|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A táj fehérbe öltözött
befútta a havas tél; felhő alatt és hó között magában áll a kastély. Dínom-dánom dáridom, hosszu téli este senki sem jön az uton mert a hó beeste. De drótfonálon száll a hír és búg a nyurga pózna valaki nyög, valaki sír, s sok messze cső golyóz ma. Nellem-nollom, únalom, lanyha téli tábor, csikasz ordít a havon torkaszakadtából. De Afrikában semmi hó dobol sűrü zápor s a sarkvidéki eszkimó nem fogy az éjszakából. Diri-dingli-dingaló, ez a könyvek éve: tárva szép a kandaló, könyv pedig betéve. Most kerget népet a hideg a sima városutcán; most fájva zsong a vén ideg S repül a szél a pusztán. Dínom-dánom, dáridom, mostan áll a farsang zeng a szél a várhidon, zeng a várban a karhang. A hó esik, fehér a sík befútta a havas tél, s ha szél keféli hómezét, minden ház messze kastély. Tam, tam, tam, tam, tam, tam, dá, únalomnak ágya: kályha mellett ábránddá fagy az ember vágya. (1908) (Forrás: Babits Mihály összegyűjtött versei, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1982., Budapest, 555–556. old.) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
