|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Fák, csillagok, állatok és kövek,
szeressétek a gyermekeimet. Ha messze voltak tőlem, azalatt eddig is rátok bíztam sorsukat. Énhozzám mindig csak jók voltatok, szeressétek őket, ha meghalok. Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek, szeressétek a gyermekeimet. Te homokos, köves, aszfaltos út, vezesd okosan a lányt, fiút. Csókold meg helyettem, szél, az arcukat, fű, kő, légy párna a fejük alatt. Kínáld őket gyümölccsel, almafa, tanítsd őket, csillagos éjszaka. Tanítsd, melengesd te is, drága nap, csempészd zsebükbe titkos aranyad. S ti mind, élő és halott anyagok, tanítsátok őket, felhők, sasok, vad villámok, jó hangyák, kis csigák, vigyázz reájuk, hatalmas világ. Az ember gonosz, benne nem bizom. De tűz, víz, ég s föld igaz rokonom. Igaz rokonok, hozzátok fordulok, tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok; tűz, víz, ég és föld s minden istenek: szeressétek, akiket szeretek! (1939) (Forrás: Szabó Lőrinc összes versei, Osiris Kiadó, Budapest, 2000., I. kötet 572–573. old.) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
