|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Az
évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimbõl lassan, elfakult Arcképed a szívemben, elmosódott A vállaidnak íve, elsuhant A hangod és én nem mentem utánad Az élet egyre mélyebb erdejében. Ma már nyugodtan ejtem a neved ki, Ma már nem reszketek tekintetedre, Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból, Hogy ifjúság bolondság, ó, de mégis Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt És hogy egészen elmúlt, ó, ne hidd! Mert benne élsz te minden félrecsúszott Nyakkendõmben és elvétett szavamban És minden eltévesztett köszönésben És minden összetépett levelemben És egész elhibázott életemben Élsz és uralkodol örökkön, Amen (Forrás: Juhász Gyula összes versei) |
|
|
|
|
 |
 |
