Vissza a főoldalra
 
ONLINE MŰVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón: 2001. március 1-jétől, nyomtatásban: 2002. tavasza óta)
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSŐ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin – vers, Szénási Sándor István – próza)
 
Vörösmarty Marcell
(1966 – )
„A”, a bliccelő
Idő, idő, idő! Hol van már? – toporog a megállóban „A”. – Hihetetlen, a menetrend szerint már itt kéne lennie. Hm… ez jellemző! – állapítja meg „A”. – Na persze elkésni nem fogok – nyugtatja magát „A” élete utolsó órájában. Nézegeti a totyogó galambokat, mindig érdekesnek tartotta a galambok járását. Huzalokkal működő játékoknak tudta elképzelni őket belülről, melyeket egy balfácán tervező rosszul konstruált meg, összekötve a lábakat a nyakrésszel. „A” összerezzent, mikor gondolataiba feledkezvén a galambok hirtelen felreppentek. Megérkezett a várva várt jármű. Felszáll, ugyan van szabad ülőhely, de úgy határoz, nem ül le, nem fáradt, de ha az is lenne, ez már igazán nem számíthat neki. Nézelődik a járművön. Méregeti az embereket. Rá-rá pillant a felszálló új jövevényekre, s mikor erre ráun, az ablakon kívüli világot nézegeti hűvös tekintettel. Nem akar már azonosulni semmivel. Nos, azért önkéntelenül elmereng egy-egy dolgon, bár megígérte magának, hogy nem teszi, mivel az nem segíti, esetleg el is tántorítaná szándékától.
    – Mindenki siet – fut át agyán e gondolat, amolyan új gondolat gyanánt. Kicsit zavarják a villanyoszlopok, olyan érzést ébresztenek benne, mintha valamiféle filmet nézne egy hibás vetítőgépen. Na igen, végül erre is megvonja vállát, mint ahogyan azon érzésre is, ami arra hasonlított, mintha valaki húzogatná a kabátujját. Egy-két másodperc után, mintegy engedve az erőszaknak, oldalra pillant. Piros karszalag, amúgy szép címerrel. Lesüti szemét, ami kizárólag ilyen helyzetben egyet jelent: „Na, már csak ez hiányzott”.
    – Jó napot kívánok, láthatnám menetjegyét vagy bérletét?
    – Persze, azonnal – és ahogy az lenni szokott, „A” is hosszas keresgélésbe kezd. Most meglátjuk „A” melyik kaszthoz tartozik a háromból: a táskában keresgélőkhöz, az először a külső, majd a belső zsebben kutatókhoz, illetve az egyből a belső zsebbe támadókhoz. A táska verzió annak hiánya miatt természetesen kimarad. Belső, igen a belső zsebesekhez tartozik. Az ellenőr együttműködő ábrázattal figyeli, miközben ismeri a mozdulatokat és pontosan tudja, hogy ennek az embernek bizony nincs vonaljegye. Egy darabig még tart ez a nagyon is értékelendő pantomim előadás, azután kezdetét veszi a szokásos szócsata. Na de ne legyünk fukarak, hallgassuk csak végig, mert érdemes, a mi történetünk szempontjából különösen fontos. Mintha taps zúgna füttyökkel, huhogásokkal – de nem, csupán az ellenőr elégelte meg a játékot.
    – Nézze uram, pontosan tudom, hogy amit keres, azt hiába keresi, mivel nincs az ön birtokában. – „A” védekezik. – Ne mondja már, csak elkeveredett, tudja hogy van ez, az ember siet a munkába, kapkod, nem tudja, mit hová tesz.
    – Persze, tudom, magam is így vagyok ezzel. – Az ellenőr próbál „A” bizalmába férkőzni.
    – Akkor megérti ugye, ez csupán a véletlen műve.
    – Bizonyára! Szabadjon megjegyeznem…, érti jegyeznem… hahaha – ízetlen nevetésben tör ki az ellenőr, sikeresnek érzi magát. – Szóval a pótdíj fizetését nem kerülheti el.
    – Nézze – szól kissé ingerültebben „A”. – Én igazán nem afféle ember vagyok, ha érti, amire gondolok. Egyszerűen a véletlen műve, ezért igazán nem büntethet így.
    – Sajnálom uram, aki jogosulatlanul utazik, az pótdíjat fizet.
    – Ne csinálja már ezt velem!
    – Legyen szíves egy igazolványt átadni, hogy felírjam az adatait.
    – Nézze…
    – Nézném, ha mutatná!
    – Ez felháborító!
    – Nocsak! Uram, ön vagy felmutat egy érvényes utazásra jogosító okmányt vagy egy igazolványt ad át nekem, hogy feljegyezzem az adatait!
    – Jaj, de hát mit vitatkozom én itt önnel, nincs és kész!
    – Nézze, szerintem meg ilyen nincs, igazolványa mindenkinek van.
    – Ha lenne sem lenne az önnek érdekes.
    – Engem egy érdekel, hogy felírjam a nevét és lakcímét, érdekes vagy sem, ez az én dolgom.
    – Nem érne vele semmit!
    – Azt csak bízza rám!
    – De nem lesz, aki befizesse a csekket!
    – Akkor kamatostul hajtják be magán!
    – Ember! Én most megyek meghalni! Öngyilkosságra készülök! Hiába tölti ki a papírkáit, nem kap utánam százalékot.
    – Ez igazán ne aggassza önt! Megoldjuk! Egyébként is, maga még itt van, most bliccel, nem mondom, ha meghallva ülne ott az ablaknál, na abban az esetben nem nézném meg, hogy jogos használat közben halt-e meg!
    – Hogy képzeli!?
    – Hm… még meg is gondolhatja magát, s akkor ingyen maradt meg az élete, na de milyen élet az, melyet csalással, sunnyogással szerzett magának?
    – Ez arcátlanság!
    – Ne mondja már!
    – Dögevő!
    – Ja, mondja ezt egy eleven bliccelő!
    – Van magának szíve? Hogy lehet valaki ilyen érzéketlen? A profit, a haszon!
    – Ja kérem, piacgazdaság!
    – Semmi részvét, csak fújja a magáét!
    – Akárcsak maga!
    – Elméletileg nem is kellene magával vitatkoznom, nekem ez már úgysem számít!
    – Nem számít, nem számít! Ha valóban nem számít, akkor gyalog is elindulhatott volna, na bumm, később hal meg egy kicsit. Azt meg ne mondja, hogy fáradtan nem tud meghalni!
    – Ezt nem hiszem el! Esetleg nem akar tippeket adni, hogy hogyan tegyem?
    – Az nem az én dolgom!
    – Még szép…! Mégis, maga szerint van olyan, akinek ez a dolga? Maga szerint létezik haláltanácsadó? „Meg akar halni? Forduljon hozzám bizalommal, megmondom hogyan tegye. Igény szerint exkluzív illetve fapados irodámban várom Önt szeretettel!” Feladó a Halál Bt.
    – Én nem ezt mondtam, csupán az ön dolga hogy milyen céllal veszi igénybe járműveinket.
    – Igen! Célom a következő volt: bliccelés után halál!
    – Ne viccelődjön!
    – Na tessék, már viccelek is! Szerintem ez nem olyan vicces!
    – Szerintem sem! Rendben van, nem ragaszkodom az igazolványhoz…
    – Köszönöm uram!
    – Nekem elég, ha helyszíni bírságot fizet!
    – Na ez több a soknál!
    – Uram, magával ellentétben nekem nincs szándékomban mostanában meghalni, tehát élnem kell, maga meg akar halni, tehát teljesen mindegy, hogy a pótdíjat kifizetve könnyebb a pénztárcája vagy sem. Biztosan tudom, ahová maga megy, nem kell viteldíjat fizetnie.
    – Na ne mondja már, és az Obulus? Ezt az aprópénzt tették a régi görögök a halottak szájába, hogy az alvilági révész átszállítsa őket a Styx folyón!
    – Na tessék, látja!? Van ilyen magánál?
    – Nincs, miért lenne?
    – Akkor gondjai lesznek odaát is! Na de ne maradjon adósa a földieknek, ne lékelje meg azt az alvilági csónakot a lelkiismeretfurdalása, fizesse ki azt a pótdíjacskát.
    – Ahelyett, hogy lebeszélne szándékomról, magát csak a pótdíj érdekli!
    – Nézze, én nem vagyok pszichoizé izé!
    – Pszichoanalitikus?
    – Az! Maga még él és nem váltott menetjegyet! Tiszta sor, fizetnie kell!
    – Hogyan képes… hogy fog maga ma este tükörbe nézni?
    – Uram, én nem a mentsük meg gyenge állapotban élő embertársainkat nevű civil szervezettől vagyok, hanem egy BKV jegyellenőr. Váltott volna jegyet, nem is vitatkozna velem, szépen leszállna a célállomásán és mehetne dolgára meghalni!
    – Ezt tényleg így gondolja?
    – Sokat foglakozom a szakmával és a régi dolgokkal. A régi világban megbecsült embernek számított egy kalauz. Egyenruhát viselt, büszke lehetett állására, büszke lehetett magára, rangjára, szinte előre köszöntek neki az utcán. Ma, az utolsók közé tartozik egy magamfajta megélni szándékozó ember. Nagyot változott a világ, régen annak kellett szégyellnie magát, aki tisztességtelenül lógni kívánt, ma annak, aki csupán ellenőrizni kíván, s nem büntetni.
    – Azért jó, hogy vannak bliccelők nem?
    – Ne akarja most bebizonyítani, hogy vállalatunknak hasznos, hogy betyár pandúr harcot vívunk a járműveken! Itt van maga, egészséges, jól öltözött, jó bőrcipőben jár, hm… tényleg jó minőségű cipője van… – néz fel „A”-ra az ellenőr, amolyan sanda tekintettel.
    – Nem akarja esetleg lehúzni rólam, hisz nekem úgysem kell már?!
    – Hogy képzeli? Mit gondol maga rólam? Hogy mer sértegetni?
    – Nem én kezdtem!
    – Azért sem engedem el! Fizet vagy igazolványt ad!
    – Ne nézze a cipőmet!
    – Nézze uram, kezd nagyon elegem lenni magából, fizessen pótdíjat, aztán az sem érdekel, ha itt helyben végez magával!
    – Ez jellemző, hol van a kulturált magatartás? Be fogom panaszolni magát!
    – Ugyan… az örök vadászmezőkről?
    – Ez több a soknál! Tudja mit, nem érdemes megdögleni sem!
    – Na, akkor lesz igazolvány?
    – Hát ez képtelenség! Nincs igazolvány!
    – Akkor a helyszínen fizetett pótdíj lesz!
    – Nincs pénzem! – ekkor „A” eszébe jutott, hogy előző nap a farzsebébe gyűrt valamennyi papírpénzt. Elege volt ebből a helyzetből és meg akart szabadulni az ellenőrtől.
    – Sosem adja fel? – kérdezte „A” mérgesen.
    – Uram, valamiből élni kell!
    – Mennyi lesz?
    – Itt van a papíron!
    – Rendben, adjon mellé egy jegyet is!
    – Sajnálom, azzal nem szolgálhatok!
    – Mégis itt az isten háta mögött hol vegyek jegyet?
    – Sajnálom uram!
    – Sajnálja, na igen, képzelem! – mondja „A” miközben leszáll a járműről.
    – Azért szólok, hogy az ellenkező vonalon is dolgoznak a kollégák! – mosolyog a peronról az ellenőr.
    – Nagyszerű, jó, hogy így keblére öleli a világ újdonsült gyermekét! Köszönöm Uram, hogy mellém vezérelted karszalagos angyalodat, de ha nem terhellek meg, nem teremtenél ide egy valóban működő jegyautomatát, hogy élhessek? – „A” felhajtja kabátgallérját és jó bőrcipőjében elindul gyalogosan visszafelé, habár jól tudja, bizony fel fog szállni egy járműre, melyre nincs jegye. Így indul vissza az „életbe”!
Ez az írás 2006. június 26-án került a NapSziget honlapjára.
 
Vörösmarty Marcell további írásai az Első Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Első Közlés Írások 
rovathoz
 
 Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
skype-nevünk: napsziget, szerkesztőség telefonszáma: 06-30/520-1428
 
Vissza a főoldalra
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
A NapSziget folyóirat
évente négyszer
nyomtatott formában
is megjelenik.
 
Rendelje meg Ön is!
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
a Magyar Művészeti Portál