|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Vonj
sugaradba Istenem!
Mint madár a fészkére, szállnék hozzád, de látod, a rét örömei közt elpattant a szárnyam csontja. Végy kosaradba Istenem! mint hal a horogra, sietnék hozzád, de látod, a gyûrûzõ mélynek rám-tekeredett ezernyi hírnárja. Lelkemet mért áztatod maró-lúgban évek óta, ha sose végzel a mosással? Kondérodban a tüzes lé minek fortyog körülöttem, ha sohase puhulok meg? Mit akarsz szõni belõlem, ha mindig elmállok, mint a szecska? Gonoszaid megtérnek, de hozzám sose jön el a te országod. Szívemet kétféle húzás tépi, egyre lyukasabb, egyre zavartabb – ládd-e, sokszor már azt se tudom, melyik a te horgod zsinegje s melyik a mélység inda-köteléke. Vonj hevesebben! ön-erõmbõl nem jutok én soka hozzád. (Forrás: Weöres Sándor összes versei) |
|
|
|
|
 |
 |
