|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Gyönyörû
pénz! Hogy peng az ezüstje!
Ezt a zenét régóta de várom. Mintha a Nap száz kis nyila tûzne róla, úgy lángol, sorba ha nézem: egy... kettõ... három... Némelyik foltos csak. Vörös árnyak futnak a szálkás, furcsa íráson. Ezt nem adom így senki kufárnak! Dörzsölöm sorra köntösöm ujján: egy... kettõ... három... Jaj, nem akar eltûnni a foltja, nem viszi posztó, nem viszi vászon! S mintha varázsló ördöge volna, terjed az árnya csak. Mennyi a folt már!... egy... kettõ... három... Undorító! Már mocska vörösre festi az ujjam, hogyha sikálom... Vér, hiszen vér ez!... Csurran a csöppje... S véres lett mind... nézd... tõle az ujjam: egy... kettõ... három... El vele!... Vissza kell nekik adjam!... Véres ezüsttel senki ne lásson... Míly buta zúgás zeng szakadatlan... S új fakereszt áll... több is... az ácsnál: egy... kettõ... három... Fõpapok és ti õszhajú vének, visszaadom... Úgy kínoz e járom... Bûntelen vér, mit eladtam tinéktek... Itt az ezüst!... Nincs csöppnyi hiánya: egy... kettõ... három... Nincs közötök hozzá?... Tegyek érte?... Életen át üldözzön az átkom?... Itt van!... A szentély kõküszöbére szórom!... Hogy gördül szerte a padlón: egy... kettõ... három... Gyorsan el!... Jaj, hogy zúg a zaj ismét!... Mintha „feszítsd meg” zengne... Nem állom így ki tovább... Rõt felleg, el innét!... Véresõt rejtesz!... Hull is a vércsöpp: egy... kettõ... három... Bárhova lépek, tiprok a vérben!... Hogy süti, izzón égeti lábom!... Ne kéne földet... jaj... sose érnem!... Végre!... Hisz áll ott pár fa a dombon: egy... kettõ... három... Van kötelem, fel gyorsan a tönkre!... Rajta feszül már hurkom az ágon... Hull, jaj, a vér hull, perzsel a csöppje!... Torkomon éget!... Jaj, el a tönkkel: egy... kettõ... há... (Forrás: Ebeczky Lõrinc: Patkány-szimfónia, Uránusz Kiadó, Budapest, 1997., 127. old.) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
