Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón: 2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Vasi Szabó János
(1965 - )
Higanyfényû alkony
1. Rózsaszínû köd, ciánzöld rengeteg
 
  Szûk folyosón lehetett a lakosztályba jutni. A falat antik kárpit-másolat borította, a padlatát mintás kelim-szõnyeggel fedték. A tágas szalont színes kristálycsillár díszítette, a diófából készült bútorok aranyozott enteriõrjei, a damaszttal bevont ülõgarnitúra, a parkettát fedõ perzsaszõnyeg, az értékes festmények emelték a helyiség pompáját.
  A teknõshöz hasonlító alaprajzú szalonból nyílt balra a kajmánbõrrel bevont bútorú bár. Polcain világmárkák csillogó üvegei; ugyanazon az oldalon kis magánkönyvtár, közepén lakkozott tölgy íróasztallal és nyomott virágmintás kárpittal bevont székkel, a díszes gerincû könyveket, láthatóan, csak portalanításkor mozdították. Jobbra a fürdõszoba, opálos üvegû zuhanyzó kabinnal, öntöttvas lábakon álló porcelánfehér káddal, sárgaréz csapokkal, a falakon erezett márvány csempével. 
  A háló is jobbról nyílott, baldachinos ágy uralta, egyik oldalt empire stílõ állólámpával, másik oldalt pácolt kõris éjjeli szekrénnyel: harmóniát törõ inoxszín kézi kamerával. (A zölden világló ledlámpa bizonyította: mûködött...) Az ágy püspöklila bársonyába ében-test süppedt, oldalt feküdt, hollóhaja pávatollként szétterült, jobb keze és lába fel volt húzva, bal keze és hátra hanyatlott. Mint sötét bronzból öntött, táncoló Síva szobor: illõ a lakosztály harmóniájához! 
  A csipkefüggönyökön túl vérnarancsszínû csík volt a horizont. A városra higanyfényû alkony hullt.
 
  Sárközi Rebeka úgy érezte: álomvilágba csöppent. A borostyánszínû drog lassan áramlott ereiben. A kábulat  ködén át látta a parti kiéhezett ficsúrjainak  farkas-vigyorát. Az Ábrahámffy kölyköt - aki "belõtte" a kábítószert -, a Hercz csemetét, ifjabb Bogár Györgyöt, a Pattanich és az Erdõs fiúkat. Húsz év körüli kiélt suhanc; vastag pénztárcával, alkoholtól és narkótól lankadt pénisszel. Egyikük kezében marok- filmfelvevõ... Lesték: amint rálép az "aranyösvényre": tûz lobban ágyékában - a láng felrohan karcsú testében, szétárad whiskytõl tompa agyában. Hánykolódik, a fenekét dobálja a plüss szõnyegen, kicsi hegyes mellei remegnek. Ábrahámffy közben a lány szétvetett lábai közé araszolt. Nem érzett, nem látott semmit a külvilágból; nem volt más csak fodrozódó, dagadó kéj! Ilyen szert még nem kapott! Õrjöngve, magához rántotta a fiút, lábainak harapófogója csak azután engedte, miután hörögve kielégült. Rebeka ellökte: jött a Hercz Csibi... Káprázat... rózsaszínû köd... a mennyország... a szeráfok kara se volt ilyen é l õ... 
  Sasmadárként szállt: ciánzöld rengeteg, s indigókék ormok fölött. A hegyek közt tágas völgy nyílt. Az erdõk zöldjét ragyogó arany váltotta. Épületek csillámlottak, versenyezve a nappal! Fenséges látvány! Saját hangját hallja, amint fölkiált: - Aranyváros! Látom az Aranyvárost!
  Fénykéve indult a cifra palotából pásztázva az eget, majd felé lendült. Rebeka lelkét boldogság járta át! A fénynyaláb átölelte, lehúzta.  Amint közelített a tündöklõ városhoz: elméjét darabjaira törte a megvilágosodás...
 
 
2. Aranylövés
 
  A Novij Beogradot Nagy Budapesttel összekötõ szupersztráda nyílegyenesen futott északnak. Végeláthatatlan gabonaföld, a vadrezervátum haragoszöld erdeje mellett; feltûntek a régi atomváros lepusztult beton épületei. Az új erõmû köré épített munkás telep piros cserepes, élénkszínû házakból álló, magnólia és júdás-fákkal körülvett lakóparkjai. Változott a táj: földszintes bádog és vályogviskók jelezték a metropolisz agglomerátumának külterületét. (Szürkére kérgesedett agyagra épült bódévárosok.) Észak felé ismét változott a kép, a rendezetlenség corbusier-stílusú homokszín lakóházak vonalzóval húzott sorává. A régi város felé tartva váltottak a színes panelházak üdébb foltjai.  Az ólomszín Duna partján feltûnt ó-Budapest részben felújított évszázados bérházaival, palotáival. Ezek fölé magasodtak az egykori Csepel-sziget - akkor "Kis-Manhattannek" hívták - fém és üveg felhõkarcolói, még ezeket is meghaladva tornyosultak az IMF és az Unió kelet-európai központjainak sötét, plasztacéllal fedett ikertornyai...
 
  Klampár Brájen óarany Citizen karóráját dörzsölte, nála a feltûnõ idegesség, a dühroham elõjele volt. Tudta: a Citizen különleges, ütésálló típus, nem érdemes a kocsi golyóálló ablakához vágni, sem rátaposni - puha talpú Szalamander cipõ volt rajta - az úthenger tehetne kárt benne. A harmincadik születésnapjára kapta, Rozika asszony unta a darabjaira hullott Doxát, Certinát, Rolexet és a többi méregdrága, ám nem túl "szívós" márkát.
  Bekapcsolta a Mercedes komputerét, a Net legfrissebb üzleti adatbázisába lépett be. Unottan végigenterezte a nagy-budapesti tõzsde árfolyam listáját, a gép a különlegesen nyereséges értékpapírok állását dobta ki: sziléziai kõszén, regáti olaj, alföldi földgáz, tórium-erõmûvekkel a Tátrától a Dél-Baranyáig szolgáltatott elektromos áram. Igen: az energiaipar határozottan fellendülõben volt. (Ahogy kimerültek az iraki, szaúdi, karib-tengeri olajmezõk, leálltak a brit, német, uráli és kínai szénbányák, minden hagyományos és magenergiával elõállított kilowattnak egekbe szökõ ára lett...) Végül a prémium: a Dunántúlon fúrt kutakból elõtörõ élet, a szomjazó világban arany-árában számolt ásványvíz deka-literjei.
  Brájen lazított a Cardin nyakkendõ szorításán: ezek a legális pénzszerzés forrásai voltak. Vállalkozásainak sok tízmilliós haszna - euróban, dollárban értendõ - nem ebbõl származott elsõsorban. Kábítószer, prostitúció, off-shore cégek alapítása, fegyverek illegális importja: e négy alappilléren nyugodott jó néhány milliárdos vagyona. S mégis... Klampár Brájen dühös volt! Kilépés nélkül kapcsolta ki a számítógépet. A száguldó forgalmat bámulta; a suhanó nyolcüléses limuzinokat, Porschét, Maseratit, Lamborghinit. Pillantása a rikító reklámokkal teleaggatott fémhálón akadt meg, ami a Teller sugárutat a várostól elrekesztette. Nem a városlakókat óvta a forgalom káros hatásaitól, Nagy-Budapest déli nyomornegyedeinek látványától kívánta megkímélni a kontinentális autópályán száguldó establishment gyengébb idegzetû tagjait.
  Brájen elmerengett: mi lehet a nyílegyenes utat követõ színpompás fal mögött. Állítólag az apja - Kolompár Teofil - itt született a negyvenötödik kerület közigazgatási határán túl, egy Sárköz mocsarában megbúvó viskóban.
  Megkocogtatta a sofõrkabin üveget, hogy István váltson gyorsabb sávba.
  Kedvelte a kékszemû, kétméteres langalétát. Szeretõkben a kínaiakat favorizálta. Testõrei közé elõszeretettel választott kesehajú, búzavirágszín szemû melákokat. Élvezte a látványt, amint az "árja" fiúk - a konkurencia modern szamurájaival összecsapva - elhullnak. Kenyéradó gazdájuk érdekét védve pusztulnak el a huszonegyedik század új harcterén, Nagy-Budapest forró flaszterén! Klampár Brájenért élnek és halnak: a hollófekete hajú kreolért. Kinek nagyszülei baranyai putrikból elszármazott porbafingó senkik voltak: színesfém gyûjtögetõk, külvárosi kurvák; vénségükre alkoholtól szétmart májú, drogoktól elhülyült agyú koldusok. Apja néhány lépcsõvel feljebb az érvényesülési ranglétrán: belvárosi valutázó, mellékállásban verõlegény. Anyja Duna korzói prostituált, majd egy forgalmas lipótvárosi bordély madámja. Gyermekük a Sorbonne-on Bergiertõl tanulta a közgazdaságtant, Frankfurtban Morgan jr.-tõl a pénzpolitikát.
  A gondolatsor felvidította, pedig tudta: semmi értelme a múlton rágódni. Fölöslegesen elvonják az üzletrõl, profit-termõ akciókról a figyelmét. Nincs etnikai megkülönböztetés. A metropolisz lerobbant prolitelepeit megfelelõ százalékban magyar, német, szláv, kínai és roma családok lakják. Példájaként a huszonegyedik századi újliberalizmusnak: egyenlõség a fényûzésben, s a legsötétebb nyomorban. Természetesen, szabadon! A szakadtak néhány euróért leütnek bárkit vagy "placcra dobják" a saját gyereküket, ahogy a Kolompár família tette egykor... 
  Visszatért az idegesítõ érzés! Zsírpárnás mutatóujja a karóra számlapján dobolt.
  Amit a multik kölykei mûveltek, több a soknál! Az évtized legjobb prostiját a másvilágra lõtték egy orgia-partin, a kábítószer minõségét is kifogásolják.
  A titkárnõ reggel óta kapta a szemrehányó, fenyegetõ videofon hívásokat: micsoda dolog rossz minõségû droggal veszélyeztetni a "csemeték" egészségét! 
  A fejeseknek agyára ment a hûség! Tengelyt-akasztani egy Ábrahámffyval a Közép-Európai Acél vezérével, a sajtómogul Erdõs Samuval? Nem beszélve az anonim politikus méltóságos urakról, akiknek nevét sem szabad felidézni?
  Arról szó sem esik, hogy milyen veszteség érte! Rebeka a luxusszállodák "sztárja" volt; buktak rá a kékvérûek és a zsidó bankárok egyaránt. Miatta jött évente Európába a leszbi DuPoint lány. Átkozott narkó! Mi lehetett benne, hogy percek alatt hidegre tette? A laborosok vizsgálják. A kis-ázsiai úton jött, a "próféta ösvényén". Az onnan kapott áru tiszta minõségû. A szabály: senkibe se bízz meg! Ezért fejek fognak hullani - szószerint!
  Gyors mozdulattal bekapcsolta az autó videofonját. A színes képernyõn nyugodt, porcelán arcú szépség jelent meg: Naiyan kisasszony...
   - Igen, Klampár úr!
   - Csongrádi a külkapcsolatok osztályáról, legyen fél óra múlva az irodámban! Értesítse  Pankratoff doktort a vegyészek vezetõjét, Kovácsot, a biztonsági fõnököt is! Érkeztek újabb panaszok?
   - Hollószi államtitkár úr az imént hívta,  a b b a n  az ügyben...
   - Ideges volt?
   - Az nem kifejezész, uram - õrjöngött!
   -  Húsz perc múlva a hangárból jelentkezem, tartsa a frontot! - kikapcsolta a készüléket, agyában fél tucat átütemezendõ üzleti tárgyalás idõpontja bukkant fölt. Nem aggódott: Naiyan kisasszony diplomatikusan elrendezi az ügyet. A titkárnõk gyöngye! És milyen formás lábai vannak!
 
 
3. Visszatérés a Toynbee-konvektorba
 
  A Klampár irodaház "Kis-Manhattan" szívében bankok, kínai, izraeli és indiai múltivállaltok palotái közt magaslott. Az irodakomplexum földalatti parkolójában szállt ki a limuzinból. Két szekrény méretû testõr kísérte az üvegfalú liftig. 
  Lakosztálya az irodaház legfelsõ szintjén volt. Az art deco stílusban berendezett dolgozószobát terrakotta borítású konferencia-asztal, krokodilbõrrel bevont székek uralták. Klampár széke fölött - a helyiség harmóniáját megbontó - festmény lógott. A történelmi eseményt szimbolizáló portré; öltönyben feszítõ, rövid szõke haj keretezte arisztokratikus orrú, átható tekintetû férfit ábrázolt. Keze egy ugrásra kész puma fejét simogatta. A kép sarkában keretezett évszám, a fordulat éve: 2006!
  Brájen mozdulatára szétfoszlott a panorámaablak UV-fényszõrû sötétje. A napsugarak a párás levegõt áttörve zafír és ametiszt kaleidoszkópszerûen váltakozó színeire festették a szomszédos toronyházakat. A város sûrû ködbe merült. 
  Klampár Brájen érezte a lüktetést, ami a tömör fátyol alá bújt, romlottságában is gigantikus és kápráztató metropolisz milliónak nyüzsgõ életerejébõl áradt.
  Elégedetten nézte a globális utópia betonba, kõbe, s fémbe ágyazott "csakráját":
 
  Utópiát, "melyet egy ember hazugsága alkotott." *

  * Részlet Ray Bradbury "A Toynbee-konvektor" címû elbeszélésébõl. (Fordította Németh Attila.)
 
 
A pokol új körei
 
4. Gyehenna tüze 
 
  A szúnyogháló szûrte fény kavargó porszemeken tört meg. A padlásszoba szegletében, íróasztal mögött nyakig gombolt polármelegítõs lányka üldögélt. Tejfehér arc, vállára hulló üveggyapotszínû haj, a félhomályban rõten villanó szemek, erekkel szõtt márványszerû kézfejek bizonyították, nem egy hétköznapi gyermek. Hardin Tina képeskönyvet forgatott. A lapokon Afrika állatvilága elevenedett meg. A kislány unalmas búzamezõ, s bárgyú háziállatok közt élte meg elsõ tíz évét. Heves érdeklõdést mutatott a fekete kontinens változatos flórája és faunája iránt. Apja, Hardin Sámuel, fölismerte: Tina figyelmét lekötni annyit jelent, mint mentesíteni a gazdaság jószágait a pajkos gyerekcsínyek sokaságától. Az albínó kislány legszebb emlékeként õrizte azt a nagy-budapesti látogatást, amikor a szülei elvitték a híres Városliget állatkertjébe. A tömegbõl jött vizslató pillantások sem érdekelték, élõben láthatta az addig csak képeken és filmeken csodált lényeket.
  Tina merengését hirtelen fölbukkant megérzés szakította félbe. Délutáni csönd ült a tájon, ám szinte "tapintható" volt a feszültség. A tanyaépület ablakai megrázkódtak a robbanástól! Tina elõbb érezte, mint látta a gabonaföld felõl rohamozó fegyvereseket, az elmék kegyetlen "vibrálását". "Apát jöttek megölni!" 
  A kommandósok kiszaladtak a házból. Ezért küldték ide, erre vártak négy napja, mégis meglepetésként érte õket a nagyszámú fegyveres támadása. Két kommandós a kapunál óvatlanul beleszaladt a gépfegyversorozatba. A harmadikat a terepjáró vezetõülésében érte a lövés. A maffia emberei elérték a tanya téglakerítését. A kapu roncsain taposva rontottak az udvarra. Vad kézitusa kezdõdött. A támadók négy a rendõrök még három embert veszítettek. A gazfickók agya forrt a diadal érzésétõl. Pár gyûlölt antiterrorista-kommandós állt ellent a sokszoros túlerõnek. Tina a vérszomjas gondolatok kavargása közt is ki tudta venni egy rettegõ ember emócióját. "Apu elbújt az alagsorban. A kazánházban rejtõzött el." Most már tudta, Hardin Sámuel együttmûködött a rendõrséggel, s a fegyveresek megtorolni jöttek az árulását!
  A harc eldõlni látszott, bár az életben maradt rendõrcsapat keményen állta a sarat. A padlásszoba ablakához közel középtermetû, szikár, beesett arcú, húsos orrú férfi küzdött. Tina észlelte a férfi elméjébõl áradó féktelen érzelmet: az ölés örömét. Szemeiben õrület; hátát a bejárati ajtónak vetve automata pisztolyával osztotta a halált. A lövedékek elõl ördögi ügyességgel kitérve tüzelt újra hajszálpontosan. Akár a leopárd, a félelmetes dzsungelbeli gyilkos: élvezte az élet kioltását! "Párduc! Ez lesz a neved." - sóhajtotta. A "párduc" mellett üvöltés harsant. Zömök férfi rontott elõ az égõ bálák füstje mögül. Zöld trikója alatt, mint a Chris Rock filmekben, a futástól rángatóztak az izomkötegek. Kezében gépfegyver dörgött, ezzel tartotta sakkban a banditákat. Aki a közelébe merészkedett azt egyszerûen elsöpörte rohamával. Tina az elmúlt napokból emlékezett rá: élvezettel falta édesanyja fõztjét, pohárszám gurította le torkán az apja féltve õrzött óborát, rekedtes nevetésétõl zengett a gazdaság. Agyát "érintve" egyszerû érzelmeket olvasta ki a kislány fürkészõ tudata: a boldogság együgyû vágyát, a fellobbanó fékezhetetlen harag hullámait. A harcban olyanok voltak a gondolatai, mint egy rinocéroszé: letiporni, felnégyelni az ellenséget, aki megzavarta a hétköznapok békéjét! "Te Rinó vagy!" - kuncogott. A "rinó" elõl szétfutó zsoldosoknak nem támadt nevethetnékje. A menekülõkre közben golyóálló-mellényes kommandós vetette magát. A kislány felismerte az alakot, a tanyájuk "megszállásakor" - pimaszra sikeredett válaszáért - arcul legyintette. Átlagos, magas, karcsú ember volt. Nõies vonásain megvetõ mosoly. Szemében nem fékezhetetlen düh szikrázott, nem õrület égett, hanem kiszámított kegyetlenség. Ez tette félelmessé a másként szimpatikus ábrázatát. Tina nem mert "kutakodni" elméjében, megrémítette a kérlelhetetlenség, ami a pokoli tudatból áradt. "Sakál! Õ a sakál! A dögevõ sakál..." A "sakál" lézerirányzékos puskával terítette le a menekülõket. A zsoldosok véres húskupacként hevertek a nyírt füvön. A negyedik túlélõ lépett mellé, s kivette kezébõl a fegyvert. A kommandós fekete nadrágban, vérfoltos pólóban feszített. Baljában a "sakál" fegyverét, a másikban lyukakkal könnyített kést szorongatott. Magasabb volt a három túlélõnél, széles vállú, bár nem izomkolosszus, mint a "rinó". Agya még lüktetett a közelharc hevétõl. A kislány kíváncsian "merült el", de amit talált a "sakálból" áradó emócióknál is rémisztõbb volt. A fiatalember elméjében ijesztõ kivonatként kavarogtak a társain uralkodó érzelmek: a düh, az ölés öröme, a halál elkerülhetetlensége... Tina élete rövid tíz éve alatt nem találkozott ilyen visszataszító, mégis izgató elmével. Megpróbált érintkezésbe lépni vele, az elsõ pillanattól tudta, hogy a férfi nem részese az õ titokzatos képességének. Gondolatai minduntalan kitértek a gyermek fürkészõ agyimpulzusai elõl. Ösztönös gát akadályozta meg, hogy hozzáférjen a rendõr valódi "lényét" felfedõ emóciókhoz. "Kígyó!" - sikoltott fel. - "A kiszámíthatatlan idegen..." Elméjét oly ellenhatás érte, hogy feljajdult. Erre még felkészületlen volt. Az asztal szélében próbált megkapaszkodni. Kivágódott a padlásszoba ajtaja, édesanyja szaladt be zokogva. Lenszõke haja csapzottan omlott a vállára, elméjét a felindultság és kétségbeesés hullámai uralták. Magához szorította Tina pihegõ testét. Elcsukló hangon ismételgette:
  - Meghaltak... Mindet megölték. Magasságos, most mi lesz velünk?
 
 
5. Párbeszéd a pokolból
 
  - Alezredes úr, kérek engedélyt belépni!
  - Lépjen, Szolnoki fõhadnagy! - Pummer alezredes az LCD képernyõrõl, amit addig 
mereven nézett, a belépõ nyakigláb, fekete hajú, barna szemû fiatal tisztre pillantott. Kerek, gondterhelt arcán megkönnyebbülés suhant át. Jobbján leszegett fejû fiú/lány ácsorgott. (Elsõre nehéz volt a feltupírozott szembefésült hajú, testre feszülõ sötét pólós, szûk farmernadrágos - elõl-hátul deszka -, vietnami tornacipõs gyermek nemét megállapítani.) Ajkát a pirszingekig beharapta. Festett körmei a húsába vájtak, ahogy ökölbeszorított kézzel állt a köpcös férfi mellett. 
  - Rachel ne haragudj, dolgoznom kell. Otthon megbeszéljük. Légy jó!
  A válasz megadó sóhajba fúlt.
  -  Cijja’pa...
  Lesunyt fejjel vonszolta magát az ajtóig. A fõhadnagy ellépett a madárcsontú, csámpás lány útjából. Rachel a fél tucat bizsu-karkötõt idegesen a kézfejére tolva oldalgott el mellette, mielõtt kilépett volna fölnézett. A vastagon kihúzott nagy, szomorú szemek közül cserpák orr meredt elõ.
- Naon köcce... - selypítette, és az ajtót nyitva hagyva kisurrant.
- Elnézést a közjátékért. Foglaljon helyet!
  Szolnoki András leült az íróasztal elõtt árválkodó fatámlás székre. Tudott errõl a hírhedt, kényelmetlen ülõalkalmatosságról: a "fõnök kínvallató székérõl" eleget beszéltek a Nemzetbiztonsági Szolgálat rutinosabb nyomozói.
- Itt vannak a Sárközi Rebeka haláláról a szakértõi vélemények, a kihallgatási jegyzõkönyv, a helyszínelést irányító tiszt jelentése... Nézze át!
  A kövér ales látható undorral tolta a mereven ülõ Szolnoki elé az iratcsomót. Tömpe ujjaival beletúrt a hajába, õszes-fekete fürtjei kunkorodtak. Tokája alatt meglazította a nyakkendõt. Apró malacszemei szigorúan nézték beosztottjának homlokán a feltorlódó ráncokat.
  "Ennek a szépfiúnak olvasás közben mozog a szája; most elpirult, biztos az orgia-partiról szóló részhez ért. Túl átlátszó, az érzelmei az arcára vannak írva, hiába tehetséges: még néhány nagy pofont állnia kell a pályán, mire vezetõ nyomozó lesz."
  Szolnoki felemelte a fejét, a papírhalmot visszarakta az asztalra.
  - Egy új kábítószer, alezredes úr?
  - Igen. Jól látja. De nem a szokásos hallucinogén. A halál nem túladagolt "aranylövéstõl" állt be. Az a valami, a labor szerint, nem szerepel egyetlen szakkönyvben sem. Újszerû módon stimulálja az agy gyönyörközpontját. Minimális adag pillanatok alatt a mennyországba viszi a drogost, olyan intenzíven, hogy a teljes extázisba került személy szíve felmondja a szolgálatot, vagy a sokszorosára emelkedett vérnyomástól pattan el az érfal. Rebeka esetében, az agyvérzés csukta be az éden kapuját.
  - Minimális adagtól?
  - A heroin vagy az LSD szokásos mennyiségének a negyedétõl... Gyakorlatilag a kis mennyiség is halálos.
  - Aki ezt belövi, az aktív eutanáziát hajt végre. Tiltó listára kell tenni.
  - Ott van... A piacon a fantázianeve  különös: Jahve könnye. Lehetetlen eltüntetni. Fõhadnagy, tudja hány narkós flangál ma Nagy-Budapesten? Közel félmillió. A dílerek száma több ezer. Ha nem cselekszünk, hullákkal lesznek teli az utcák, közterek.
  - A média nem tud segíteni?
  - Inkább a narkósoknak falaznak... Szolnoki, a maga feladata lesz felgöngyölíteni a hálózatot: a csempészeket, a terítõket; a nagykutyáig, aki kitalálta, hogy e pokoli kotyvalékot a Duna partján dobják piacra.
  - Milyen segítséget kapok?
  - Korlátlanul rendelkezik a személyi állománnyal, ha kell az akcióezred is a rendelkezésére áll. Megjegyzem: korlátlan a felelõssége... Egy beépített emberünktõl kaptunk információt Klampár Brájenrõl. Hivatalosan a közúti szállítást monopolizáló kartell irányítója, ám van vaj a füle mögött bõven...
  - Tehát multi.
  - Igen. Könnyít a helyzeten, hogy õ maga vette fel a Szolgálattal a kapcsolatot. A vallomást nem kell harapófogóval kihúzni belõle... Hallgassa ki! Egyelõre ennyi, jó munkát!
  A fõhadnagy fölpattant. A köpcös parancsnok fölé magasodott.
  - Értettem! Van még instrukció, távozhatok?
  - Az akta a rendelkezésére áll, az utasítást ismeri - Pummer hangja csattant; Szolnoki az 
ajtógomb után nyúlt, megállították a fõnök éles szavai - Figyelmeztetem, hogy csínján bánjon a Sárközi-ügy bizonyos részleteivel. Belekeveredett néhány ifjú, a szüleik esetében nem egyszerûen a felsõ tízezerrõl, hanem magas állami hivatalok betöltõirõl, a kormányzó Párt vezetõ funkcionáriusairól van szó. Ha elbaltáz valamit, magának vége. Érti? Úgy fejezõdik be a karrierje, hogy el sem kezdõdött. Hallott Schneider õrnagyról? Kiváló nyomozó volt, a legfiatalabb fõtiszt a szakmában, és esküszöm: máig a legjobb. De elég volt egy átgondolatlan döntés, máris lefokozták. Az akcióezredben terroristákra, pszichopata gyilkosokra vadászik. Maga Schneider óta a legjobb emberem, szeretném az ügy végén is a beosztottamnak tudni. Most távozhat.
 
  Szolnoki András zúgó fejjel ment a felvonóig. Jól kikapta. Multik, fejesek, sõt a Párt tagjai... Semmi nyom, csak a tárgyi bizonyíték, az új kábítószer: tejcsokoládéba kevert ciánkáli.
  Kilépve a liftbõl beleszaladt egy kisebb csoportba. Három gyûrött képû kommandós és a komor tiszt - homlokán sebtapasszal - kísért két felnõttet és egy gyereket. Lerítt róluk, nem bûnözök, a Szolgálat hivatalos védelme alatt állnak. A férfi középkorú: sovány, napbarnított bõrû, kopaszodó jelentéktelen alak. A nõ viszont pár éve nagyon szép díva lehetett: még most is karcsú, feszes mellû, szõke haja vállára omlott, csak a szája sarkában és a szeme alatt gyûltek a ráncok. Dögös csaj. A ruhájába kapaszkodó kislány talán tíz éves: bézbólsapkát orráig húzó, természetellenesen sápadt, filigrán tücsök. Nem tudta megállni, barackot nyomott a fejére. A gyerek nem húzódott el, macskaszemeit rászegezve sziszegte:
  - Bácsi! Arra még egyszer ne merjen gondolni!
  Szolnoki arcába szaladt a vér, megborzongott a rõten villanó pillantástól, gyorsan otthagyta a liftre váró társaságot.
  "Apának igaza van: minden hátsó gondolat kiül a képemre. Hogy észrevette a kis cserfes-szájú."
 
 
6. A kárhozat szíve
 
  Schneider teste megfeszült, amint a köpcös Berkes jelentését hallgatta: az épület környéke kihalt, a bejárat elõtt áll két bõrdzsekis gorilla, benn tombol a retrodisco. Szolnoki a hideg kék szemekben gyûlöletet látott fölvillanni, megértette: a kommandósok parancsnoka - ha úgy hozza a helyzet - kész vérfürdõt rendezni. Ezt nem engedi.
  - Schneider hadnagy! Kérem, jöjjön ide. Ahogy megbeszéltük, a három raj felsorakozik az épület körül, a behatolást az utasításomra kezdik. 
  - Értettem, fõhadnagy úr! A terv szerint, ön elõbb bemegy, földeríti a terepet. De ne feledje, veszedelmes alakokkal állunk szemben. Az a maffiózó Klampár is rettegett tõlük.
  Szolnoki idegesen rántotta föl szemöldökét. A korábbi kihallgatás kellemetlen emléke, ami Schneider emberei jóvoltából kemény vallatásba váltott; az elõzõ nap tett vallomását visszavonó, sõt letagadó Klampár Brájen dinnyényire duzzadt barna képe, a szederszínû ökölnyomok, a Pummerrel ordító ügyvéd...
  - Csak a parancsomra! Megértette?

  Az Iceflame disco emeletes épület, a parkolója tömve menõ verdákkal. Jellegtelen modernista egyen-palota, van belõle bõven a Kertvárosban. A kapu fényárban úszik, százhúszas mellbõségû "jegyszedõ" kacsázik elõ. Vesémig hatoló tekintettel végigmér, elveszi a pénzt, foszforeszkáló papír karkötõt ragaszt a csuklómra: szabad a pálya. De milyen! A lépcsõ alján balra, kissé beljebb majdnem felfordulok, masszív nõ csörtet a toalett felé, kezét a szája elé szorítva. Kis híján a nyakamba rókázott.
  Antik lengõajtón gályázok be a hatalmas helyiségbe. A sötétben itt-ott felvillanó hangulatlámpák, girbe-gurba fénytrükkök vibrálásánál látom a hullámzó tömeget. Skacok és spinkók ráznak õrülten. Hogy a retró-érzés teljes legyen: a zene divatos neo-Killers idegbaj. Elvegyülök a sokaságban. A fojtott levegõben dohány és izzadságszag keveredik parfümök és dezodorok illatával. Néha meglöknek, veszettül ugrál, dobálja magát mindenki. Megbotlom. A francba! A fal mellett is hever egy... A  ruhámat rángatják, mielõtt fordulásból lekevernék neki, meglátom. Mázlija van, hogy divatos melírozott hajú, darázsderekú, bögyös csaj.
  - Gyere! - ez nem kérés, felszólítás. Végül is a terv: elvegyülni, vele csörgök tovább.
  Izzadt pólóján, ha felénk vetõdik némi fény, átütnek mellének hegyes bimbói. Az arca szívdöglesztõ babaarc. Elsõ osztályú spiné. Magához ránt, furcsán csillognak a szemei. Fejemet rá, beszívott. Mint az acélrugó, testének minden porcikája külön mozdul, élvezi a táncot. A zene nem halkul. Ezek meddig akarnak tombolni? A fülemen veszem a levegõt, csuromvíz vagyok. A lány rám tapad, belemarkol az ingembe: ez sok egy kicsit. Nem tudom lefejteni az ujjait, karját körém fonja, valami izgató, feromon alapú kölnije lehet, mert elkap a gépszíj. Karambolozunk a szomszédokkal, az adóvevõ plasztik fülhallgatóját elveszítem - nem számít. Se lát, se hall itt senki. A piától nem lehet ilyen hülyén viselkedni. Berúgni azt igen, s elfeküdni egy csöndes helyen, de nem extázisban rángatózni órákig, vadidegen pasik nyakán lógva.
  - Hogy hívnak?
  Többször felteszem a kérdést, ám a bébi rá se bagózik. Néha sikít egy nagyot, akárcsak körötte az összes lány. A srácok üvöltenek. Ez nem tréfa. Az épület elõtt dekkoló kommandósokkal elvesztettem a kapcsolatot. Ki kell jutnom. Mondani könnyû. Eleven fal hullámzik, és itt van a ruhámba csimpaszkodó lány. Bájai, amik elõbb feltüzeltek, fölös kilók koloncává válnak. A falnak ütközünk. Partnerem elérte az eksztázis csúcsát: úgy ránt magára, mint egy pihepaplant. Ekkora erõt nem néztem ki belõle. A homlokomat nyalogatja, ujjacskái merev péniszemet keresik. A büdös életbe, én sem vagyok fából, nem bírom tovább türtõztetni magam. Belemarkolok a bugyijába - még egy tanga sincs rajta: e ruhadarab ma este kimaradt a szerelésbõl. A fülembe harap. A hajamba kap, s az arca felé rántja a burámat. Szabályosan lefejelem, de meg sem érzi, a teljes önkívület határán van. Habzik a nyál a szája szélén, a rúzs otthont talált az ingemen. Õrült itt mindenki? Mint a terem sötétjébe a reflektor fénye, úgy hasít elmémbe a felismerés: kábítószer, tömegesen alkalmazva. Gránitkemény marok ropogtatja meg a kulcscsontomat. Nocsak, két lábon járó ruhásszekrény áll elõttem.
  - Hé, köcsög! Nem mondták: itt ne szaglássz? Az orrodat anyád verkuszába üsd, ne abba, ami nem tartozik rád!
  A hang gazdája külön alfajt képvisel a homo sapiens nagy családjában. Az ilyen fószer ugyan nem valószínû, hogy az elemi iskolát kijárta, ám a balhorgait az Akadémián is tanítani lehetne. Kajakra vesz keményen, majd rögtön oldalba rúg. Akár egy medicinlabda, úgy gurulok odébb. Alkalmi partneremet elfeledtem lehámozni: páros karikagyakorlatot mutatunk be. A tömeg rá sem hederít a történtekre. A saját tombolásával van elfoglalva mindenki, én meg a fájó bordáimmal. Anyádba! Tán el is repedt valamelyik. Eredmény, a csaj végre különvált megtört testemtõl. A következõ rúgás felkészülten ér. Elkapom a lendülõ lábat, ököllel olyat vágok az ágyékára, hogy a sokaságot túlbömböli. Ehhez mit szólsz? Eredeti méretének felére zsugorodik, s nyüszítve markolja ütésem célpontját. Darabig nem lesz vele gondom. Kitapogatom a "barátnõmet": úgy fekszik, mint amikor sikerült lemállanom róla. Görcsöt kapott, felhúzott lábait nem tudja kinyújtani. Teste, akár az áramütött békacomb, összerándul, ha hozzáérek. A reflektor fénye csúszik végig rajtunk: arca eltorzult, szemei üvegesen merednek a mennyezetre. A kurva életbe! Szívroham végezhetett vele. Itt már nincs mit tenni... Rogyadozó léptekkel török a kijárat felé. Kétszer elbukom a padlón fetrengõ testekben, durván megtaposnak. Nem hagyom magam. Néhány fogsorról leverem a zománcot, mire a kijárat közelébe jutok. Fénycsóva világítja a lengõajtót. Elõtte nagy kupacban gyerekemberek hevernek: félholtan, vagy szörnyû rohamoktól vonaglanak. Ledermedek. Egyikük tátott száján szürcsöli a levegõt. Ismerõs a szürke verébarc: Rachel! Pummer Rachel. Papírzsebkendõvel törlöm le a nyál, az orrváladék és a szemfesték masszáját. Grimaszba rándultak a gyermeki vonások. Barna szeme vörösben úszik, s patakokban ömlik a szenvedés. Derekát átkarolva emelem föl, az érintéstõl izmai összerándulnak, hörgõ hang szakad át ajkain. Hiába fülelek, némán tátog... Fáradt vagyok. Halálosan fáradt. Az ólból kitántorgó disznó közömbösségével fáradt: mégis hajt valami. Parányi Duracell, neve is van: emberség. Vállamon a kis csaj; becsinálok a fájdalomtól. Bordáimat mázsás súlyként nyomja a kevés teher is. Szûk folyosón imbolygok, nehezen jutok el a lépcsõig. Fent a "jegyszedõ" árnya. Dõlök erre, dõlök arra, mikor elég közel kerülök: egy jobbost a gyomorszájba küldök. Összecsuklik, mint a térden rúgott gólyaláb.
 
  Szolnoki, ahogy kiért, torkaszakadtából ordított, az ájult lányt karjaiból az aszfaltra engedte. 
  - Mentõt, hívjanak mentõt!
  - Behatolás emberek! Gyorsan! - a nagydarab tiszt nem követte a kommandósokat,
mobiltelefonján az ügyeletessel kiabált, majd leguggolt a vékony test mellett térdeplõ fõhadnagy elé. Ahogy elsõsegélynyújtáson tanulta: a szegycsont körüli területet erõteljes nyomással préselte a gerincoszlop felé, amíg tépett ruházatú társa a lány orrán keresztül fújta a levegõt. A kicsi hegyes mellek szabályosan emelkedni - süllyedni kezdtek. Schneider a lába közt növekvõ tócsára mutatott: bepisilt.
 - Él! Életben fog maradni.
 
 
1997-2010. Tanakajd

Ez az írás 2012. április 18-án került a NapSziget honlapjára.
 
Vasi Szabó János további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Elsõ Közlés Írások 
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 
...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
 
Vissza a főoldalra
 
 
 
Mûvészek és mûvészetek a világhálón