Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Kõ-Szabó Imre
(1936 - )
Darabolt virsli
A történet, melyet most szeretnék felidézni, úgy az ezerkilencszázhatvanas évek végén történt. Egy Nógrád megyei kis bányász faluban, akkoriban a bánya és annak élete, mindennapjai volt a kis falusi közösség és vonzás körzetének a meghatározó része. A bánya munkát adott, megélhetést biztosított. Volt ennek látszata is, hiszen egyre több, szép ház épült a településen, olyan sátortetõs, egyszintes, kocka alakú lakások sora, utcáról utcára. 
  
A közösség összekovácsolódott, mutatta ezt az is, hogy egyre többször "csaptak" a bányászok olyan bográcsos, sörös összejövetelt a "bányász-kultúrban", a Gimesi kocsmájának különtermében. Az udvaron fõtt a pörkölt, az asszonyok segédkeztek, mert õk is jelen voltak. Ilyenkor emelkedett volt a hangulat, vidám volt a társaság, az utóbbi idõben egyre többször volt zene is, ebbõl aztán tánc és mulatozás kerekedett ki. Megünnepeltek úgy mond: - minden említésre méltó ünnepet. Volt farsangi-buli, tavaszköszönt, Sándor-József-Benedek, az utóbbinál csak Sándor, meg József volt az ünnepelt, mert egyetlen Benedeket sem, tudtak felhajtani még a szélesebb környéken sem. De ez nem zavarta a rendezvényt. Aztán volt nõnap (õk ugyan kevesen voltak, de az alkalom, jó volt a mulatságra), volt még Péter-pál-i aratási ünnep is. Bányászok voltak ugyan, de szolidaritásból a parasztsággal, õk is megünnepelték. Nem vetettek, nem arattak, de tudták, ez is olyan nehéz munka, mint a bányászé. Egy kiadós mulatozásba is ki lehet alaposan, másnaposan tikkadni. A kenyér napját - augusztus huszadikát - sem hagyták ki. Nagyon fontos volt a szeptemberi bányásznap, majd késõbb a szüreti mulatság, a régi, tavalyról megmaradt borok kóstolása, az új must ízlelése. 
  
A bánya igazgatója sem ellenezte ilyenféle összejöveteleket. Úgy tartotta: - itt kovácsolódik össze a jó csapat, ehhez szén kell, jó kohézió. Híres volt még az igazgató, szabad, úgymond magyaros szókimondásáról is. 
  
Az összejövetelek kiadásainak alapjait maguk a résztvevõk dobták össze, néha besegített a szakszervezet is. Egyik alkalommal a rendezvények sorában éppen a márciusi nõnap következett. A szervezõk a férfiaktól összeszedték a virágra szánt "pénzmagot", de a bonyolításba, hogy az összejövetel igazán jó legyen, meg a nõi ízlésnek, elvárásoknak is megfeleljen, három olyan "kardos" bányász menyecske is bekapcsolódott. Elmentek a szakszervezeti titkárhoz is, hogy támogassa a nõnapi ünnepséget. Szinte ellenvetés nélkül kaptak pár ezer forintot. Ezen felbuzdulva az egyik menyecske felvetette a másik kettõnek: 
  
- Menjünk el az igazgató elvtárshoz is! 
  
A többiek helyeseltek, aztán az elhatározást tett követte. Bejelentkeztek az igazgatóhoz, hogy a nõk nevében szeretnének vele beszélni. Többszöri idõpont egyeztetés után fogadta a nõi, háromtagú küldöttséget. Elõre bocsátotta: 
  
- Az idõm nem akkora, mint a… - és itt egy nõi altestrészt nevezett meg - csak röviden! 
  
Az asszonyok egy kicsit megszeppentek. Már bánták is, hogy eljöttek, de mégis elmondták a kérésüket. A nõnapi rendezvényt jó lenne, a bánya is támogatná. 
  
Az igazgató szabad, spontán válasza rövid volt: 
  
- Hát a farkam nem kéne? 
  
Ezen aztán nagyon meglepõdtek. Ijedten néztek össze. Hirtelen nem tudták mitévõk legyenek. Álltak szótlanul, földbe gyökerezett lábakkal, mozdulatlanul. 
  
A csendet az igazgató törte meg: 
  
- Ne legyenek elkeseredve, mert ha még felkarikáznám, mint a virslit, akkor sem jutna elegendõ mindenkinek. Lássák, nem vagyok én olyan kicsinyes, pár láda sörre adok pénzt, ebbõl aztán jut mindenkinek. 
  
A nõnapi ünnepség jól sikerült, a férfiak jót kacagtak az elbeszélésen, csak a három bányász menyecske orcája pirult el, újra és újra, ha szóba hozták a történteket.
Ez az írás 2013. június 23-án került a NapSziget honlapjára.
 
Kõ-Szabó Imre további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
 
Vissza a főoldalra
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón