|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| A
Nap nagymessze, drága Haimon,
most oldja bíbor csónakát, a harmat-fényű Dirke-tájon tengerfuvalmak szállnak át, s a szőke por éjjel be fogja temetni könnyű lábnyomom – Sötét az Acheron homokja: itt meg kell halni, Haimonom. Mit is keresnénk árva-ketten, hol égig ér a gyűlölet? Én gyűlöletre nem születtem és itt szeretni nem lehet; s az ősöm átka, haj, suhogva végigsüvölt a sorsomon – Sötét az Acheron homokja: itt meg kell halni, Haimonom. Itt meg kell halni: Dike fénye ki tudja, meddig nem derül, mikor lesz embernek reménye testvért szeretni emberül? De lenn, törvények átkozottja, majd új világról álmodom – Sötét az Acheron homokja: itt meg kell halni, Haimonom. (Forrás: Áprily Lajos összes versei) |
|
|
|
|
 |
 |
