Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
B. Haraszin Erzsébet
(1942 - )
Tücsök úrfi menyegzõje Csiga hercegnõvel
Egyszer elment sétálni Karcsi, a Tücsök úrfi. Sétálgatott a csodálatos szép zöld mezõn, lombos kis bokrok alatt, árnyas fák alatt olykor-olykor megállt, eszegetett, az-tán persze ment tovább. Megnézegette a gyönyörû, szép mezei virágokat, nézegette a pillangókat, megcsodálta a katicabogarakat, az õ csodálatos, szép pöttyös ruhácskájában. 
  
Úgy el volt foglalva a sok-sok szép látnivalóval, hogy egyáltalán nem jutott eszébe az esti koncert. Annyira elvolt úgy egyedül, a természet csodáival, fel sem tûnt neki, hogy vele szemben jön a csiga. Mintha nem is látta volna. Mindössze csak annyi, hogy egy pillantást vetett rá, és ment tovább a maga útján. A csigahercegnõ - Viola - meglátta, és rögtön megszerette. Hát, vette a bátorságot és megszólította Tücsök úrfit: 
  
- Állj meg egy percre szomszéd, beszélgessünk! Nem szeretek egyedül sétálni. 
  
- Semmi akadálya. - válaszolta Karcsi, a Tücsök úrfi. - Ha csak ennyi a kívánságod, állok rendelkezésedre. 
  
Aztán szépen elindultak közösen, sétáltak tovább, beszélgettek hol errõl, hol arról, csak úgy baráti alapon. Aztán egyszer csak megáll a csigácska, a kis hercegnõ és így szól:  
  
- Tudod milyen rossz egyedül lenni? 
  
Tücsök úrfi elcsodálkozott:  
  
- Hogyhogy rossz egyedül lenni? Én soha nem vagyok egyedül, nekem szép nagy, családom van, és mint tudod, én zenész családból származom. És neked nincs családod?  
  
- De van, hogy ne lenne. Az én családom a csigák királya, édesapám közvetlen a ki-rály. 
  
- Hûha, az angyalát! Hát neked ilyen magas tisztségû nemzetséged van?  
  
- Hát... igen...  
  
- Akkor azt hiszem, a mi barátságunknak már itt vége!  
  
- Méghogy vége! Hát miért lenne vége?  
  
- Ugyan már! Hogy lehet barátja egy Tücsök úrfi a zenész családból egy hercegnõnek?  
  
- Á, nem olyan nagy baj az, hisz ettõl mi még jó barátok lehetünk! Ezt még apám sem akadályozná! - mondta Viola hercegnõ. 
  
- Ja, persze! - szégyellte el magát Tücsök úrfi - Bocsáss meg! Még be sem mutatkoztunk egymásnak! Én Karcsi vagyok, Tücsök úrfi, a fõprímás. 
  
- Az szép lehet! Igaz, olykor-olykor titokban hallgatom azt a csodálatos, gyönyörû koncertet, amit esténként elõadtok. Nagyon tetszik a zenétek! Úgy szeretném, ha majd nekem is olyan férjem lenne, olyan nagy tehetség, aki oly gyönyörûen hegedül, ahogy ti tudtok hegedülni. 
  
Tetszett a dicséret Tücsök úrfinak, Karcsinak, ki is húzta magát, úgy becsületesen, ahogy illik!  
  
- Hát, igen, nekünk ez az életünk. Minden erõnkkel azon vagyunk, hogy szórakoztassuk a barátainkat, az erdõn-mezõn élõ állatokat. Persze van úgy is, hogy bemegyünk az emberek közé, és nekik is elõadunk esténként egy-egy koncertet. 
  
- Nagyon örülök! Gondolom, az emberek közt is nagy a sikeretek. 
  
- Hát, azt el kell ismerni, hogy van sikerünk, szeretnek az emberek! 
  
Szegény csiga hercegnõ, Violácska, elszomorodott. Észrevette ezt rögtön Tücsök úrfi:  
  
- Ugyan már, ne szomorkodj, hisz nincs okod szomorúságra egyáltalán!  
  
- Dehogy nincs... Mi, a Csiga-nemzetség semmi olyat nem teszünk, ami az embereknek, vagy az állatoknak gyönyörûsége lenne.  
  
- Ugyan már! - vígasztalta Tücsök úrfi. - Ezen nem kell elkeseredned! Hidd el nekem, nincs olyan teremtmény ezen a Földön, amelyiknek semmi haszna ne lenne a világon! Ti is biztos tesztek olyant, ami az embereknek, vagy az állatoknak hasznára lehet. 
  
- Jó, jó, elismerem - mondta a kis hercegnõ, Viola –, de hát a te munkád, a te tehetséged, az bizony csodálatos! 
  
- Áh, semmi az, ez már családi hagyomány! Mi beleszületünk a hegedû mûvészetébe. 
  
És mintha mindketten elkezdenének gondolkodni, mert elhallgattak. Egyszer csak megszólal Karcsi, a Tücsök úrfi:  
  
- Mondd csak Violácska, kis hercegnõ, találkozhatnánk mi még ezután is? Persze, ha a fenséges apád megengedi. 
  
- Óh, hogyne, boldogan! Máris megyek apámhoz, s jelentem, hogy mily csodásan töltöttem el a délelõttömet! Ja, igen, és még mielõtt elmegyek, nem akarod mondani, hogy legközelebb mikor találkozunk?  
  
- Ja, persze, ki is ment az eszembõl, mert már nekem az esti koncerten jár az eszem.  
  
- Jajj de jó, ott leszek, ott a bokorban fogom hallgatni a muzsikát! Jajj, de gyönyörû lesz! 
  
Megörült, borzasztóan megörült Tücsök úrfi a fõprímás, hogy lesz neki, ha csak egyetlen vendége is, de az az õ vendége lesz! Mindkettõ hazafelé indult, és elújsá-golták otthon, hogy micsoda kalandban volt részük! 
  
Hát, igencsak meglepõdött a Tücsök-család, hogy Tücsök úrfi, Karcsi ily rövid úton talált magának, hogy úgymond máris egy menyasszonynak valót! 
  
- No-no! Ne rohanjunk úgy elõre, mert annak biz király az apja, nagy nemzetség! Ugyan szóba sem állnának azok egy ilyen szerencsétlen hegedûssel, mint én vagyok!  
  
- Nana, hátrább az agarakkal! Ne becsüld le magad! Vagy te olyan legény, mint az a hercegnõ! Miért, õ mit tud olyant, amivel szórakoztatná az állatokat, az embereket? 
  
- Hát... ez igaz... Nem tudom... de majd este õ lesz a vendégünk, a díszvendégünk, és meg fogja hallgatni a mi csodálatos elõadásunkat. 
  
- Na, látod, ez már beszéd! Akkor hát összehívom az egész bandát, és bizony-bizony gyakorolni kell, hangolni kell, hogy elkápráztassuk vele a kis hercegnõdet. S biza beléd is fog szeretni, úgy ám, hogy soha-soha az életben el nem fog téged felejteni. 
  
- Hát, az bizony nagyon jó lenne... már alig várom az estét!  
  
- Nocsak, nocsak! Mintha máris szerelmes lennél! 
  
Elpirult szegény Tücsök úrfi, szinte eltakarta szégyenében az arcát, hogy senki a világon észre ne vehesse, hogy õ bizony tényleg beleszeretett a Csiga hercegnõbe. Hát, nagyon, de nagyon várta az estét, elõvette hegedûjét, tisztogatta, takarította, hogy az estére gyönyörûen szóljon, kifogástalanul. S miután végzett a munkával, letette óvatosan a hegedûjét, és úgy döntött, hogy pihenni tér, hogy estére oly gyönyörûen játsszon, mint még soha eddigi életében. 
  
Eközben bezzeg a csigahercegnõ is, Violácska is úgy szedte a lábait, ahogy csak bírta, hogy mielõbb hazaérjen királyi apjához, és elmondja neki milyen kalandban volt része. Hazafelé menet találkozott a sündisznóval, megkérdezte tõle:  
  
- Hát te mitõl vagy oly boldog, kis hercegnõ? 
  
- Á, nem árulhatom el, egyelõre még titok! De ha eljön az ideje, ígérem, megmondom neked!  
  
- Hát, ahogy gondolod! - válaszolta a sündisznó. - Akkor viszontlátásra! 
  
Elbúcsúztak egymástól, a Csiga hercegnõ ballagott tovább, már persze, már amennyire ballagott; igyekezett, ahogy tõle tellett. Útközben összefutott a szarkával.  
  
- Adjon Isten, hercegkisasszony! Hát hogy, s mint szolgál az egészséged?  
  
- Köszönöm szépen, megvagyok. És te Szarkaságod, hogy vagy?  
  
- Köszönöm, én is megvagyok! Na, tudsz-e valami új, hírrel szolgálni? – kérdezte a szarka. 
  
- Én ugyan semmit nem mondhatok neked; semmi újat nem tapasztaltam, nem láttam.  
  
- Hát ez nagy kár, mert tudod, én vagyok az erdei postás, és ha valami hír van, azt nekem mindjárt tudatnom kell az erdõ lakóival. 
  
- Tudom, hogy ki vagy, s ígérem neked, mihelyst lesz valami újságolni valóm, elsõ dolgom, hogy téged fölkeresselek, veled közöljem, hogy hírül add az erdõ lakóinak! 
  
Ezzel a szarka is elköszönt, õ is ment a maga útjára. 
  
Na, végre hazaért a hercegkisasszony, Violácska, ment egyenesen az édesapjához. Hát az édesapja azonnal felfedezte, hogy a csigahercegnõje Violácska valami furcsát akar neki mondani, mert hát nagyon összehúzta magát, olyan szégyenlõsen. Édesapja szeretettel megkérdezte:  
  
– No, mondd csak kis hercegnõm, drága kis Violácskám, hol s merre jártál, s mit láttál, mi öröm érthetett? 
  
- Áh, édesapám, én igazán szégyellem magam... 
  
- Nofene, hát mért szégyenlenéd magad? 
  
- Hááát... mert - dadogott - olyan dolog történt velem, amit én még soha életemben nem tapasztaltam... 
  
- No, halljuk hát, mi történt? 
  
Nagy nehezen belekezdett a mondókájába, a csigahercegnõ, Violácska és szépen el kezdte mondani az õ nagy találkozását a Tücsök úrfival, Karcsival. Hát, igencsak meglepõdött, a fenséges király, hogy az õ lánya egy tücsökkel...? Hát ez hihetetlen! Felháborodott.  
  
- Ez hihetetlen! És ez egyszerûen lehetetlen! Hát hogy képzeled, te, a hercegkisasszony, hogy te egy egyszerû tücsökkel, egy prímással randizni akarsz?  
  
- Hát édesapám - mondta szégyenlõsen a kis hercegnõ –, ez még nem randi, csak meghívott ma este a koncertre, s én úgy szeretnék ott lenni és meghallgatni. 
  
- Hát ahhoz még nem kell mindjárt szerelmesnek lenni, hogy meghallgass egy koncertet!  
  
- De édesapám, nekem egészen másképp ver a szívem, mint ahogy szokott... Kérem, ne haragudjon rám édesapám, én úgy érzem, hogy ez felejthetetlen ez a találkozás, és nekem mindenáron ott kell lennem! 
  
Ej, törte a fejét a király, mit tegyen? Mire aztán kitalálta:  
  
– Hát, rendben van! Ha annyira menni szeretnél, hát legyen! De persze, egyedül semmiképp nem mehetsz oda, gondoskodom neked kísérõrõl. 
  
Erre magához hívatta a szolgákat, és így szólt: 
  
- Menjetek gyorsan, siessetek, mert a hercegnõ este koncertre szeretne menni! Kísérõje pedig a Dada legyen!  
  
Szaladtak is a szolgák ahányan voltak annyi felé. Keresték Nyuszit, a dadát. Megtalálták, s közölték vele: mindenképpen tegye nagyon szépen rendbe magát, vegye fel a legszebb ruháját, mert este a hercegnõt, Violát õ fogja elkísérni a koncertre! No hiszen, szegény Nyuszi leült megtörölte két oldalt az arcát, szemeit lehunyta, mint aki álmodik, majd dörzsölni kezdte, füleit teljes egészében hegyesre állította, és mit tehetett, mit mást,kénytelen-kelletlen, de bele kellett nyugodni az esti kíséretbe, valamint a koncerthallgatásba.  
  
Hát, a kis hercegnõ alig várta az estét, no persze Tücsök úrfi sem különben! Mindkettõ nyugtalan volt, egyik sem tudta lehunyni a szemét. A Tücsök nagyon készült erre a koncertre. A csigahercegnõ, Viola nem kevésbé. Érezte, hogy ott valaminek történnie kell! Este elköszönt édesapjától, és elment a dadával együtt a koncertre. 
  
Oly csodálatos volt a koncert, hogy teljesen elámult bele! Persze a dadus sem panaszkodhatott, mert neki is tetszett. S miután véget ért a koncert, odament Tücsök úrfi, Karcsi, meghajolt a kis hercegnõ elõtt, és közölte vele a szándékát. A kis hercegnõ, Violácska teljesen el volt ájulva az örömtõl, hogy megkérte feleségül az a drága hegedûmûvész, a tücsök, és az nem akárki, egy fõprímás, Tücsök úrfi, Karcsi, megkérte a kezét! 
  
Azonnal el is indult hazafelé a dadával, bejelentették édesapjának, hogy megérkeztek, édesapja is érdeklõdött csak annyit mondott: 
  
- Menjetek csak nyugodtan, pihenjetek, majd holnap megbeszéljünk! 
  
Hát bizony, az az éjszaka a csigahercegnõnek, Tücsök úrfinak, nagyon, de nagyon hosszú volt! Alig várták a reggelt, hogy ismét találkozzanak! Igyekezett is, fõleg a csigahercegnõ, hogy mielõbb találkozzon az õ egyetlen szerelmével.  
   
Nem sokat kell várakoznia, mikor Tücsök úrfi megérkezett. Nagy volt az öröm, hosszasan elbeszélgettek, és majd így szólt Tücsök úrfi: 
  
- Most pedig elmegyek édesapádhoz, és megkérem a kezed, hogy adja áldását a mi házasságunkra. 
  
- Hát, ahogy gondolod, Tücsök úrfi, én nagyon örülnék neki! 
  
- Mert tudod, Violácska, kis hercegnõ ez így szokás! De hát nem is tudom, illik-e oda egyedül mennem? Ezt meg sem kérdeztem a szüleimtõl. Megbocsátasz, de én hazamegyek, megbeszélem szüleimmel, hogy hogy és miképp legyen. És majd este nálatok ismét találkozunk. 
  
Elköszöntek egymástól, Tücsök úrfi, Karcsi hazasietett szüleihez, és elmondta, hogy mit szeretne. Hát nem igazán értettek egyet a szülõk a fiuk elképzelésével, hiszen soha életükben nem hallottak hasonlót, hogy egy Tücsök úrfi feleségül vegyen egy csigahercegnõt! De hát mit volt mit tenni, látták fiuk szomorúságát, így nagy nehezen beleegyeztek. Még aznap este elindultak a kísérettel, hogy megkérjék Violácskát, a csigahercegnõt. 
  
Persze Violácska is elmondott mindent a szüleinek, hogy mi az õ elképzelése. Hát ott viszont a felháborodás sokkal nagyobb volt, mint Tücsök úrfiéknál! Mert hát ugye mégis csak egy királyi nemzetség, Tücsök úrfi pedig egyszerû zenész! Nagyon elkeseredett a kis hercegnõ, hogy mi lesz vele? Már pedig õ nagyon megszerette Tücsök úrfit! Hát a szülõk addig-addig beszélgettek, míg a végén õk is beleegyezésüket adták.  
  
Megérkezett a Tücsök úrfi, Karcsi kíséretével együtt, ajándékot is vittek a királyi családnak, és elmondták, mi járatban vannak? A királyi család jóváhagyta az esküvõt, és közölték, de akkor viszont, meg kell hívni az esküvõre az erdei lakókat! És ezt hírül kell adni még másnap, hogy mindenki idõben értesüljön az esküvõrõl! 
  
El is ment mindjárt csigahercegnõ, megkereste a szarkát, hogy közölje,hogy náluk lakodalom lesz, ahová az erdei lakót, valamennyit mind meghívják. Kétszer sem kellett mondani szarkának, a híres postásnak, azonnal repült, mint a szélvész fáról-fára, és kiabálta:  
  
- Lakodalom lesz! Lakodalom lesz! Az erdõ népe mind, mind hivatalos Tücsök úrfi, Karcsi és csigahercegnõ, Viola esküvõjére! 
  
Csak úgy zengett, a sok-sok állat összeszaladt, csodálkoztak, hogy micsoda esküvõ lesz! És mindenki sietett, hogy amit csak tudnak, ajándékul vigyenek, a hercegnõnek, valamint Tücsök úrfinak.  
  
A pókok erõsen dolgoztak, szõtték a menyasszonyi fátylat, készültek a nagy lakodalomra. A király szolgái eldöntötték, hogy az õzikék lesznek a koszorúslányok, õk fogják vinni a menyasszonyi fátylat. Az elefánt is jelentkezett, õ minden áron trombitás akart lenni. Hát, ha annyira szeretnéd, úgy legyen, te legalább összetrombitálsz mindenféle állatot, hogy nagy-nagy legyen a mulatság! 
  
Mire eljött a vasárnap minden készen állt az esküvõre. Sütöttek-fõztek, a jó borokat is szép poharakba töltötték, hogy mindenbõl bõségesen legyen. Fehér kenyér, friss kalács, minden jó, kolbász, sült hurka, minden, ami csak jó, az az asztalon legyen! 
  
Aztán összegyûltek az esküvõre, rákezdte a tücsök-banda a zenét, és nagy-nagy zeneszóval az elefánt trombitaszavával, elindultak az esküvõre.  
  
Miután összeadták õket nagy boldogan mentek megülni a lakodalmat. Már minden készen volt, csak le kellett ülni az asztalhoz, és elfogyasztani a sok-sok finomságot. Minden állatnak jutott mindenféle jó falatból, mindegyik kedvére megtömhette a hasát. Utána aztán jött a nagy-nagy zene, a koncert, amitõl aztán oly jó kedvre kerekedett minden vendég, hogy csak úgy ropták a táncot.  
  
Már egészen besötétedett, de még mindig tartott a tánc. De a sötétség sem okoz-hatott túl nagy problémát, mert megérkeztek a szentjánosbogarak. És gyönyörûen szépen sorba álltak, és õk kísérték szépen az ifjú párt. Addig-addig mentek, és világí-tottak, mígnem haza nem értek új otthonukba. Ahol békességben, nyugalomban, nagy-nagy szeretetben az ifjú pár lepihent. És így bizakodva várták a holnapot, hogy most már, mint férj, s feleség együtt járhatják a gyönyörû, virágzó réteket, a gyönyörû erdõket, ahol találkozhatnak a barátaikkal; sündisznóval, õzikével, nyulacskákkal, a bagollyal, oroszlánnal, farkassal, és sok-sok állattal, akik az erdõben békességben élnek.  
  
Így õrzi a mesetörténelem csigahercegnõ, Viola és Tücsök úrfi, Karcsi örökre szóló hûségesküjüket.
Ez az írás 2013. április 25-én került a NapSziget honlapjára.
 
B. Haraszin Erzsébet további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
 
Vissza a főoldalra
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón