|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Kétezer
évvel ezelõtt Dzsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott. – Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam és most egy kicsit zavarban vagyok. – Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam, s a lepke vígan táncolt a napon, és nem is sejtette, hogy õ Dzsuang Dszi... És felébredtem... És most nem tudom, most nem tudom, – folytatta eltûnõdve, – mi az igazság, melyik lehetek: hogy Dzsuang Dszi álmodta-e a lepkét vagy a lepke álmodik engemet? – Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dzsuang Dszi! Ki voltál? Te vagy: Dzsuang Dszi! Te hát! – Õ mosolygott: – Az álombeli lepke épp így hitte a maga igazát! – Õ mosolygott, én vállat vontam. Aztán valami mégis megborzongatott, kétezer évig töprengtem azóta, de egyre bizonytalanabb vagyok, és most már azt hiszem, hogy nincs igazság, már azt, hogy minden kép és költemény, azt, hogy Dzsuang Dszi álmodja a lepkét, a lepke õt és mindhármunkat én. 1935 (Forrás: Irodalmi szöveggyûjtemény, Tankönyvkiadó, Budapest, 1988, 87. oldal) |
|
|
|
|
 |
|
