|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Késõ
éjjel mentem haza
a hóesésben. Kívülem egy lélek se járt már a Béke-téren. De nem! A téren két szerelmes állt összebújva. Hajukat a goromba évszak hóval befújta. Ölelték egymást önfeledten, nem vettek észre. Nem néztek hóra, szélre sem, csak egymás szemébe. Fehér volt már a tér egészen, de körülöttük kör támadt, – a hulló pihéket felfogta testük. Szerelem, ifjúság varázs – körében álltak; tovább siettem – meg ne törjön a szép varázslat. Kívántam nékik ott magamban sok földi szépet s hogy életük ne háborítsák haragos évek, és akkor is így nézzenek még egymás szemébe, mikor a tél végképp befesti hajuk fehérre. (Forrás: Benjámin László összes mûvei) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
