|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Fölkel. A férje föl sem ébred.
Elindul a hideg éjszakában Felé. Közben a másik is kilopódzik. Ugy látszik, hogy a Belváros kísértet- Kongó utcáiban tudják, hová kell Fordulniuk, hol vannak a magasban Azok a nagy, magas, kifűthetetlen Szobák, melyikben hamvasztja a hatalmas, Vad kályhatűz a nagy hasábokat, Előtte sötét perzsaszőnyeket, Levetkőznek, nem szégyellik a testüket A csontot, a bőrt, a csíkos bőrt, a rőt parázs Előtt tekergő nagyvad testükről, a dú- Vad testükből elszabadultan fölcsapó, Zöld lángot. Fúj a téli szél, romok Közt fúj a téli szél. Magas termekbe fúj, Magas teremben a rőtszinü láng lohad. Magányos két árnyék elindul kétfelé, A kivilágítatlan éjszakába két- Felé, az egyik az új hídon át vonul, Másik a régi hídon át. Külön-külön Vackáva tér szegény két árva dúvad. (1983) (Forrás: A magyar költészet antológiája, Osiris Kiadó, Budapest, 2003., 825. old.) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
