|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Ma
egy másik kastélyba zársz.
Vihar lesz – szoknyám suhogása – elhagyom a lépcsõfordulóban. Egész a toronyszobáig követsz. Csapódó ablaktáblák: csontszínû költeményembõl szabadult kísértetek. Sokáig nézlek szótlanul. Lélegzetünk gyolcs és csipke, sötétségbõl épült baldachin. Amíg alszunk az esõt áteresztik a falak. Új kastélyt vonnak fölénk a bõrünkbõl kioldódó cseppkövek. (Forrás: Karafiáth Orsolya: Lotte Lenya titkos éneke, Noran Kiadó, 1999., 12. old.) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
