Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Farkas Csaba
(1965 - )
A próba
1. 
  
Akkoriban úgy látszott, Zamfiri, e kisvárosi, ifjú tárcaíró végleg eltéved a világ útjain. Azaz: csak volt tárcaíró, hisz hová tûnt az a csikorgó, hõsi tél, amikor saját kéziratain aludt a Nyugati pu. mûmárvány lépcsején, zsebében a megnyert pályázati díjjal, Bp.-rõl a vidéki kisvárosba visszatérendõ, gyõztesen... 
Hol van a kor, amidõn még kiadókkal tárgyalt ("fiatal barátom", mondta a szerkesztõ, "edíciónk a széthullás küszöbén áll, magával Toljsztoj Leóval sem kötnénk szerzõdést, jöjjék vissza esztendõre, meglátjuk, mit tehetünk"); hol vannak azok az idõk, mikoron csak abból tudta meg, ennél meg ennél a lapnál megjelent tõle egy sejtelmes jegyzet, semmit el nem áruló publicisztika, hogy pénzes postás hozta neki a tiszteletdíjat egyikük még szalutált is. Hol vannak az élettõl duzzadó, színes riportok, amelyeket ágyban írt meg, olvasólámpa-fénynél Zamfiri (elõtte egyetlen emberrel nem beszélt, mert sokkal jobban tudta náluk, mit mondanának, ha megkérdezné õket, mint õk maguk. Egyáltalán, Zamfiri mindent tudott: ami történt, történ’, történni fog, pontosabban tudta, mint akik a történeteket átélték, mert lecsupaszított idegvégzõdései közvetlen kontaktban álltak a Legfõbb Fõrendezõvel, akit mondenható atyaúristennek is szokás nevezni). És, legvégül, hol marad a nagy mû, a kulcsregény, amit – s ez már bizonyos – most már soha, soha meg nem ír. 
  
  
2. 
  
Ha Zamfiri õsmagyar lett volna, nyilván sámán lett volna. Ehhez minden adottsága megvolt, még látomásai is adódtak, melyeket mesterségesen is elõ lehetett idézni. Néhány tündérkék novellát elõ is állított teljességgel mûvi úton, in vitro, mint egy laboráns, ámbár e módszerrel takarékoskodni kellett, mert utána olyan fejfájás tört rá, hogy a könnyei folytak. 
  
De Zamfiri nem volt õsmagyar; kisgyerekkori álmában maga elõtt hegyvidéki tájat látott, korántsem harapnivaló levegõjû, jódlizásra serkendõ, üde bérceket, suttogó fenyvest, szamócát, szûz havat, hanem... Amit õ látott: masszív, lomha hegyhát, zárt völgykatlan, morzsálódó, sárgásvörös mészkõ, rajta szomjan haló, tüskés növény, keménylombú bokor alatt áspiskígyó, fölötte reszketõ levegõ. Ezt látta maga elõtt, az alvás REM-fázisában, háromévesen Zamfiri, e kép úszott elé késõbb is, ha szidták az iskolában. "Nem lesz belõled semmi, fiam", mondta a tanerõ, de Zamfiri tudta: mindehhez neki semmi köze, szeme elõtt ott lebeg, dehogy lebeg, ott áll megfoghatón, az a vigasztalan, déli táj. Amikor pedig - húsz év múlva, Görögország felé menet - a turistabusz megállt a makedón határon pár pillanatra az éjben, Zamfiri az éles, izgató szélben, az alacsony égbolt alatt, nos, egyszerre úgy érezte, fölösleges tovább menni. Ha rajta állna, itt maradna. Út nincs tovább, cél sincs, megérkezett. 
(Persze, a tengerpart, ahova elértek az elkövetkezõ napon, egészen más volt. Show és só, napfürdõ, pálma, drachma s föveny, minden leendett. De Z. tudta: sohasem felejti azt a megállást a makedõn hegyek között, és a hajnali müezzin-szót.) 
  
  
3. 
  
...Ott hagytuk el, hogy Zamfiri nem volt táltos, ó, korántsem, pedig forró drót kötötte össze õt a Legbõbb Fõrendezõvel. A megyei lapnál, ahol dolgozott, gyártotta a lélektelen "anyag"-.okat, egyiket a másik után, itta a vodkát, mint a vizet, irodalmi terveivel nem fölhagyott, hanem azok hagyták el õt, egyre távolabb került a cél, kisebbedett, láthatatlanná vált, és Z. egy napon rájött: el most már sohasem érhetõ. Nincs mivel elérni. Megszakadt az összeköttetés közte és az ég között, elpattant a forró drót. – Ettõl Z. kétségbeesett, hisz jól tudta: egyetlen esélye az életbenmaradásra az írás. A bûbájos szavak, amelyeket úgy rakott egymás elé, mint ahogy a sámán kántál, és amely szavak hallatára múlt korokban királyok indították volna el a háborút. Mi lesz vele (Zamfirivel) e szavak nélkül? Nemcsakhogy belõle mi lesz, egyáltalán, vele mi lesz? Senki, semmi õ ezen szavak nélkül, a vajákos meseszövés hiányában ott döglik meg majd a flaszteron. Szeme elõtt megjelent egy kép - oly tisztán, amint azt a völgykatlant látta gyerekkorában, ugyanazon hegyek között, ahol húsz év múlva megálltak pár percre a busszal. S a kép most: fekszik Z. a fekete, vizes, decemberi járdán, az emberek átlépnek rajta, és sietnek tova, tovább, kezükben a telt karácsonyiajándék-szatyor... 
  
"Egy utolsó próbát teszek" - mondta magának. "Van-e még hatása annak, amit írok? Van-e?... Ha nincs, akkor elpusztulok. Ha van, akkor más hal meg. Nincs mese." – Még aznap éjjel írt egy novellát. Keze reszketett, homlokáról folyt a halálverejték, ám végülis fölizzott a forró drót, évek óta elõször, megint. Csakhogy... Most valaki - vagy inkább valami! - más volt a vonal túlsó végén. Az alvilág, a Hádész jelentkezett. 
  
  
4. 
  
Most pedig lássuk, hogyan halt meg K. László (33), ált. isk.-beli nyelvtantanár, kétszáz kilométernyire Zamfiritõl, akinek fogalma sem volt arról: K. egyáltalában létezik ezen a világon. 
  
...K. László, mióta véletlenségbõl fölfedezte magának Zamfirit, Z. novelláit, valamily újságlapon, valósággal rabul ejtõdött a szövegbéli álomvilág által, ami úgy mûködött, mint a narkó. Süvített szinte a sorokból a nihil, a feladás, a színes örvény, melybe ha az ember, belétekint, õrá, ugye, az örvény visszanéz. A Z.-szöveg teljességgel igazolta K. Lászlónak roncs életét; a könnyed textus, amelyben az elmúlás szép volt, s követendõ a halál, a varázsszöveg húzta, vonta lefelé. A novellát, Z. legújabb novelláját, ollóval kivágta a lapból, mellényzsebébe hajtogatta, teste rögtön, mohón felszívta a szuicid információt. Aznap este sem akart K. László többet inni a Lila Elefántban, mint mindig, talán nem is ivott. Csakhogy épp akkor hidegfront érkezett az ország fölé, és K. László, aki az egyik pillanatban még totál józannak  látszott, a másik pillanatban már nem volt magánál. A talponálló közönsége csupán annyit látott: olvassa, egyre csak olvassa azt a gyûrött újságfecnit, hangtalan mozog a szája, arcán elragadtatás, olvas és isz, egyszerre könyökével lever egy üres fröccsöspoharat (rejtély, miként került közelébe, negyedszázad óta csak pálinkát ivott). A pohár szétment a kövezeten, a publikum fölkapja felét, mindenki odanéz, K. László mintegy álomban, lehajol, szedegetni kezdi az üvegcserepeket. Szedi õket, egyre csak szedi, már fölszedte, már sehol semmi, szedi a semmit, amit rajta kívül senki sem lát, mert a száz szilánkra robbant pohár életre keltette a benne (K. L.) szunnyadó delíriumcsírákat, melyek régesrég befonták testét, behálózták keresztül-kasul, mint a gombafonalak, s csak a jelre vártak, hogy hirtelen föltámadva gomolyogva tort üljenek rajta. – Még két napig élt K. László az intenzív osztályon, infúzióra kötve. Végig úgy látszott, ennél rosszabbul már nem is lehet, mindig úgy tûnt, már jobban van, s jobban is lesz, csak súrolta, nem találta el a halál lovasának lándzsája. De aztán elcsöndesedett K. László, s kiderült: bizony nem súrolta, hanem átaldöfte, megállt benne keményen, rezegve. Felére fogyva vitték el a tepsiben a hullahordók (szinte nem is volt súlya, ennek ellenére alig tudták fölemelni az ágyról. Nem csoda, hozzászögezte a halál). 
  
  
5. 
  
"Jobban vagyok. Úgy látszik, valaki meghalt helyettem", mondta magában Zamfiri otthon. Odakint hullt a hó.
Ez az írás 2012. december 16-án került a NapSziget honlapjára.
 
Farkas Csaba további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
 
Vissza a főoldalra
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón