Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
B. Haraszin Erzsébet
(1942 - )
A földesúr és a lánya
Valamikor régen, amikor még voltak földesurak, élt egy a feleségével és leányával. De ez az egyetlen leányuk olyan rettenetesen csúnya volt, hogyha valaki ránézett, soha az életében el nem felejtette. Aki meglátta segítségért kiáltott rémületében, azt hívén, magával a pokolbéli ördög feleségével, s nem pedig a földesúr lányával találkozott. De végül senki nem tudta biztosan, hogy oly rettenetesen rút az a leány, mert ugyancsak dugdosták a világ szeme elõl. 
  
Úgy járt az utakon a hatlovas hintójával ez a földesúr, hogy mind a hat lovának összes lábára a szügyükig érõ csizmát húzatott, nehogy véletlenül a falu pórnépe, meg az utcák pora bepiszkítsa patáikat. Egy király sem járt különben, s dölyfösebben, mint ez az uraság. Bár nagyon gazdag volt, mégsem törõdött egyetlen csúf leányával, csak az érdekelte; minél nagyobb legyen a vagyon, annál nagyobb lesz a hata-lom! Hát törõdött is õ azzal, hogy a népnek van-e valamije, avagy semmi? Nem, ez egyáltalán nem érdekelte.  
  
A falu lakói még csak gondolni sem mertek arra, hogy az a szörnyeteg a fõszolgabíró lánya lehet. Még csak szóba sem merték hozni, hiszen az életükkel játszottak volna, mindenki félt az uraság haragjától. Azt meg egyáltalán nem értették, mi oka volt, hogy uruk mindennap kikocsikázott. Ezért aztán csak találgattak, beszélgettek ti-tokban, nehogy az uraság fülébe jusson a dolog, így hát ezekrõl õ nem is értesülhetett.  
  
Amikor vége volt a kocsikázásnak hazament, leült az asztalhoz, várta az ebédet, de bizony, mikor meglátta a leányát elment az étvágya. Otthagyta az asztalt, az asszonyt, és a lányát is. Búnak eresztette olykor a fejét, hogy mit tegyen ezzel a szörnyszülöttel?  
  
Addig-addig gondolkodott, míg kiötlötte, hogy férjhez fogja adni! Igen ám, de hogyan? Hisz sánta volt, a fél szemére vak, s ráadásul púpos; de ez még nem volt elég, mert a haja meg olyan ritka, mint a sivatag! S ennek tetejében oly csúf hangja volt, ha véletlen megszólat, még a madarak is elrepültek riadtan a fákról!  
  
Na, fõtt is az uraság feje, mit tegyen a lányával, hogy is kéne férjhez adni? Õ maga sem hitte, hogy akár a legszegényebb paraszt is hajlandó lenne feleségül venni, bár vagyona annyi volt, hogy maga sem tudta, mennyi. Ezért elhatározta, kihirdeti országszerte, hogy a lánya a leggazdagabb a környéken, aki feleségül veszi, annak fele vagyonát nekiadja persze a lányával együtt! 
  
Igen ám, de újabb gondja akadt! Ha valaki meglátja a lányt, az biztos, hogy el nem veszi feleségül semmi pénzért. Kiötlötte, hogy természetesen senki nem láthatja, vastagon, fátyollal letakartatja, nehogy kinézete elvadítsa a kérõket.  
  
Ámbár az az igazság, hogy bár menjenek oda a nagy urak, biztos nem nyugodnak bele, hogy csak úgy elvegyenek valakit, kinek az arcát sem láthatják.  
  
Az uraság tovább törte a fejét. Kigondolta, hogy majd a feleségét, mutatja meg, s mikor összejön az esküvõ, akkor kicseréli a lányával! Az ötlettel megbékülve nyugodtan lefeküdt. 
  
Másnap közhírré tétette minden városban, hogy az õ lánya eladósorba került, s fele vagyonának az örököse. Kérõkbõl nem volt hiány, volt, aki megnézte, volt, aki nem, de aki meglátta, az mind elfordult, mert öreg volt már a földesúr szegény felesége, hát nem igazán kapkodtak érte még a vagyonért cserébe sem.  
  
Ajaj! gondolta a fõszolgabíró, ez megint nem jó! Egye fene, mit bánom én, akár egy koldus is elviheti, hisz azoknak úgyis mindegy, csak pénze legyen! 
  
Eljutott a hír még a pokolba is, Belzebubnak épp akkor volt egy serdülõ fia. Rögtön kapott a kínálkozó alkalmon, s így szólt a fiához:  
  
- Hallod-e Lucifer fiam! Épp itt az ideje, eridj, nõsülj meg! Nagy vagyonnal kapod ezt a menyasszonyt!  
 
A fiú megvakarta a feje búbját és azt mondta:  
 
- Apám én még nem akarok megnõsülni! 
 
- Eredj Lucifer fiam, ne vitatkozz! 
 
Hát, szegény Lucifer mit lehet tenni, elment lánykérõbe, de neki sem mutatták meg a menyasszonyt. Visszatért a pokolba, és panaszkodni kezdett az apjának:  
 
- Apám! Hát hogy vehettem volna feleségül, hiszen meg sem mutatták, nem is láttam, azt sem tudom, hogyan néz ki?  
 
Nagyon mérges lett az apja.  
 
- Mindegy az neked, te pokolfajzat! Egy a fontos, minél nagyobb legyen a hozománya! Fogytán van a pokol kincstárának vagyona, tehát elmész, és anélkül, hogy belenéznél az arcába, idehozod, megtartjuk a menyegzõt, aztán áldásom rátok!  
 
Hát nem túl lelkesen, de Lucifer visszafordult, s mint koldus feleségül vette a földesúr lányát. Az uraság pedig meg sem kérdezte, hová, merre viszi; örült, hogy végre megszabadult tõle! Vitte is Lucifer a pokolba, bár azt nem mondhatni, hogy boldogan. Nagyban szólt már a lakodalmi zene, volt sürgölõdés-forgolódás, sütés-fõzés, amikor hazaérkezett a menyasszonnyal. 
 
Így szólt Belzebub:  
 
- Na, édes fiam, mutasd csak azt a menyasszonyt! 
 
Levették a lány fátylát, no de erre Belzebub, és két fia úgy megijedt, hogy hárman hatfelé futottak. Lett is rögtön rettenetesen nagy veszekedés, az egyik ördög jobban kiabált, mint a másik.  
 
- Mi ilyen csúfságot e világon való életünkben még nem láttunk, ez a rútság itt közöttünk ugyan meg nem maradhat! 
 
Megszólal erre ám a földesúr lánya: 
 
- Dehogynem! Hiszen közétek tartozom, végül is a felesége vagyok Lucifernek! Hát akkor mi a bajotok? 
 
Még nagyobb lett a pokolbeliek közti riadalom, hogy a hangját is meghallották! Pedig az ördögök béketûrõk, de ezt aztán õk sem tudták elviselni! 
 
- Hát csak az a baj, te világ csúfja, hogy itt a pokolban sem láttunk még ily rondát! 
 
Minden ördög nekiesett kergetni kezdték seprõvel, bottal, lapáttal, mindennel, mi a kezük ügyébe került. Szegény ifiasszony úgy futott, ahogy csak a lába bírta! Lélek-szakadva futott egész hazáig. Míg csak a birtokuk határába nem ért, egyfolytában üldözték az ördögök, mert Lucifernek kötelessége volt visszavinni egész a szülõi házhoz. Mikor elért a házuk kapujába, azzal fogadta az apja: 
 
- Férjhez mentél, itt már semmi dolgod, mehetsz az urad után!  
 
Rikácsolta ám a lánya, hogy nem mehet vissza, mert elzavarták az ördögök. 
 
- Hát most mit csináljak veled, kinek adjalak oda feleségül, ha már az ördögnek sem kellesz? - sápítozott az apja. 
 
A nagy riadalomra összefutott a falu apraja-nagyja kiabálva, de még nem igazán tudták, mi a baj, hát csak segítettek ordítozni az ördögöknek. Ám amikor meglátták a földesuruk lányát, s megtudták, hogy azt az ördög is hazavitte, mert annak sem kellett, kitört igazán a ribillió! Az összes ember - kinek mi esett kézre, azt fölkapva -, el kezdte üldözni az egész földesúri családot. Elöl futott az uraság, utána az asszonya, õ utána a lányuk; s a pokolba kívánták a földesúr egész népét, sõt a világot is, csak sikerüljön megmenekülniük!  
 
Az emberek ordítozva-izzadva csépelték az uraságot, és családját, no meg az ördögöket is. Ettõl azok úgy megrettentek, hogy visszarohantak a pokolba, még a ho-zományt is veszni hagyták; az sem kellett nekik, legyen bármily sok is, csak megmenekülhessenek!  
 
A lány és szülei pedig addig-addig futottak, míg el nem értek egy nagy kúthoz. De senki sem vette észre, hogy ott van, mert úgy benõtte a gaz. Egymás után beleestek, alaposan megütve magukat. Ám a sötét kútmélye helyett egy csodálatos rétre pottyantak. Ámultak-bámultak, hogy mi történhetett velük, hová is kerültek?  
 
Egyszer csak szép, fiatal kis tündérrel találkoztak, aki szeretettel közeledett hozzájuk. Megkérdezte tõlük, mi történt velük, miért kellett így menekülniük? Az uraság elmondta, hogy mi a gondjuk. 
A jó tündér azt mondta:  
 
- Segítek én a lányodon, de meg kell ígérnetek, hogy soha többé nem lesztek dölyfösek, irigyek, szeretitek a népeteket. Akin csak tudtok segítetek, s cserében a lányotok hangja, teste-lelke is szép lesz, s boldogan élhettek, míg csak meg nem haltok, ha betartjátok adott szavatokat.
 
A földesúr, a felesége és a lányuk is megfogadta erõsen, minden úgy lesz, ahogy azt a tündérnek megígérték. 
 
A tündér visszakísérte õket egész otthonukig, s az emberek csodálkozva örömmel vették tudomásul a változásokat. A lány szépsége, kedvessége folytán pedig azt hitték, ez egy teljesen más leánya az uruknak.
Ez az írás 2013. április 25-én került a NapSziget honlapjára.
 
B. Haraszin Erzsébet további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
 
Vissza a főoldalra
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón