|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| A régi kút
vize kiszáradott.
A Rajna még dörög, a germán istenek Haditanácsot ülnek ott, A Szajna még kanyarog dicsekedve, S a Themze önti még A Csatornába olajos vizét, Sikong a piszkos ködben a teherhajó tülökje, Még úszik a megszokott uszáj, a Majnán lefelé, A Pónak torkolatvidéke még a tengeré, Próbálkozik, hogy árvízi holtjait a nád közé kilökje, A hegyi forrásokból szakadnak még a tavaszi zuhatagok, De a régi kút vize kiszáradott. Láncát és vödrét rozsda kezdte ki, Mert nem jött senki sem a vízben megmeríteni, Hát visszabújt a víz a haragos anyaföldbe, S a kút falán szárad a békanyál keserű zöldje. A butaság, a lustaság, a jóra való restség Győzelem nélkül győzött a szellemen. Mert nem szomjazza többé senki sem. (Forrás: Hét évszázad magyar versei, Szépirodalmi Könyviadó, Budapest, 1972., III. kötet 302–303. old.) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
