Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Farkas Csaba
(1965 - )
A gálya
1. 
  
Hétköznap volt, ünnep sehol, szürkeség. Zamfiri, a hírlap- és tárcaíró szerkesztõségi naptárában lapozgatott, hány határidõt lépett túl, kettpõt, hármat, huszonhármat, és ekkor: "Huszonhárom. Huszonharmadika. A születésnapom. Ez holnap lesz. Holnap harmincéves vagyok." 
  
...Fölállt az íróasztal mellõl - a redakció üres volt már jórészt, késõ délutánra járt -, az ablakhoz lépett, kinézett a sötétedõ parkra, a lámpák éledezni kezdtek, szunnyadozni a gerlék. Visszament az asztalhoz, leült, a telefonkagylóhoz nyúlt, tárcsázott, beszélt... 
  
- Jó. Holnapra itt lesz a bor. Hanem a demizsont nem ám, hogy nem visszaadni, mert letöröm a derekad! - mondták a vonal túlsó végén, mire Zamfiri: - A demizson meglesz, Lajos bácsi. - Letette a kagylót, süket csönd vette körül, percegõ neonfény, az elõbb kattintotta föl a lámpát. (Aztán föltárcsázott egy nõi számot, de mikor érezte, jön valaki a másik készülék felé a panelházi lányszobában, gyorsan letette a kagylót. Tudta: az veszít, aki "hamarabb nem bírja tovább".) 
  
  
2. 
  
A születésnap... 
  
- Mit írjak ki a faliújságra? - kérdezte rovatvezetõjét másnap reggel; a szerkesztõségben munka pezseg, telefonok feleselnek, a folyosón a soros gyilkosságot tárgyalják a kollegák, Zamfiriben üresség honol. 
  
- Mit? Hogy mindenkit meghívsz. 
  
- Tényleg. - És Zamfiri kéziratlapot simít maga elé, cégi fejlécest: "Kedves Mindenki! Ma, lapzárta után, meg vagytok hívva a nagyterembe tetszõleges mennyiségû, s anti-tetszõleges minõségû borra." - A szöveget fölmágnesezi a faliújságra, hátrál, mint a festõmûvész, ki megszemléli alkotását, szignálja is, keze remeg, kézírása reszketõ... 
  
Nem sokan jöttek a születésnapi bulira. Hétvége volt, péntek, mindenki tûz haza, a család iránt, meg aztán... Zamfiri zavart komorsággal tölti a bort, demizsonból kancsókba, a kancsókból poharakba, pezsgõt is bont, rutinnal, mely rutin jelzi, hogy egykor satöbbi, "tölts magadnak is!", hallja, "nem, nem iszom", a hangulat emelkedik, pohárcsiling, nõkacaj, Z. bambán üldögél, távoli zsivajjá olvadnak benne a hangok, "üres a poharam, nem töltene az ünnepelt?", "de, azonnal..." 
  
- A pék hulláját rachelzsákba varrva találták meg, terméskõvel lehorgonyozva, a folyó fenekén - mondta M., a leleplezõ riporter. - Egy horgász fogta ki, fél óráig fárasztotta, mire partra került. Ha nem kötik be a rachelzsákba, sosem találja meg senki. Két nap alatt szétcincálják a harcsák. 
  
  
3. 
  
Zamfiri másnap riportkörútra indult, rajta kívül a kocsiban ült Pirkó is, a kolleganõ, és Józsi, a fotós, õ a sofõr, övé a Lada. Nyolcra várják õket ötven kilométerrel arrébb, egy tanyán, ahol háromfejû borjú született; közben P.-t kirakják az útbaesõ kisvárosban, "anyagokat veszek föl", mondja P., visszafelé Zamfirinek be kell mennie a Társa és Társa Bt.-hez, riport a dobozüzemben, Józsi fotóz, fölveszik Pirkót is, irány haza. 
  
- Na, összejött minden? - kérdi Zamfiri Pirkótól. 
  
- Még be kell mennünk egy bácsihoz, nyolcvanéves kosárfonó, el akarja mondani az élettörténetét. 
"Nyolcvanéves. Elmondja az élettörténetét." - Zamfiri sötéten néz maga elé a kocsiban, a hátsó ülésen, közben Vlorára, a szerelmére gondol, "mégiscsak föl kellene hívni", ám tudván tudja, nem hívja föl, és azt is tudja: az óaranyszínû lány - szeme, mint két fekete Nap, arca stilizáltszív-alakú - nem lesz övé, soha már. 
  
- Ez lesz az, itt vagyunk - mondja Pirkó, sárga falú parasztház elõtt áll meg a Lada, csatakos utcában. A kéményen árva gólyafészek, verébcsirip, az udvarból kakasszó. - Itt megvárunk, mondjad az öregnek, hogy csipkedje magát - közli Józsi Pirkóval, P. kiszáll, kapucsengõt keres, nincs, benyit, az udvarból kutyaugatás, "elhallgass, Bodri!", kiabál valaki, az idõ telik, sötétedik immár, "most kérdezi meg az öreg, holnap lesz-e benne az újságban, vagy csak holnapután", gondolja Zamfiri, esõcseppek jelennek meg a szélvédõn. 
  
- Tegnap mostam le a kocsit, a tetû életbe - mondta Józsi. Az esõ mind erõsebben dobolt az ablaküvegen. 
  
 
4.
 
...Hangok közelednek a kapu felé az udvarból, megint ugat a kutya, "Bodri, nem hallgatsz!", középkorú ember s asszony lép a ház elé, közöttük Pirkó, hogy mirõl beszélnek, nem érteni az ablakon keresztül, csak azt, hogy meghalt... meghalt... 
  
- Meghalt? Az öregember meghalt? - néznek Pirkóra Zamfiriék, Pirkó megkerüli a pocsolyát, bekászálódik a kocsiba. P. bólint, "tegnap, lapzárta után", suttogja, a könny kétoldalt végigcsorog arcán. 
Zamfiri nem szól semmit, néma. Hiszen... Hisz kinek mondhatná el: tegnap, mikor a szülnapot tartották, irdatlan gálya jelent meg az esti égen, nem látja senki, ám Z. tudja, itt imbolyog a város, a szerkesztõségi épület fölött, recseg-ropog minden eresztékében, hintáz a Föld légkörének tetején - mintha vizen - a három evezõsoros hajó, csikorgó, rozsdás lánc ereszkedik belõle alá, a lánc végén iszonyú kampó, úgy leng, ahogy táncol a lég hullámain a gálya, ütemre, súlyosan... Most, most itt zúg el a kampó a két házsor közt, rosszul céloztak odafönt, ám lendül is a kampó rögvest vissza, homlokzatot-falat törve robban a terembe, ahol épp folyik a születésnapi ünnepség - persze senki nem lát semmit, csak Z., megy a móka, kacagás -, Zamfirit telibetalálja s hátában máris a kampó, megy vele az inga tovább, dõl a szemközti fal, Z. roncsoltan csüng a horgon, nyikorognak a csigák, az inga leng, már magasan a házak fölött jár, tekerik föl a zsákmányt, fedélzetre húzzák, s ott, Z.-vel szemtõl szemben: maga a Halál. 
  
  
5. 
  
Ez volt tehát a születésnapi bulin, amit Zamfiri nem mondhatott el senkinek, s látszólag csak csöndesen üldögélt az asztal mellett, s báván nevetgélt a társasági vicceken. "Meghallották a gályán, mirõl beszélünk idelenn", gondolta, "a rachelzsákba varrott pékrõl, akit horgász fogott ki a folyóból. Azt hitték, hogy róluk van szó, rájöttünk, kik õk. Ezért engedtek engem vissza, s indultak mit sem sejtõ zsákmány után, s az áldozat nem más volt, mint a nyolcvanéves kosárfonó, aki el akarta mesélni az életét." 
  
...Szótlanul gurult velük a Lada hazáig, a szélvédõt heves, télvégi zápor verte. Fölöttük, az égen, ott imbolygott a gálya.
Ez az írás 2012. december 16-án került a NapSziget honlapjára.
 
Farkas Csaba további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
 
Vissza a főoldalra
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón