|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| A
kastélyomat megigéztem:
repkényt futtattam fel falára, ne lássa senki, õ sem, én sem. Nem más messzirõl: zöld halom. Széltõl sem rezzen meg levél, hogy fény játsszék az ablakon. Nincs lakója, csak én magam. Én õdöngök a bús szobákban, tavasz, nyár, õsz vagy tél ha van. Nincs õr, ki nézzen éberen, jár-é valaki loppal arra: a kertemet csak én lesem. Pedig csak egytõl rettegek: füvön suhanva néma árnyként ha szállnak szürke szellemek. Üvöltéstõl majd megszakad torkom, ha felordítok. Ott! Valaki jár a kert alatt! (Forrás: Ebeczky Lõrinc: Patkány-szimfónia, Uránusz Kiadó, Budapest, 1997., 152. old.) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
