|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dühödten dübörögnek dörgő harci dobok,
S orcánk árkain a félelem megül, Tagjaink inain irtó rémület feszül. Cellánkban gubbasztunk, mint megkínzott rabok, Bámuljuk a tévéből ömlő rémeket, Kis szobánkban tehetetlen húzzuk meg magunk, Keserű a tudat, hogy csak bábok vagyunk, Fejünkre, felőlünk hoznak ítéletet. Mint csapzott dögevők, ülünk az ágyon, Rothadt gőzök, s nyál csorran a szánkon, S les új prédára szellemünk szenvtelen, Kezünk a kapcsolón, s bámuljuk mereven Hány halottat, s háborút villant ma ránk, Vérszaggal tölti meg a média szobánk. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
