|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Hazádnak
rendületlenül
Légy híve, oh magyar; Bölcsöd az s majdan sírod is, Mely ápol s eltakar. A nagy világon e kívűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. Ez a föld, melyen annyiszor Apáid vére folyt; Ez, melyhez minden szent nevet Egy ezredév csatolt. Itt küzdtenek honért a hős Árpádnak hadai? Itt törtek össze rabigát Hunyadnak karjai. Szabadság! itten hordozák Véres zászlóidat, S elhulltanak legjobbjaink A hosszu harc alatt. És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán. S népek hazája, nagy világ! Hozzád bátrran kiált: „Egy ezredévi szenvedés Kér éltet vagy halált!” Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért, S keservben annyi hű kebel Szakadt meg a honért. Az nem lehet, hogy ész, erő, És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksúly alatt. Még jöni kell, még jöni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vagy jőni fog, ha jöni kell, A nagyszerű halál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll. S a sírt, hol nemzet süllyed el, Népek veszik körül, S az ember milliónak Szemében gyászköny ül. Légy híve rendületlenül Hazádnak, oh magyar: Ez éltetőd, s ha elbukál, Hantjával ez takar. A nagy világon e kívűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élnek, halnod kell. (Forrás: Vörösmarty Mihály összes művei) |
|
|
|
|
 |
 |
