|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Nekem
te nem vagy messze, égi bálvány,
Siketen, zordon trónoló Nagyúr, Elõtted állok én kifosztva, árván És boldogan, ha ég viharja gyúl. A földiek nekem nem ártanak már, S az égiek testvéreim nekem, Viharodnak palástját áldva add rám, S villámodat érezzem szívemen! Ó, gyújts ki engem, mint szent jegenyédet, Hogy égve égjek, s a mély éjszakát Mint áldozati láng ragyogjam át. Mert égve égni: ez a földi élet, S beléd hamvadni boldog epedõn, Mint kísértet hajnalkor temetõn. (Forrás: Juhász Gyula összes versei) |
|
|
|
|
 |
 |
