Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Farkas Szabolcs
(1992 - )
Egy nõ szépsége
Pablo Mortini nevének hallatára mindenki felfigyelt, aki egy kicsit is érdekelt volt a festészet iránt. A Barokk festészet egyik kiemelkedõ alakjának számított. Olyan festmények fûzõdnek hozzá, mint: Aphrodité születése, Hádész tûzágya stb. De mégis volt valami, ami még a mûvészi adottságainál is nagyobb visszhangot keltett. 
 
Köztudott volt róla, hogy festményeinek emberi alakjait mindig élõ emberekrõl, hozzá rendelt modellekrõl mintázta. Viszont senki sem látta õket sem ki, sem pedig be menni a festõ házába. Egyfajta titokzatosság lengte körül Pablot. Néhányan a faluban azt pletykálták róla, hogy valamiféle misztikus erõnek van a hatalmában. De ez csak pletykának számított, a merészebb emberek beszélték egymás között. Nem is mertek ennek különösebben hangot adni.
 
- Nem kell félned, helyezd magad kényelembe. - mondta Pablo a fiatal nõnek, aki egy kissé idegesnek tûnt. Nyílván, még nem tudott kellõképpen elhelyezkedni a megkívánt pózban. 
 
Pedig nem volt nehéz dolga Bellának. Már többször állt modellt más festõknek is, és nagyjából mindnek meg is tudott felelni. Egyszerûen csak azt kellett tennie, hogy leül egy székre, amely egy hatalmas ablak elõtt helyezkedett el, és nem gyõzte befogadni a bejövõ nap sugarait, amelyek csaknem a végtelenségig ontották a nap fényét-, lenge kis ruhában, és jobb lábát, a bal térdére helyezve, egyenesen, természetesen a pictort bámulva merengjen a semmibe. Gyönyörû volt, ahogyan barnás haja a vállára omlott, ellepve azt.
 
- Kezdhetünk. - mondta végül Pablo, majd ecsetét kezében fogva hosszasan nézte Bellát, aki a másodperc tört része alatt felvette a megkívánt pózt. 
 
Gyönyörû lány volt, gyönyörû mosollyal, és tökéletes testtel. Egyszerûen látni lehetett, ahogyan belsõ szépsége, nyugodtsága, tisztasága alappillérként jelenik meg külsõ bájain, és védõburokként betakarva, ellenállhatatlanná teszi minden férfi bódultsága elõtt. 
 
Tökéletes választás, gondolta Pablo, majd ecsetét belemártva festékébe kezdetét vette az alkotás. Csend volt. Hallani lehetett, ahogyan végig simul az ecset a vásznon. Szépen, lassan, kimérten, ahogyan az a jó festõknél megszokott. Kis idõ elteltével valamit mormolni kezdett. Egy latin szöveget, de Bella számára nem volt kivehetõ, hogy mit is mondott, és azt végképp nem tudta, hogy mire lehet jó mindaz. 
 
Pablo testtartása hirtelen megváltozott. Lázasan kezdett el dolgozni festményén, mintha csak röpködtek volna a színek a vásznon, és másodpercek alatt kirajzolódott a lány körvonala. Bellát enyhe émelygés fogta el, nem tudta miért, de megmozdulni végképp nem akart, attól tartva, hogy nehogy elrontsa a mester munkáját. 
 
Pablo csak festett és festett, nagy hangsúlyt fektetve a beszûrõdõ napsugarak fényére, amelyek az üvegen át, végig simultak Bella arcán, és fényáradatba öntötték el a lányt. Az idõ telt, és Bella egyre csak rosszabbul érezte magát, látta, ahogyan munkaadója lázasan dolgozik festményén, mit sem törõdve azzal, hogy mi van körülötte, mintha nem is e világban lenne. Nem bírta tovább, és úgy döntött, hogy egy pillanatra feláll, hogy kifújhassa magát. 
 
Megpróbálta száját beszédre nyitni, de egyszerûen képtelen volt rá. Páni félelem fogta el, és akárhogy is próbálkozott, nem bírt megmozdulni. Saját testének fogságába esett. Sírt, és legszívesebben hangot adott volna borzalmas fájdalmainak, de kívül tisztán mosolygott, és kecsesen ült székében. Próbált szabadulni testi börtönébõl, de minél jobban vergõdött, minél jobban küszködött, annál élethûbb képet kezdett ölteni a festmény. A vöröses sötétítõ egyszerre bíborszínt öltött, Bella arcára még jobban kiültek a kis pirospozsgák, és úgy tûnt a kép lassan kiteljesedik. 
 
Pablo hírtelen felnézett. Korántsem hasonlított valós önmagára. Arcára kaján mosoly ült ki, tudta, hogy a lány szenved.
 
- Ugyan Bella, ne kínozza magát. Ha így folytatja, Caravaggio barátom még azt fogja hinni, hogy az õ „Bûnbánó Madonnájáról” ihletõdtem, pedig nem. - nevette el magát. - Maga sokkal szebb.
 
*
 
Bella iszonyú fájdalmat érzett testében. Egy szó sem jött ki a torkán, érezte, hogy minden egyes ecsetvonás után egyre gyengébb és gyengébb lesz, mígnem végül eszméletét vesztette. A tökéletes nõ - vízhangzott elméjében.
 
Pablo még pár percig nézte a festményt, majd szignóját szép lassan felfestette a kép jobb alsó sarkába. Ez volt az utolsó mozzanat, és ahogyan ecsetét elemelte az utolsó betû ráírása után, a lány élettelen teste hírtelen elõre bukott, és a földre zuhanva össze bicsaklott. Már csak egy test volt, földi maradvány, semmi más. 
 
A festmény tökéletesre sikeredett, valóságos mestermû volt. Galériákról galériákra járt, és az „Egy nõ szépsége” nevet kapta. Csodálattal töltötte el az embereket Pablo alkotása.
 
- Nagyszerû munka! - mondta az egyik látogató - Mintha csak élne ez a lány a képen.
 
- Való igaz - tette hozzá Pablo -, lélek nélkül mit sem ér egy festmény.
Ez az írás 2013. június 22-én került a NapSziget honlapjára.
 
Farkas Szabolcs további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
 
Vissza a főoldalra
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón