|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Rongyokban lóg szívem ágyad fölött,
mint letépett tollú madár. Macska szájából el-hova száll? Ki szól most éretted, Anyám? Ki szól most nevedben? Csillagporból születtél, mégis fájdalom-fény gyúl szemedben. Foltos életed megkopott ruhája elszakadt. Anyám! Szemedre ráterítette örök fányolát az éj. Apró darabokra tépett gondolattöredékek tartják élted. Ne félj! Elárvult szemed őrzöm. Anyám! Még az ég hártyáján pislákoló fény olvad az ágyad szélén. Megvilágítja szobányi élettered, hol léted létembe beleremeg. Anyám! Lélegzeted lány gullámain át szemed sarkán egyre szűkül, szűkül a világ... Falak hajszálrepedéseiben büszkeséged keresett menedéket. Mit tehetnék még érted?! Könnybe esik szemem, mikor nevedet kiejtem. Úgy féltelek, féltelek... Varázsköpenybe rejtem gyöngyszívedet, ne sodorjanak el tőlem az évek. Anyám! Sajgó lábú vak világ gúzsba kötött! Rongyokban lógok ég és föld között... Keresztre feszülök, Anyám, ágyad fölött. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
