Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Rimóczi László
(1979 - )
Repülõ emlõsök, csillagszüret
Nem ingyen félek a repüléstõl, különben sincs idõm rá a narancslék, mogyorók meg a kólák között. Az idegesség jobban lohaszt. Meg a tapló és értetlen légutas. És nekem a hivatási mosolyom alapvetõen szüntelen, így mégse mondhatom neki, hogy "étkezõasztalkát felhajtani, mert nyakon váglak", pedig mondanám én szívesen, köszönet abban nem lenne. Nem olyan szép meló ez, mint a filmeken látszik, hogy a színésznõcske-stewardess kimosolyogva a fejébõl, szépre festve jön, pezsgõzik a kapitány oldalán, és legalább annyira élvezi az utat, mint a Bruce Willis, nem! A tisztelt légutas azt hiszi, én örökké be vagyok kapcsolva, mint valami wifi, vagy villanykávéfõzõ, vagy nem tudom, mi, és csak venni kell, meg tölteni belõlem. Hát, nem vagyok mindig bekapcsolva, tudja meg a kedves utas, inkább õ lenne bekapcsolva, idõben, felszállás elõtt.

Ja, és a szex... Van olyan erotikus hajlamú kolléga hölgy köztünk, aki fogja magát, teloszámcsere, és késõbb elmegy az utassal. Pénzért. Mert mit tehet, ha megkívánják? Értem én, mindig is volt valami roppant erotikus a légutaskísérõkben, az egyenruhában, meg a kiszolgálásban, ahogy áthajlunk egy férfi fölött, ha leszedjük a szomszédja asztalát 10 ezer km. magasan. Az összezártság, és az, ahogy dominaként parancsolunk a fedélzeten mindenkinek. Ha valakire azt mondom, terrorista, az könnyen ki lehet baszarintva a következõ megállóban. Leszállási szándékát majd én idejében jelzem neki, az biztos. Innen nem tud hova bújni, ... Azt megnézném. Szóval, sok lány elmegy az utassal és írattunk is egy oknyomozó könyvet errõl a Havassal Légiribik címmel: olyan lányokról szól, akik a légutaskísérés mellett ribik is, vagy azok voltak, vagy csak szeretnének lenni. Én nem csinálom ezt, a múltkor egy arab sejk a seggemre csapott és azt mondta, képzeljem el, ma van a szülinapja, erre én levágok elé egy doboz levest és azt mondom, "akkor jó étvágyat!". Nézett nagyon. Nem ehhez volt szokva a felségessége.
Mit gondolt, hogy majd begurulok vele a hangárba, besötétítek és hopp?? 

Szegény Malév, sajnálom, de nem siratom, örülök, hogy legalább eddig tartott... Most AirFrance-al járkálok, 75 euro is euro, ennyivel kapok itt többet. De megidegeskedek ám érte, ne félj, egy Toronto-Budapest között bõven van alkalom a stroke-ra. Többször van, hogy kiborul kolléga, a múlt héten egy Madrid-Athén között a Kiss Katit... hát, lehányta egy utas, ez történt, erre õ felröhögött, majd felzokogott, bebújt a konyhába és mûanyag villákkal dobált mindenkit. Pedig korábban képzett óvónõ volt, nem is értem, mér borul ki egy kis felkívánkozó béltartalomtól? Engem is hánytak már le, nem egyszer, és kiborultam? Nem. Lepucoltam.

Azt hittem, a szarka magától is repül, mert a mai napig magánügybõl viszik el a mûanyag evõeszközöket meg a poharat a kedves légutasok. Azt a le nem bomló, szar poharat nem tudom, mire használják, gondolom isznak belõle, de a kés alu, abból mindig hiányzik, ha nincs csatlakozás.

Felesküdtem, hogy a megkezdett repülõút elejétõl a végéig kellemes legyen, gondoskodom a kényelemrõl, hogy alaposan teljen az ideje a légutasnak. A mi munkánk igazándiból másfél órával a felszállás elõtt kezdõdik egy "helyzetmegbeszéléssel" a gép kapitányával és a személyzet többi tagjával. Munka elõtt start-orvosi vizsgálatnak is alá kell vetnünk magunkat. Eztán informálódunk az útról, az étkezésfajtákról és a táplálkozók számáról. Még gyorsan ellenõrizzük a repülõgépen a felszerelést, a kabin és a mosdók tisztaságát és megtervezzük az ellátás hatékony hogyanját. Ellenõrizzük a készletet a fedélzeten, megnézzük, hogy az étel és ital megfelel-e a megrendeltnek. Elegendõ újság és folyóirat van-e az ülésekbe dugva. Átpergetjük az utaslistát, hogy jeleztek-e fogyatékos személy, vagy beteg, vagy egyedül utazó gyermek jelenlétét. Aztán jön a beszállás. Hát, egy részeg finn a múltkor arcon dobott a beszállókártyájával, pedig elõször szépen kértem, mire nem adta, azt mondta, eldugta magán és keressem meg, merjem bátran, de amikor azt mondtam, viselkedjen, különben megmondom a kapitánynak, idehívom, lejön, kiparancsolja, erre azt mondta, "nesze ribi" - és dobta. Az ilyeneket kivezetjük, tehát nem feltétlenül kell az utazás megkezdése elõtt, alatt, vagy után feltétlenül bombázni meg légbekiáltott tréfa-terroristának kiadni magát a kedves légutasnak, elég csak neveletlennek lenni.

Amikor felszállás elõtt elpantomimezem, hogy alkalom adtán milyen módon menthetik a menthetõt, a kölykök pukkadoznak rajtam, kikacagnak a kanos kis kamaszok is, akiknek non-stop tele a feje spermával, nagyon szeretnének már szüzességet veszejteni. Kaján puszikat dobálnak nekem, miközben kézzel-lábbal magyarázom a túlélést, a vészhelyzet-kiegészítõk használatát, az oxigénmaszkot, az úszómellényt, a vészcsúszást, a ne-essünk-pánikbanást. Megtanítom, hogyan legyen kétségbeesettlen. Az üléspárna egyébként képes a vízen fenntartani, bár vidámítani nem.

A fedélzeti légnyomáshoz nem feltétlenül tartozik a barátságos atmoszféra, és egyik paraszt se feledje, hogy ez az elõírt mosoly itten az arcom közepében, bár mindenki látja, mégse mindenkinek szól. Egyébként meg az anyád picsája avas nem a mogyoró - azért mondom, mert ha elmúlik a savanyúcukor, azt szokták szopni füldugó ellen.

Mi kell egy jó légutaskísérõbe? Nagyfokú bennem a felelõsségérzet, a válsághelyzetek kezelésének képessége, higgadtság, stressztûrõ képesség, együttmûködés, team munka, udvariasság, tolerancia, konfliktuskezelés mesterfokon, rendezett, ápolt megjelenés - ezek folyton rajtam vannak. Csinosnak mondott vagyok. Még ha a kapitány tapizna is, de szerencsére ez nem tapiz, mert együtt van a navigátorral. 

Azoknak a légutas-kísérõknek, akik szakmai elismerést kaptak és leszerzõdtek valamelyik légitársaságnál, még külön sminkelést is tanítanak, mert nem lehet akárhogy elkezdeni a nap mint napi munkát. A hajunkat kötelezõen össze kell fogni, a fülünket nem takarhatja.

Mit csinálok a felhõk fölött? Ha elértük az ideális utazási magasságot, felnyergelem az italoskocsit, ha nincs fejpárna, viszem, õ meg a lámpakapcsolóval vagy a szellõztetõfúvókával játszik, kérdi, mér' nem jövök gyorsabban, amikor hív. Kapja a fejhallgató-csatlakozót, jaj, ma jó mozi lesz a Vasember 2. Apropó, van egy vicces jelenség itt: ha a kedves utas elpilled az úton és éppen nyaralási gatyában van, hát az az ébredési erekció bizony szépen látszik, sátrazik a bermuda, leszálláskor röhögünk is a kolléganõkkel a biznisz klasszon. 

Nehéz fizikai munkának tekintjük magunkat, munkaidejünk nagy részében állunk, vagy gyalogolunk, élelmiszerrel és piákkal teli nehéz kézikocsikat tologatunk, amikor pedig kiosztjuk, gyakran az ülések fölött hajladozva kell, egy fürge és tartalmatlan szexuális kapcsolat ígéretét kínálva, a cicinket éppen csak be nem kapó férfi légutasoknak.

Jelentõs terhelési tényezõ a hosszabb kelet/nyugati, nyugat/keleti utak idõeltolódása, mert a szervezetnek néhány napra szüksége van az átálláshoz, ami elsõsorban az alvási ritmusra van jelentõs hatással. Az órákon belül bekövetkezõ klímakülönbségek további nem jelentéktelen terhelést jelenthetnek. Amint felszállunk a gépre, a magánéletünket el kell felejteni. A hosszú tengerentúli járatok fizikailag is kemény igénybevételt jelentenek, s ennek ellenére folyamatosan mosolyogni muszáj. A rettegõ vagy arrogáns légutasokat tudni kell kellõen kezelni.

De mesélek valami színeset is. Jelentkeztem a Csillagszüret-be, és már túljutottam az elsõ fordulón, meg a középdöntõn is. Egy kövér srác volt elõttem, egy vödör kólával, aki a Házibuli c. film zenéjét próbálta elböfögni: ez csak akkor sikerült neki öklendezés nélkül, amikor nem szaladt az orrába a szénsav.
Na, a számom: betolok a zsûrinek egy ilyen kajáskocsit a színpadra, pont amilyet tologatok a fedélzeten is, rendes erfrancos egyenruhában, majd énekelve kitöltök nekik valamit egy pohárba. Azt mondom nekik, igyák meg nyugodtan, és ha mind lecsúszott, elmondom, mi volt az. Annyit elárultam nekik, hogy minden gépen van ilyen dolog, ... a klotyóban. 

Kék, de nem Curacao. Mi az? Amikor megfagyott a levegõ és lezuhantak az arcok, prüszkölve kiabálni kezdtek velem, meg biztonságiõröztek meg nemnormálisoztak, mire én: milyen biztonsági õr, hékások? és már röhögve elmondtam nekik, hogy csak vicceltem, amit az imént bevittek a szervezetbe, csupán ártalmatlan ál-moslék volt, különbözõ maradék italokból öntöttem össze, nem a fedélzeti fertõtlenítõs kakatóból merítettem nekik! Mekkora poén már, nem? 

És ekkor már õk is nevettek egy kicsit.

Ez az írás 2013. augusztus 11-én került a NapSziget honlapjára.
 
Rimóczi László további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
 

Vissza a főoldalra
 
 

Mûvészek és mûvészetek a világhálón