Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Enyedi Tibor
(1996 - )
Síró égbolt
   Ültem este a félhomályban, és omladozó hotelszobám falán számolgattam a repedéseket.
   Mióta eljötem otthonról, azóta minden megváltozott. Elnyelt a nagyvárosi élet. A hajnalig tartó mulatozások, az ital, és a pénz váltak isteneimmé. Eldobtam erkölcsömet, csaltam, loptam, vesztegettem. Máshogy nem élhettem volna túl szökött kamaszként ezt a helyzetet.
   Pontosan fél éve szöktem meg hazulról. A szüleim folyton csak dolgoztak. Soha nem törõdtek velem, soha nem kérdezték meg még csak azt se, hogy hogy vagyok. Helyette inkább nyomtak egy kis pénzt a kezembe, és úgy tettünk, mintha minden rendben volna. Mondhatjuk úgy is, hogy fizettek a hallgatásomért. Aztán egyik nap megelégeltem a dolgot, bepakoltam homijaimat egy utazótáskába, elvettem anyám pénzébõl egy keveset, és éjjel titokban távoztam egy taxival. A város legszegényebb negyedébe vitettem magamat, és kivettem ezt a kopott hotelszobát, ami most szomorú visszaemlékezésem színterévé vált.
   A szegénynegyed cseppet sem volt szép. Romos házak sorakoztak, az utcán örömlányok várták további kuncsaftjaikat, valamint volt bentebb egy kis központi rész, mely a neonfények pokoli színkavalkádjában úszott. Egy mondatban összefoglalva: Undorító volt az egész hely, de alkalmas volt arra, hogy elrejtõzzek benne.
   Visszaemlékezésem közepette a telefonra tévedt a szemem, és eszembe ötlött, hogy talán még nem késõ visszafordulni. Talán még van esélyem rá, hogy rendes ember legyek. Be kell látnom, hogy akárhogy is harcolok, minden hiábavaló. Az egész küzdelmem olyan, mintha egy helyben toporognék.
   Nem tétováztam tovább. Felvettem a telefonkagylót, és azonnal a szüleimet tárcsáztam. A vonal végén egy remegõ, megviselt nõi hang szólalt meg:
   - Halló! Ki beszél?
   - Anya? Te vagy az? - kérdeztem kissé nehézkesen.
   - Kisfiam? - hangzott a kérdés, és édesanyám hangjában felcsillant a remény halvány sugara.
   - Igen, anya. Én vagyok az. Itt vagyok a külvárosban. Ha látni szeretnétek, akkor gyertek a Sunset Hotelhez! - mondtam, és utána lecsaptam a telefont, majd kimentem a hotel elé.
   Odakint körülbelül fél órát vártam, de a várakozás hosszú óráknak tûnt. Végül megpillantottam a közeledõ Cadillacet. Anyám, és apám kiszálltak a kocsiból, és odarohantak hozzám. Nekifogtunk ölelkezni, és hangos zokogásban törtünk ki mindannyian. S közben az esõ is elkezdett lassan cseperegni, mintha az ég is sírt volna értünk odafönt.
Ez az írás 2014. január 20-án került a NapSziget honlapjára.
 
Enyedi Tibor további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
 
Vissza a főoldalra
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón