Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Farkas Csaba
(1965 - )
A kapu
1. 
  
Tél volt; a kapu aszfalthoz fagyva feküdt a járdán. Régimódi, monumentális, anyaga tölgy, vas-keresztpántokkal, rajta lepattogzott, sötétzöld festék. Hogyan került, és fõként honnan, a K. utcába, az utcának járdájára - rejtély. Ami biztos: negyedkilós kulcsok jártak belé, amíg ténylegesen kapu volt a kapu - ha nyitották, nyílott, ha csukták, csukódott (amennyiben pedig nyitva felejtették, egy idõ múltán magától, döngve becsapódott. Tudván tudta, a nyitva hagyott kapuk táját ittas egyének használják okádás céljából - ám hiába csukta magát. Súlyos-cirádás rézkilincsét újra s újra lenyomták az éjszakában, õt magát meg kinyitották, és... "Igen", gondolta a kapu, "a hányadékban mindig van paradicsomhéj, talán emlékezetéül a Paradiso bárnak, ahonnét a kötekedõ vendég, pincér-pofon által, kiûzetett.") 
  
  
2. 
  
Zamfiri, a marginális hírlap-, és még marginálisabb tárcaíró, minden hajnalban elhúzott az aszfalton fekvõ, rejtélyes kapu mellett. Sokáig észre sem vette, "holott a téma, mint tudjuk, az utcán hever", mondta aztán önmagának (-ban), levezetve: immár nem alkalmas az írásra sem, de akkor mire? Ám késõbben megnyugodott, hisz láthatta: mások sem vetnek ügyet (ügyet sem vetnek) e kapura, ez álmatag, déli város járdáján úgy kerülgetik az emberek, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne: ott fekszik a járdán, csak úgy. Csupán Handzsár, a szerb rablóvezér törölte le cipõje talpáról a határontúli sarat a kapu úttest fölé feszülõ élén.  
  
"Kapu, mi nem vezet sehova", gondolta a redakció felé haladva Zamfiri, "hiába hajolsz le, nyomod a kilincset, nyitod fölfelé a nyílászárót, a vak aszfalt mered rád. Ezzel már lehetne valamit kezdeni". - Aztán legyintett (magában), "ezeknek?" S nem vette észre, minden egyes, meg nem írt tárcával gyöngébbé vált, és egyre erõsebbek az "ezek": nagy általánosságban mindenki, aki Z. közelében élt s mozgott, akik nem tudják, mi az, hogy látomás; akiktõl idegen a lúdbõrzõ katarzis, de akikkel - igen - együtt kell élnie, amíg hagyják. Már nem sokáig hagyják, hisz azok a szerkesztõk, akik tudták, Z. mit tud, idestova eltünedeznek, nyugdíjba mennek, meghalnak, az újak pedig, nos, az újak értetlenül néznek Zamfirire, ha Z., az egyenriportok megbízható szállítója, tárcával jelentkezik. Sarkánál fogva összecsippentik a fénylõ gépiratot, amely fölött ott kering az élményanyag (készen arra, hogy az írást megragadja, s huzatnak álcázva magát, égnek szökjön vele, át a szellõztetés érdekében épp kinyitott ablakon) - szóval az újak ránéznek az irományra, a szerzõre: - Mi ez?... - "A kapu", gondolta Zamfiri, "a kapu bezárult. És én nem léptem be rajta." 
  
Meg aztán mikor is írta volna meg Z. a kaput ("Végem van", gondolta ehelyett, közelítve a szerkesztõség épülete felé a téli hajnalban. Égtek a lámpák, nem világosodott.) Na, mikor is?... Órájára pillantott, s megjelent elõtte a laptükör, mert Z. tipografikusan gondolkozott az újságról (N.-i Néplap), amelynél mint munkatársat alkalmazták: mit mely oldalra lehetne megírni, hogy az lehetõség szerint már másnap megjelenjen. Most van, igen, reggel fél hat. Fél tízre a szerkesztõ beér, addigra õ (Z.) elkészül két riportanyaggal, az egyes-hármas oldalakba valamelyik biztosan befér. Ez egy. Mit lehetne leadni még, szintén holnapra? Megvan: a kultúroldalba egy gyors recenziót a könyvrõl, mindegy, mi az, amit olvas épp. Közben már itt a déli értekezlet, ha mindkét riportja bekerült a lapba, akkor baj van: délután ki kell menni a megyébe, fölvenni újabb "anyagokat", legyen másnap reggelre, s aztán még pár napra elég. Ha nem kell kimenni - így gondolkozott az önmagát gályarabságra ítélõ Zamfiri -, még nem késõ a Tarkavilág c. rovatba egy kis színest gyártani, valamint, a végsõ biztonság okából, glosszát írni a híroldalba, mely oldal a legutolsó, ám lehet, hogy a glosszát publicisztikásítani kell, és így a címlapra kerül. Írni célszerû továbbá - jaj! - a két hét múlva megjelenõ tematikus mellékletbe, s máris itt a csütörtök, mikor, mellette mindezeknek, össze kell hozni egy kolumnát délelõtt tízig, tiniknek. - Közben persze események keletkeznek, itt ez robbant, ott azt fogtak el, sajtótájékoztató, amit mindig is utált Z. És ha itt a hétvég, annál rosszabb: a szombat-vasárnapi munkát külön fizetik, ki tehát nem hagyható. Legkésõbben hétfõ reggel pedig leadandó a hétvégi számba való ún. "beöntés" (idézve: a szerk.). Mindeközben adni, adni az anyagot, amely: napi. "Napi-napi-napi-.na..." - gondolta Z., le kellene menni a Paradisóba, de mikor? Idõ nincs rá, robot vált abból, hogy egykoron - ó, nagyon rég! - ellenállhatatlan kényszert érzett megfogalmazni mindent és mindenkit, ami s akik õt körülvette (-ték). 
  
  
3. 
  
...Z. már benn a redakcióban. Ír s ír, mindent, csak azt nem, ami - homályosan tán még érzi - dolga lenne, a kaput. Eltel’ a nap, estére jár, "haza kéne indulni már", így magában; élettársa, Á. javában várja... Egyszer majd megunja, és nem várja, sõt úgy rúgja ki, mint dukál. A korzón megy Zamfiri az otthon iránt, tömeg tolong, reklámfény villog, de Z. nem áll le nézelõdni, halad tovább, be-, s befordul, és egyszer csak... Ez a K. utca. A járdán: a kapu. A környék csöndes, senki és sehol. 
  
Zamfiri kapuhoz lép, ott áll immár mellette. Lehajol, a kilincset lenyomja, a nyílászárót fölfeszíti, csikordul, nyílik, nem, nem az aszfalt: tátongó mélység, lépcsõ vezet benne lefelé. Fél kézzel, fél vállal a kaput tartja, fél kezével aszfaltperembe fogódzik Z., lába a lépcsõt tapogatja, fokonként ereszkedik mind lejjebb, a kapu újra lecsukódik, s Zamfiri eltûnik a város alatt, a mélyben.
Ez az írás 2012. december 16-án került a NapSziget honlapjára.
 
Farkas Csaba további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
 
Vissza a főoldalra
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón