|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ez a hőkölő harcok népe
S mostani lapulása is rávall, Hogy az úri kiméletlenség Rásuhintott szíjostorával. Mindig ilyen volt: apró khánok Révén minden igának barma, Sohse harcolt még harcot végig, Csak léhán és gyáván kavarta. Erőt mutattak, erőt látott, Vertnek született, nem verőnek. Önerejét feledte mindig, Sohse szegzett erőt erőnek. Betyár urai így nevelték, Nem rúg vissza, csak búsan átkoz, S ki egyszer rugott a magyarba, Szinte kedvet kap a rugáshoz. Ma is itt ül, lomhán, petyhüdten, Fejét, jussát, szívét kobozzák S ha nehányan nem kiáltoznánk, Azt se tudná, hogy őt pofozzák. Csak a Csodák-Ura meglátná Végre ezt a szánalmas népet, Adna neki csak egy dárdányi, Úri kis kiméletlenséget. Hogy néhány maradt sereghajtó Törötten, fogyva azt ne vallja: Ezért a népért úgyis mindegy, Ebsorsot akar, hát – akarja. (Forrás: Ady Endre összes versei, Athenaeum, Budapest, 1940., 626–627. old.) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
