Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Kalász István
(1959 - )
A kõ
Nehéz napja volt aznap, munkahelyén felrobbant egy gázpalack, senki sem tudta, hogyan történhetett, egy ember megégett, késõbb ellenõrök kutatták át az irodaépületet, délután tolvajt fogott az õrség...
 
Igen, a férfi kimerült-izzadtan lépett be este a kerti házába, bement a szobába, a tévé ment, híreket mutattak, Görögországban égtek az erdõk, emberek sírtak a kamera elõtt, Kaliforniában is égtek a dombok, a férfi ült, nézte a tévét, megégett, reszketõ kutya futott a kamera felé. A gyerekszobában ment a komputer, a monitoron ismeretlen fénykép, összetört autó, egy kislány vértócsában feküdt a betonon, emberek állták körül, nézték a halottat. A férfi dühös lett, mi ez, hol vagy, ordított, a felesége nem válaszolt, a férfi a hálószobába ment, és az ágyon megtalálta nõ levelét. "Nem tudok így élni, a közönyöd megöl itt, még nem akarok meghalni. Elmegyek." Ennyi volt a levél. A férfi ült a kanapén, amit talált a lakásban megitta, konyakot, bort, sört, whiskyt; egyszer, talán kétszer hányt is, közben nézte a tévét, nézte, hogyan égtek egyre Görögországban ez erdõk, hogyan kutattak veszett medve után az erdélyi hegyekben mesterlövészek. A harmadik nap este csöngettek, a férfi kitámolygott, legjobb barátja állt az ajtóban. Hallottam, mi történt, mondta barátja, jöttem, hogy segítsek. El kell utaznod. A férfi ült a kanapén, mi az, hogy megöli a közönyöm, kérdezte, én nem vagyok üres, dolgozom, igyekszem túlélni, meghalt a gyerek, de nekünk élni kell, én csak erõt gyûjtök, miért mondja ezt a feleségem, ordította rekedten. El kell utaznod, ismételte meg nyugodt hangon barátja, jót tesz neked, ha elutazol, kimész innen, ha felejtesz. És segítened kell. Tizenöt éve élek a feleségemmel, arról van szó, van egy titkunk, a feleségem kezét egy hegytetõn kértem meg, igen, akkor fent mi ketten elrejtettünk egy követ azért, ha bajba kerülünk, ha nem hiszünk a jövõben, sem egymásban, a kõ legyen a kapocs, a titok, amiért elmegyünk. De a feleségem nem akarja már, nekem nincs idõm, igen, azt a követ kellene hoznod. Sok a munkám, kérlek… A  barátom vagy. A férfi hallgatta a barátját, nézte a tévét, az üvegeket, poharakat, a pizzás tálcákat, ruhákat, a felesége fényképét a földön, éjjel dobta oda. A képen a nõ mosolygott. És a halott kislányuk is mosolygott. Álltak együtt a tengerparton, a napsütésben. Kedves az arcuk, jutott eszébe, és hasonlítanak egymásra. Neked azért, mondta végül barátjának, él a fiad, és az valami, nem? Barátja mosolygott, ez igaz, de a gyerek nem segít, én már csak abban a kõben bízom. Az kevés, mondta a férfi, egy kõben nem lehet bízni, ez ostobaság.
 
De azért mégis elvállalta, ha senkije nincs már, gondolta, a barátja maradjon meg. Másnap hajnalban felült a vonatra, elutazott M.-ig, várt a hideg váróteremben, majd beszállt a kisebb, porosabb, lassabb vonatba, a vonat elindult, varjak röppentek az ablak elõtt, a vonat elhagyta a várost. G. ült az ablaknál, nézte-nézte, hogyan maradnak el a házak, a kertek, az utak, akácfák álltak mezõk szélén, végül a szürkésbarna hegyek közelítettek. A végállomáson, a peronon két nõ állt, az egyik barátja unokahúga volt, Ágnes, egyszer régen találkozott vele családi ünnepen, a másik nõrõl semmit sem tudott. Judit, a barátnõm, mondta Ágnes, itt él velem két hónapja. Judit mosolygott, G. bólintott, de nem érdekelte ki ez a nõ, tulajdonképpen semmi sem érdekelte, fáradt volt, úgy érezte, képtelen beszélni a kimerültségtõl. 
Kocsiba ültek, Ágnes vezetett, áthajtottak a kihalt falun, majd keskeny, hegyi úton haladtak tovább, végül elérkeztek egy öreg kastélyhoz. A kertet, a kopott szállodai épületeket fekete fenyõk vették körül, a parkoló üres volt, csak egy kutya ült a bejárat mellett. Az öreg gondnok adott kulcsot, mutatta a melléképületet, oda menjenek.
 
Két ágy, szekrény, asztalka, tükör, ennyi volt az egész, a szoba ablaka a hegyre nézett. A két nõ hallgatott, mosolygott, a férfi bement a fürdõszobába, egy ideig nézte magát a tükörben. Aztán kiment a szobába. Judit ült az ágy szélén, Ágnes elment, mondta a lány. És ekkor a férfi maga sem tudta miért, azt mondta, meghalt a gyereke, elhagyta a felesége is. És most nem tudja, mit tegyen? Nem tudja, hogyan tovább.
 
A lány bólintott, a férfi az ablakhoz lépett, odakint sötétedett, a kertet már nem látta, felnézett a hegyre, és azt mondta, holnap fel kell mennie. Oda fel. Egy kõért. És micsoda ostobaság ez a kõ, nem is vezet rendes út fel, csak egy csapás, másznia kell. Aztán arra gondolt, ha lehozza onnan a követ, erejét veszti? Csak ott fent van értelme és hatása? A lány ekkor szólalt meg, és halkan mondta, jöjjön, feküdjön mellé az ágyba. A férfi megfordult, a lány az ágyban feküdt, a férfi mellé bújt, szerelmeskedtek, aztán férfi felkelt, megint az ablakhoz állt, nézte-nézte a sötét hegyet odafent. Ha semmit sem érzek, kérdezte a férfi végül, mit tegyek? A lány hallgatott.
 
Azt hiszem, mondta késõbb G., mégis segíteni fog az a kõ, megmenti a barátomat, ez is valami. Nem? A lány felnevetett mögötte, és azt mondta, az ember mindig azt találja, amit keres, és ha így keresi a követ odafent, akkor talán.
Ez az írás 2013. január 7-én került a NapSziget honlapjára.
 
Kalász István további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
 
Vissza a főoldalra
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón