|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke! Nem teremthet Bánát a rácnak kenyeret! Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett! Ha eljő az idő – sírok nyílnak fel, Ha eljő az idő – a magyar talpra kel, Ha eljő az idő – erős lesz karunk, Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk! Majd nemes haraggal rohanunk előre Vérkeresztet festünk majd a határkőre És mindenkit letiprunk! – Az lesz a viadal!! – Szembeszállunk mi a poklok kapuival! Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár, Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ Teljes egészében, mint nem is oly régen És csillagunk ismét tündöklik az égen. Lobogónk lobog, villámlik kardunk, Fut a gaz előlünk – hisz magyarok vagyunk! Felhatol az égig, haragos szózatunk: Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk. Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem, Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen, Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át: Nem engedjük soha! soha Áprád honát! (1922 első fele) (Forrás: József Attila összes művei, Osiris Kiadó, Budapest, 2002., 31. old.) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
