|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ne vessen senki rám ügyet,
ahogy csoszogva caplatok. Mirt is tudjátok? Lelkem ott virágos réten andalog. Erdő szélén koldust ki lát keresve száraz ágakat, közelről jobban nézze meg: király sétál a fák alatt. Virít virágágy, százszínű, másnak talán csak fű, mohar. kezemben az akácfabot pedig gyémánthegyű jogar. Nem látja senki, vállamon bíborpalástom hogy brokát s ingem selymét se látja meg akárki gyűrött rongyon át. Csapzott hajam szemembe lóg, rágott bajszom a számba nő... Nem úgy! Szöghaj, mit hord fejem s fejékem? Csupa drágakő! Okulárém hogy törött, járok bután a rossz nyomon... kesztűs kezemben mást mutat aranyfogantyús lornyonom. Mondják: bakancsom rossz, lyukas, rá por, latyakban sár tapad. Mosolygok: nézd a szőnyegen szattyáncipellős lábamat! Kunyhóm kastély, s mi rajta lóg, repedt cserépnek nézhető, pedig ezüstből vert eresz s atanylemez a pléhtető. Az ablakom zsíros papír... kastélyom kristály-ablakú, kapum itt rossz faléc... de ott csipkés kovácsolt vaskapu. Raknak törött tányért elém, s kidolgozott a két kezem... Ápolt öt ujj, ezüst kanál s aranytányérból étkezem. Kastélyomban csillárözön s itt rám a napkorong ragyog. Dicsérik ott értelmem, itt mondják, futóbolond vagyok. Szerintetek ilyen hülyét ki nem látott e féltekén... Tiféle normálissal itt világért nem cserélek én! Csak hagyjatok! Legyek bolond mindenki által láthatón! Sajnálom ott mindőtöket: itt vár a kastély, vár a trón, és baldachinos ágyra míg fejem lehajtva szendereg, ezer csodát én álmodom szegény, normális emberek! (Forrás: Ebeczky Lőrinc: Patkány-szimfónia, Uránusz Kiadó, Budapest, 1997., 140–141. old.) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
