|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1
Hasztalan mászkálsz lábomnál, Esmérem már szivedet: Nincs helyed buzgóságomnál, Mert megszegted hitedet. Menny annak nyögni ölében, Kinek leltél szerelmében Édesb kellemetességet, Mint nálam gyönyörüséget. 2 Nem bizom szinre magamat Ezután, ha szeretek; Láng gerjessze fel lángomat, Külömben nem éghetek. Még kék szemeknek sem hiszek, Sem szóknak, mellyek, mint vizek, Kedvesek, míg csergedeznek, S a lehellettel enyésznek. 3 Legalább e hasznát vettem Megcsalt szeretetemnek; Noha többet érdemlettem, – De ez elég szivemnek. Te pedig, ha jut eszedben, Melly nemtelen vagy szivedben, Pirulj, s felejts el engemet. – Háláld evvel hivségemet. (1782–1784) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
