Vissza a főoldalra
 
ONLINE MŰVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSŐ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin – vers, Szénási Sándor István – próza)
 
Győrffy B. Eszter
(19..– )
Az első pirosló eperszem
A nagyobbik fiam, Norbi már iskolás volt, a kisebbikkel, Mártonnal, még otthon voltam úgynevezett gyermekápolási segélyen, így napközben is bejuthattunk a városba. Épp egy ilyen városlátogatás, egy kis csavargás után tartottunk hazafelé. Eléggé elfáradtam már a babakocsit fel a buszra, le a buszról, fel a villamosra, le a villamosról programban, alig vártam, hogy mihamarabb hazaérjünk és leülhessek egy kicsit. Most másik utat választottam hazafelé, azt, ahol csak villamossal kell közlekedni, ezt a megoldást jobban szerettem, mert kényelmesebb és alacsonyabb volt a villamos lépcsője. Már el is indult velünk az a villamos, amely a lakásunkhoz közel áll meg. 
    Bambultam kifelé, mint egy átlag utas, egyszer csak azt vettem észre, hogy nagyon ismerős a környék. Majd két éve költöztünk el innen a közelből. A megállóba érve, gyors és hirtelen elhatározással már le is emeltem a babakocsit a villamosról. Eltűnt a fáradtságom. Gondoltam meglátogatom Bíró nénit, volt szomszédunkat, hogy fog nekünk örülni. Sokat jött át megnézni Norbit, játszott vele, gügyögött neki, mikor még itt laktunk. Mártont is szeretettel öleli majd újból magához, hiszen csak születése után nem sokkal látta őt, azóta nem. Előre örültem a találkozás pillanatának, és már mosolyogtam is magamban; az utcán. Hamar az arcomra fagyott a mosoly, épp hogy bekanyarodtunk az utcánk sarkára, és azt láttam, hogy a ház előtt áll egy nagy szürke autó. Belém mart az éles fájdalom és a gondolat. Nem értem ide! Ő van a nagy szürke autóban! Siet felém a másik szomszéd, Ica néni, átölel és azt mondja:
    – Nem bírt megvárni, pedig mondta, hogy jössz. Azt mondta, hogy itt vagy már a közelben. Én nem hittem neki, de látom igaza volt. Azt üzeni; szeret, és vigyázz a gyerekekre.
    Küszködtem a könnyeimmel, hisz most erősítettek meg abban, hogy valóban Bíró néni van abban a ronda, nagy szürke dobozban, amit épp most cipeltek ki a kapualjból. 
    – Mi vitte el, mi történt? 
    – Elesett a telken. Még mindig kijárt, hogy kapáljon, gyomláljon, pedig már nem volt az  neki való. Hiába beszélünk itt neki mindannyian. Az esés miatti sebei begyógyultak, de a lépe megrepedt. Azt mondja az orvos, hogy valószínűleg létrázhatott is, mert úgy érte a lépét a baj, hogy az leszakadt. Csoda, hogy eddig bírta.
    – Mikor esett el?
    – Van annak már vagy négy-öt hete. Azt mondta; kimegy egy kicsit kitisztázni az eperágyást. Nem is igazán értettük szomszéd Julissal, hogy minek kell neki még egyáltalán epret ültetnie, unokája nincs, ő sem igen eszi már a gyümölcsöt. Mért nem ad már túl azon a telken? 
 
Bezzeg értettem én. Dehogy nincs unokája, kettő is van. Az én két gyermekem. Hirtelen tört rám a sírás. Képek villantak fel bennem, Bíró néniről, a  ráncos arca, mosolygó apró szemei, a mosolya, csendes, halk hangja, töredezett száraz kézfejei, a földtől koszos körmei, és az eper.   
    – Ennyire szeretted? Hogy kerültél most ide a gyerekkel, meg volt beszélve?
    – Mentünk már hazafelé, de úgy éreztem hirtelen, hogy le kell szállnom a villamosról, és be kell jönnünk hozzá, de azt nem gondoltam, hogy későn érünk ide.
    – Nem volt megbeszélve és te mégis jöttél? Ő is azt mondta (az utolsó mondatainak egyike volt), hogy jössz, már itt vagy a közelben a gyerekkel. Ti ilyen közel álltatok egymáshoz? Nem is tudtam.
    – Sokat átjárt hozzánk, mikor még Norbi kicsi volt, az első pirosló eperszemeket a telekről mindig neki hozta. Amikor még csak terhes voltam Norbival, az utolsó eperszemekből pedig nekem készített eperhabot.
    – Szóval szerzett magának családot veletek! Csinált magának egy lányt és egy unokát. Ezért várt benneteket annyira, ezért érezte, hogy jöttök. Üzent és te vetted az üzenetét, az utolsót. Te ilyen kis boszorkány vagy?
    – Kár, hogy nem egy villamossal előbb üzent, így már nem tudtam megfogni a kezét, és ezzel az utolsó útjára kísérni, úgy látszik ő beérte azzal a tudattal is, hogy vettem a láthatatlan jelzését, és jövök. Ennyi elég volt neki ahhoz, hogy békésen menjen el.
    – Valóban békésen ment el, még mosolygott is. Mondom, az utolsó szavai is rólatok szóltak. Nagyon szerethetett benneteket. Mi nem is ismertük őt erről az oldaláról. Mindig mogorva és zárkózott volt. Egy mosolyt nem lehetett látni az arcán soha. 
 
Nagyon hosszúnak tűnt az idő mire hazaértünk, habár; már nem siettem. Lassan toltam a babakocsit. Ólomsúly nehezedett a lelkemre. Leültem a közeli téren lévő padra, Márton csendesen szuszogott, elaludt, én pedig sírtam. Sírtam tovább, csendesen, lassan és halkan, nehogy felébresszem az alvó gyereket. Egy idő után újra elindultunk hazafelé, gyalog a piacon át. Nem is láttam az árukat, az embereket, csak monotonon mentem, haladtam előre. Már éppen a piac túlsó végén jártunk, közel a kijárathoz, amikor a sírástól fátyolos szemeimen át egy kis piros kupacot láttam meg. A szezon talán utolsó szem eprei voltak. Egy fejkendős öreg néni kijött a pultja mögül, egy kis dobozkába rakta azt a pirosló kis kupacot és némán felém nyújtotta. Kérdően néztem rá.
    – Azért, mert látom, valami nagy bánat érte magát kislányom. Tán elvesztett valakit? Na kedveském, adja ezt a pár szem epret a kicsinek.
 
Így szólalt meg mégis Bíró néni – más hangján – és látta el utoljára eperrel a másik kis unokáját is. A szeretet jele sűrűsödött össze, vált szimbólummá az eperben az én számomra. Ma is imádom az epret, számomra már örökké különös jelentőséggel bír.
Ez az írás 2007. július 25-én került a NapSziget honlapjára.
 
Győrffy B. Eszter további írásai az Első Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Első Közlés Írások 
rovathoz
 
 Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
skype-nevünk: napsziget, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
a Magyar Művészeti Portál