|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A tekintet titkot rejteget,
bár gazdája, a szem locska némber, a szándékról árulkodik. A száj vele dacosan zsémbel. Mikor azt mondja: „nem!”, emez szemtelenül int egy igent. A fül nagyokat hallgat, hangja, akár a halnak. A lenge haj, persze, odadobja magát, libeg-lobog, így susog: „saját!” Bezzeg a paróka? Az vadóc a javából, mások hajából avat elismerést. És mit tesz az orr? Elront mindent! Tüsszentésével elmossa a kontúrokat, a szabályos arc csak grimaszt mutat. A szipogás rossz kifogás. Az ajkak csacsoghatnak, amit dadog a száj, a fog kockázat nélkül ledarál. Nyelje le az tényt az, aki akarja, a nő arca az egészet úgyis takarja. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
