Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Tiszai P Imre
(1948 - )
Orgonavirág
Ugye nem kell mesélnem a varázslatos májusi éjszakákról? Amikor a lágy szellõ simogatja arcunkat, a csillagfényes égen apró tüzek gyúlnak, a vén hold is elnézõn mosolyog rajtunk, amikor valami furcsa hangulatban ringatózunk, amikor a szívünk hevesebben dobban, amikor szeretnénk a világot magunkhoz ölelni (ha nem is mindenkit de legalább egy valakit). Szóval a szerelem játszik velünk az év legszebb hónapjában. A természet megújulása hat a lelkünkre, szívünkre is. Csodálatos dolgok történnek ilyenkor velünk. Mint velem is - valaha - több évtizede. 
  
Egy alföldi kisvárosban épp a 17. születésnapomhoz közeledtem, amikor egy randevúról igyekeztem este tíz óra körül az albérlet felé (a kollégium egy hónapig tûrt meg a falai között, aztán visszanyertem a szabadságom - anyámék legnagyobb "örömére" - mivel elég szép pénzt kértek már akkor is egy szobáért). Még számon égett az a néhány lopott csók amit a Berettyó partján csentem egy kicsi lánytól (16 évesen de szépek is). Élveztem a lágy meleget, a csillagok fényét és a virágok illatát. A templom-kert mellett haladtam ahol hatalmas orgonafák álltak a kerítésen belül és ontották az illatokat. Valóban fák voltak már. Sokszor láttam, hogy kisgyerekek másznak fel rájuk, akiket néha a pap kergetett el. Jót nevettem egyszer, mert az öreg pap még káromkodott is (persze nem az Istent szidta, de mégis csúnya volt az az õ szájából). 
  
Ez a történet járt a fejemben amikor egy reccsenést hallottam, vele egy sikolyt és valaki a nyakamba esett, valamint orgona-esõ hullott rám. Bevallom megijedtem én is, de aki a nyakamban ült talán még jobban, mert kiabálni kezdett rám: 
  
- Tegyél le azonnal, tegyél már le a földre, mit képzelsz itt fogok ücsörögni! 
  
Elnevettem magam: 
  
- Mégis mit gondolsz? Én cibáltalak a nyakamba? Mindig így szoktál a fiúkkal ismerkedni? Lesben ülsz egy fán és a nyakába ugrassz? Azonkívül biztos jó lábad van, de ha így szorítod a nyakam vele akkor rövidesen megfulladok. 
  
Ezzel leguggoltam, hogy a lába a földre érjen. Éreztem, hogy átlép a fejem felett. A cipõjét láttam. Sima tornacipõ volt, aztán csak a lába - jó sokáig, mivel a miniszoknyája igen fent ért véget (na ez képzavar, de számítsa bele mindenki, hogy én alulról indultam el). Azonnal megállapítottam, hogy ilyen szép, formás lábakat, combokat még nem láttam. Ahogy emelkedtem úgy konstatáltam, hogy a lány többi része sem marad alul az elõzõekhez képest (megint képzavar, ez az alul-felül itt furán jön ki). 
  
Formás volt a testhez simuló vékonyka garbó is rajta. Ami pedig a legcsodálatosabb volt: a haja. Derékig érõ holló-fekete hajzuhatag omlott alá. Látva elképedésem, rám nevetett: 
  
- Nagyon megütöttem a fejed, hogy így elvagy bambulva? 
  
Visszanevettem: 
  
- Nem! Csak most mondok köszönetet az égieknek, hogy egy ilyen angyalt küldtek nekem. Mit csinálsz ilyenkor egy fa tetején - ha szabad megkérdeznem? 
  
- Mivel holnap ballagás van - és az én osztályom díszíti a termeket virágokkal, hát kell némi beszerzés is. A pap már alszik ilyenkor, úgyhogy gyere és segíts te is, ketten hamarabb végzünk. Majd kapsz egy jutalompuszit érte. 
  
Nem puszi volt az, sokkal több. Érdekes, hogy a Berettyó parton lopott apró csókok íze valahogy elszállt, amikor az õ ajka megérintett. Az is érdekes, ahogy telt az idõ nemhogy hûvösebb lett volna, de egyre inkább melegem lett és úgy láttam neki is. Szóval már lassan majd' éjfél volt mikor hazakísértem. Még ott is támasztottuk a kapufélfát egy kicsit (miután a két nagy-ölnyi orgonát bedobtuk a kertjükbe). Lehet reggelig ott vagyunk, ha az édesanyja (késõbb megismertem õt is - de sokat "takargatta" a dolgainkat a Gizella apja elõtt - merthogy a lány Gizella névre hallgatott). 
  
Csodálatos volt a május-június - amíg véget ért a tanítás - aztán a nyár még sok találkozást hozott. Õsszel én a régi iskolámban folytathattam a tanulást. a szülõvárosomban (kissé eltértem korábban ott a diákokra vonatkozó rendszabályoktól - de egy év után bocsánatot nyertem). Még pár levél, aztán egyre ritkábban jutott eszembe - úgy lehet õ is így volt ezzel - ki tudja ma már ezt megítélni. 
  
Tíz év múlva - mikor a munkám révén a városában jártam - az utcán futottunk össze. Egy-egy puszi. Néhány szóban mindketten elhadartuk az eltelt idõk alatt megélt sorsunkat. Valahogy zavarban voltunk mikor a családunkról beszéltünk - hiszem arról álmodtunk valaha, hogy miként fogunk együtt élni. 
  
Rám mosolygott: 
  
- Gyere, itt lakunk egy utcányira, bemutatom neked a fiam. Négy éves stramm kölyök. Érdekes, hogy fekete a haja és kék a szeme mint neked, de sokkal szebb mint te! - nevetett, én vele nevettem. Kicsit másképp dobbant a szívem, hogy vele voltam. 
  
A kisfiú a nagymama mellõl szaladt az anyja elé. Szégyenlõsen bújt mögé és onnan kérdezte: 
  
- Anyu, ki ez a bácsi? 
  
Gizella rám nézett és halkan így felelt: 
  
- Kisfiam... Õ... õ... majdnem az apád... volt. 
  
Fénylett a szeme és nekem is valami bogár szállhatott bele, mert titokban egy árulkodó könnycseppet dörgöltem szét.
Ez az írás 2012. október 10-én került a NapSziget honlapjára.
 
Tiszai P Imre további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
 
Vissza a főoldalra
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón