek szoknyája alól kivillantak a formás combok. Egy húszéveske alig-ruhája láttatni engedte fekete combfix harisnyájának csipkemotívumait. (Megérték a pénzüket: így öltözni egy felszabadításhoz!) 
    A f?nök kajánul elvigyorodott. 
    – Fiúk, láttátok a Kemény éveket? 
    A Kemény évek egy pornófilm volt, amely a domnulok leigázását dolgozta fel. A film rendkívül készségesnek ábrázolta a domnul leányokat, és azt sugallta, hogy az er?szak és a vadság szexuálisan igen vonzó dolog. 
    Ez az egység nem szolgált a domnul háborúban, s akik abban nem vettek részt, a fil-meknek hittek. A telvér katonák szinte kizárólag csak pornó filmeket néztek. 
    Egyszeriben mindenki tudta a kötelességét. Rendesen megdöngették a lányokat, akár készségesek voltak, akár nem. Hadd ne részletezzem. Az egész egyébként is csak öt percig tartott. 
    A sajnálatos események sajnos ezzel még nem értek véget. A z?rzavart kihasználva az er?szakoskodó telvér katonák magukkal hurcolták a kis zerin különítményt. A kérdez?sköd? parancsnokoknak azt mondták róluk, hogy az orkok kémei. A n?ket szabadon engedték – ne-kik úgyse hisz senki –, de a két férfit a légópincébe hurcolták. Ez volt az egyetlen hely, ahol nem nyüzsögtek telvér katonák. 
    Itt jól megrugdosták a szerencsétleneket, majd az ?rmester legényeihez fordult: 
    – Hogyan akarjátok kivégezni ?ket? 
    Tette ezt pediglen azért, mert tudta, fiainak élete csupa játék. Odahaza csak elütötték az id?t a rengeteg pornófilmmel meg a számítógépes videojátékokkal. Mennyivel izgalmasabb az ilyesfajta agyalágyultság a valóságban! 
    – Lássuk csak a lehet?ségeket – kezdte e nagy tekintéllyel bíró tizedes – Szétl?hetnénk a fejüket, de ez túl egyszer? lenne. Mérges lövedéket is ereszthetünk beléjük, de ez lassan hat, és esetleg még köphetnének másoknak. Dumm-dumm golyókkal felrobbanthatnánk ?ket, de ak-kor nagy mocskot hagynánk magunk után. Vadászkéssel is elvághatnánk a nyakukat, de ez túl brutális. 
    – Egyszer?en eresszünk beléjük egy lézersorozatot – javasolta egy pelyhes állú fiatal katona. 
    – Mégis inkább l?jük szét a fejüket – szólt közbe az ?rmester – Akkor fel sem lehet ismerni, kik voltak! 
    Használható ötletnek tetszett. A fiúk bólogattak. Két önként jelentkez? célzott lövést adott le. A hivatalnok iktatásra és az operat?r szenzációs riportokra beállított feje pillanatok alatt semmivé vált. A legények kíváncsian szemlélték a látványt, az áldozatok törzsén mere-dez? csonkot. 
    – Jó van, erre most nincs id?nk – zökkentette ki ?ket ámuldozásukból az ?rmester – T?njünk el! 
    Hát így ért véget az invázió. 
  
  
Harmadik ének: Önmegsemmisítő terület 
  
Milyen naivak voltak ezek a katonák! Azt hitték, nem fog kiderülni a disznóságuk. Persze, nem lehettek tisztában a zerin titkosszolgálat képességeivel, amely az egyetlen jól m?-köd? szerv titulusával büszkélkedhetett Zerinában, s nem tudhatták, Kurtan Bo még azokat az információkat is begy?jti, amelyekr?l legszívesebben tudomást sem venne. (Kurtan Bo nagy fájdalmának tárgyát képezte, hogy a mindent tudó f?mágus posztját Zuraktin eltörölte. A hát-térb?l Bimba királyt is egy ilyen f?mágus irányította.) A telvér katonáknak egyébként sem er?sségük az agymunka. 
Fundamim is sejtette, mir?l kíván vele beszélni a Nagytanács elnöke. Nem akart kockáztatni, hiszen néhány nappal az invázió után csapatai a megtelepedés és a szálláscsinálás kell?s kö-zepében leledzettek. 
    – Szabadság! – üdvözölte Kurtan a nagyvezért. 
    – Szabadság. – morogta Fundamim. – Halljam, miért kellett idejönnöm a Nagy Levezénylés id?szakában, amikor nyilatkozni is alig tudok – kezdte katonásan. 
    – Két napja már szerepelt a Kivetít?ben. – engesztelte az elnök. – A beszédében nem említett atrocitásokat. 
    – Nézze, én katona vagyok, nem politikus, nem értek a célozgatások m?vészetéhez, úgyhogy megkérem, térjen a tárgyra. 
    – Az inváziónak négy zerin áldozata volt, az egyik megfulladt a gáztól, egy másikat tévedésből lőtték le – ez még bekalkulálható az ilyenkor szokásos amortizációnak – de a Pártház légópin-céjében szabályos kivégzést hajtottak végre! Mindezt azért, hogy leplezzék az elkövetett nemi er?szakot. Nem ebben állapodtunk meg. 
    – Ha így is történt, tudnia kell, katonáinkat nem holmi finomkodó delvin szalonban neveltettük, hanem kaszárnyákban. Nem figyeltethetem minden lépésüket. Olyanok, amilyenek. Figyelmébe ajánlom, milyen példásan elpáholtuk az orkokat. Mit gondol, meg lehetett volna ezt csinálni holmi áthumanizált kreténekkel? 
    – Mi lesz, ha kiderül? – aggódott Kurtan Bo. 
    – És akkor mi van? 
    – Maga könnyen beszél, nem veszíthet semmit. De én a népemnek mást ígértem, s könnyen ellenem fordulhat a közhangulat. Amúgy is ingatag a helyzet. 
    – Hadd kérdezzek valamit. Ha az invázió elején tudja, hogy áldozatokkal fog járni, leállíttatja az akciót? 
    – Maga sarkít. Ez sportszer?tlen. Nekem mint politikusnak kötelességem minden szempontot mérlegre tenni. 
    – Na, ezek maguk. „Minden szempontot mérlegre tenni.” Jönnek a szempontjaikkal. Ennek vége. Ismeri a telvér léttörvényt? 
    – Ismerem. „Tarts magadnál töltényt, és mosolyogj, amíg bírsz.” Csak azt nem értem, miért kell mosolyognom arra, akit más körülmények között legszívesebben megölnék. 
    – Majd megtudja. Sok mindent meg kell még tanulniuk t?lünk. 
    – Meglehet. Maguknak viszont jobban kellene ügyelniük a min?ségi garanciákra. A lányokat nem sajnálom, a mai erkölcsöket ismerve nem sok féltenivaló van rajtuk. A gyilkolászásból azonban még nagy botrány lehet. Éveken át azt sulykoltuk a zerinekbe, már semmiért sem kell feláldozni az életüket, élhetnek, ahogy tudnak, mi mindent elrendezünk helyettük. Ma már a szabadság is csak egy üzlet. És tessék! A katonák nem tartják be a kiadott parancsot! 
    – A szolgáltatás min?ségére nincs garancia. A nemzetközi reklámot a jónev? Delvin Reklám-konszernnel csináltattuk, ?k terjesztik m?holdon is. Talán fellebbezzen náluk, hogy változtas-sák meg a reklám szövegét. Persze, ha ezt megteszi, ország-világ elé tárja a botrányt. 
    Kurtan Bo zavartan csóválta a fejét. (Nem sokszor történt ez meg vele.) Már látta, az egy tömbb?l faragott, konok és cinikus katonával nem fog bírni. Rátért arra, ami a legjobban érdekelte. 
    – Ha így tartják be minden ígéretüket, a titkos záradék kitételei is csorbát szenvedhetnek. 
    – Ez a maguk leleményén is múlik. Nyilvánvaló, pozícióikból veszíteni fognak. A népszer?-ségi mutatójuk is esni fog egy darabig. Minket – névlegesen – mégiscsak Kesun Do hívott be és az ellenzék áhítozott utánunk, ezt így tudják. De tényleges pozícióikat megtarthatják. És nekünk is könnyebb ismer?s emberekkel dolgozni. 
    – Afel?l nem lehet kétsége, hogy a tervezéshez értünk. A végén még maguk is tanulni fognak t?lünk. 
    A meleg, baráti hangulatú tárgyalás ezzel lezárult. Az áldozatok sorsa többé nem került szóba, csupán Saltan Yon feljegyzéseiben maradt nyoma. A zerineket az új hódítókhoz való alkalmazás foglalkoztatta, nem pedig az emberi jogok. Az ork zászlókat elt?ntették, helyükre a telvér címeres lobogók kerültek: a háromszín? trikolor közepén egy fegyvertartó vigyorgó fej mosolygott le az alattvalókra. 
    Akadtak, akik nem tudták elfogadni az új szimbólumokat, azonban évek multán ?k is rájöttek, legjobb, ha átprogramozzák az agyukat. Az orkok ideológiájára a többség csak le-gyintett. A telvéreket komolyan kellett venni. 
    Hamarosan kiderült: egyszer?en nincs szükség ennyi zerin munkaer?re. Ezrek és ezrek kerültek az utcára. A többieknek az eddigieknél sokkal többet kellett dolgozniuk, ám még így is nap mint nap veszélyeztetve érezhették magukat. 
    Zerinában élt egy hagyomány, amely évezredekkel korábban alakult ki. Karundivától negyven kilométerre kietlen sivatagi terület húzódott egészen a tengerig. Ez a senki földje zerin emlékezet óta csak egyetlen célt szolgált: rituális gyilkosságok és öngyilkosságok szín-helye volt. Az ?si civilizálatlan id?kben ide hajtották azokat, akik vétettek az erkölcsi rend ellen, a közösség ellen izgattak, vagy a saját nemüket szerették. Megsemmisít? területnek hívták ebben az id?szakban, mivel e táj jótékonyan megszabadította a közösséget a lelkiisme-reti terhekt?l, a süpped?s homok egyszer?en beszippantott minden él?lényt, akit a talajára löktek. 
    Kés?bb, a barbár korszak elmúltával, más ítélkezési módot választottak, s csak a min-denre elszánt öngyilkosok látogattak a sivatagba egy utolsó kirándulás erejéig. Szám?zetés helyett a halált választó próféták, vesztes hadvezérek, bukott politikusok menekültek ide, az átlagember tiszteletb?l vagy mértéktartásból más halálnemet választott. (Mintha homályosan sejtette volna mindenki, a teátrális viselkedés a nagy emberek kiváltsága.) A Megsemmisít? terület Önmegsemmisít? területté vált. 
    A szép szokást egy elkeseredett pincérfiú törte meg. Ki tudja, mi vitte rá, hogy a híres ?sök gesztusát profanizálja, talán megunta, hogy munkahelyén a telvér bártulajdonos a pisz-kosnak tartott poharakat rendszeresen a földhöz vágta, hogy a csinos, ámde buta pincérlány-kák deficitjét is az ? béréb?l vonták le, talán elege lett az örökös gorombáskodásból, talán …, talán mindegy is, a történelmi tettek motivációját ritkán ismerjük meg a maguk teljességében, mindenesetre a cselekmény társadalmi lavinát indított el. Ezrek és ezrek érezték úgy, életük méltó módon fejez?dik be az Önmegsemmisít? terület homokjában, akár mert elvesztették otthonukat, akár mert fölöslegessé váltak az új rendszerben, akár mert nem bírták tovább az idegfeszültséget. A legenda így foszlott semmivé. 
    Feljegyzései végén Saltan Yon felteszi a kérdést: megérte-e az áldozat? Egyértelmű nemmel felel. Nézzük csak meg, kanyarítja oda a mű végére, mi változott? Azelőtt: a politiku-sok ígértek, a művészek ittak és menekültek, a munkások ittak és intenzív nemi életet éltek. Most: a politikusok ígérnek, az üzletemberek lopnak-csalnak, a művészek isznak és menekülnek, a munkások isznak és intenzív nemi életet élnek. Bővült a kör, ennyi az egész. 
    Véleményem szerint Saltan Yon nem tett mérlegre minden szempontot. A zerintermészet természetesen nem változott meg a felszabadítás tényétől, hiszen nem is változhatott meg az, ami állandó. De mennyivel több információ áll rendelkezésünkre a telvér civilizációról, amely kétségkívül fejlettebb a mienknél, s amely azóta örvendetesen kiterjedt csaknem az egész ismert galaktikum területére! Mindennapos kapcsolatba kerültünk a domnulokkal, delvinekkel, burdonokkal, védekkel és persze magukkal a telvérekkel. Szerencsés módon az orkokkal ma már nem áll fenn ilyen együttműködés. Az sem elhanyagolható, hogy a Nagy Kivetítőn ma ötvenkét műsor fogható, szemben az ork-kori tizenkettővel. 
    Akik megértették a telvérek észjárását és hajlandóak voltak keményen megküzdeni az életükért, szépen gyarapodtak. Igaz, némelyek néha elragadtatták magukat, s idegeik felett elveszítve az uralmat, megharapták társaikat, vagy előfordult, hogy egymás koponyáját zúzták be az irodai tűzőgéppel, vagy kihajították főnöküket az emeletről, de ezek az esetek kivételeknek számítottak. Igazság szerint az Önmegsemmisít? terület áldozatait is csak kegyeletből tudom sajnálni, hisz mit kezdhetett volna ennyi gyenge, alkalmazkodni képtelen munkaerővel a zerin társadalom? 
    Kurtan Bo uralma is véget ért. Halála után fiát már nem választották meg. Helyette Kesun Do tanítványa lett a Nagytanács elnöke, egy Zuraktin-típusú fiatal politikus. Végre megteremt?dtek a feltételei annak is, hogy az ork-kori ellenzék tagjait kárpótolják. A telvérek kiválóan együttm?ködnek a jelenkori kormány tagjaival, ahogy a Kurtan Bo-féle tanáccsal is tették. 
    Az a régi, tiltott kalózadó, melyen a telvérek közzétették hirdetésüket, ma az egyik ál-lami adó Zerinában. A reklám is rövid, a telvéreknek már nincs szükségük hosszú propagan-dabeszédre, a szöveg pusztán ennyi: 
    „Szakszerű felszabadítás! Telvér alapossággal! Bízzon meg bennünk. A domnulok, a delvinek, a burdonok és a védek és a zerinek szövetségesi ajánlatával kínáljuk szolgáltatásainkat!”
 
Vissza a főoldalra