|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Fut
az idõ, mint a Duna partjai közt tova,
Nem tudod, honnan, nem tudod, hova. Kilõtt nyilak az égen, három fekete gép, Viszik a korszak kérdésére a téboly feleletét. Fekete füst dõl a betonból, a kerozin sárgán lángol. Romhalmaz lesz Bábelbõl és Babilóniából. Fut az idõ, mint a Duna partjai közt tova, Nem tudod, honnan, nem tudod, hova. Ez a nap a gyilkolásé, a tömeges halálhíré. A föld lakóit rettentõ hang szólítja, a Dies Irae, Ez a nap a halottaké, ez a harag napja, Amikor a gyászoló is a fogát csikorgatja. Fut az idõ, mint a Duna partjai közt tova, Nem tudod, honnan, nem tudod, hova. Fölrobban az üvegablak, az acéloszlop megdõl. Öngyilkosok ugornak ki az emeletekrõl. A képzelet sem bírja erõvel, nem tudja, hogy hol van. Alsó-Manhattanben, az izzó pokolban. Fut az idõ, mint a Duna partjai közt tova, Nem tudod, honnan, nem tudod, hova. Ha a pokolban is, menti a menthetõt. Vízsugárral hûti a lángoló tetõt. Bárkájában tigrist: parazsat õrzött Nóé. Emlékmû a város, egy halott tûzoltóé. Fut az idõ, mint a Duna partjai közt tova, Nem tudod, honnan, nem tudod, hova. (Forrás: Élet és Irodalom 2001/39. szám, 2001. szeptember 28.) |
|
|
|
|
 |
 |
