Vissza a főoldalra
 
ONLINE KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI MAGAZIN
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
KLASSZIKUS IRODALMI VÁLOGATÁS
(szerkeszti: Radva Márta)
 
Szendrey Júlia
(1828–1868)
A költészethez
         Oh, költészet, fogadj be templomodba, 
         Fogadj be engem papjaid közé; 
         Hisz istenséged senki úgy nem vallá, 
         senki, miként én, úgy nem érezé. 
  
         Gyermekkoromban, öntudatlanul bár, 
         Igéidet rebegték ajkaim, 
         Sejtvén, hogy egykor te lész csillagom majd 
         Az élet sötét kétes utain. 
  
         Az ifjúság és szerelem korában 
         Rózsákkal hintett pályatér helyett 
         Én a tövises ösvényt választám, mely 
         Közelebb vitte hozzád lelkemet. 
  
         S midőn a percnyi üdvösség tűntével 
         A fájdalomnak órája ütött, 
         S kétségbeesésem, mint tenger árja 
         Összecsapott immár fejem fölött, 
  
         S mint forgó örvény, vitt, sodort magával, 
         Körülem fonván csábos karjait, 
         S hogy szabaduljak égő kínjaimtól, 
         Idő előtti, kora sírba hítt: 
  
         Oh ekkor – ekkor... az önfenntartásnak 
         Sugallatából, mint rémült hajós, 
         Ki a tengerbe hányja kincseit, hogy 
         Megmenthesse a süllyedő hajót: 
  
         Úgy téptem én ki – s jaj, hogy ezt cselekvém! – 
         Keblemből minden drága érzeményt; 
         Föláldozám az élet gazdagságát 
         Egy értéktelen, koldus életért. 
  
         Csak egy maradt, egy szent kép birtokomban; 
         Feldúlt egyházam oltárképe volt; 
         Tekintetem föl, a magasba hívá, 
         Míg térdem le, a porba roskadott. 
  
         A vakmerő kéz, mely letépni nyílt fel, 
         Imádkozásra fonta ujjait; 
         Nehéz sohaj szállt fohászkodva hozzá 
         Az ajakról, mely káromlásra nyílt. 
  
         Te képed volt ez, oh költészet! képed, 
         Az egyetlen kincs, mely enyim maradt, 
         Mely hajnalt küldött hosszú éjszakámra, 
         Vetvén reám egy fényes sugarat. 
  
         Oh, ne vond vissza e sugárt lelkemtől – 
         Mint égető nap, áradjon reám 
         Habár fényedben, oh én istenségem, 
         Foszló harmatcsepp leszek én csupán! 
  
          (Forrás: Magyar költőnők antológiája, 
                      Enciklopédia Kiadó, Budapest, 1997., 88–89. old.)
Ez az írás 2004. január 4-én került a NapSziget gyűjteményébe.
 
Szendrey Júlia további írásai a Klasszikus Irodalmi Válogatás rovatban
 
visszatérés a
Klasszikus Irodalmi Válogatás
rovathoz
 
 Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
Szerkesztőségi forródrót és SMS-küldési lehetőség: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
 A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
a Művészeti Böngésző
 
Művészek és művészetek a világhálón