|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ha megtaláltad az eldobott zászlót.
Emeld fel a szennyből, könnyeiddel mossad. Ha téged választott, tartsad a magasba, ne taposs rá, legyen újra tiszta. Szenvedélyes vágyak, elhatározások, egy korszak eltemetése volt akkor cél. Ma ugyanezért harcolnak győztes városok, s a nép már vas lesz, talán rozsdamentes acél. Újságpapírból készítik hajóinkat, s abban kell utaznunk otthontól hazáig. Lassuló formában újra csak hazudnak, s ordítják, hogy a papírhajó nem ázik! Jó kétezer éve mintha most történne: Reszket a tájban a fázó ruhátlan. Hazánkat, mint Jézust hazugok fájára felfeszítették, s röhögnek a mában. Sok a kérdés, kevés a felelet. Másoktól várnak… s félnek a tettek. Vezér kéne, egy új, nagy Bizalom, – Ötven év emlékében fogódzom. Fonjátok a seprűt, erős fűzfavesszőt! S tartsátok mozgásban, együtt söpörjetek! Minden mocskot, trágár szavakat, hazug erőt összegyűjtve dobjatok szemétre szennyet. A VAN, nincs és elvették, ami még KELL. Kipréselt szőlő maradványa hazánk. Vizet öntenek rá, s a prés énekével Azt hiszik, többé nem gyullad a láng. Van, aki sokszor leveszi ingét s így akar bölcsnek megmaradni. Van, aki mond egy-két hamis igét, s azt hiszi nem ő, más a sunyi. Ha ásod a tarlót, csonttakarásban hantokat találsz, az őseid mind. Ne higgy már folyton a hazug csodákban, nagy a csönd szája, ordítani kell itt. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
