|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között, pedig zuhanunk, mint a kõ egyenesen és egyértelmüen. Hányféle szégyen és képzelt dicsõség hálójában evickélünk, pedig napra kellene teregetnünk mindazt, mi rejteni való. Milyen megkésve értjük meg, hogy a szemek homálya pontosabb lehet a lámpafénynél, és milyen késõn látjuk meg a világ örökös térdreroskadását. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
 |