|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Déli órák, kacagó terek,
Vidám utcák, Ti tudjátok, hogy szinte meghalok Azokért néha, Kikre bátran nézni se merek. Vén voltommal, jaj, mit áhitok? Kezdődő nők, Álmomban is tapossák a szivem Piciny és pompás, Hosszuszáru topánkáitok. Bús okosság, adj nekem erőt Lemondásra, Hogy fordítsam el mindig arcomat Holnaputáni Édes, apró asszonykák előtt. Süldő istennők, im, elereszt Vágyó arcom Benneteket talán örökre már: Veronikákul Asszonyibb nőket hív a kereszt. De még egyszer hadd nézzek halott, Szomjas vággyal Ellebbenő, drága, friss testetek után és sírva, Kis kisasszonykák, utánatok. (Forrás: Ady Endre összes versei, Athenaeum, Budapest, 1940., 360–361. old.) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
