Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Erdei Péter
(1987- )
Cím nélkül
1
 
Kontó úr harmincöt-negyven éves korára már igencsak sikeresnek mondhatta magát. Befutott. Foglalkozására nézve címíró volt, elsõ a maga nemében. Munkássága annyiból állt, hogy hangzatos, jól-csengõ címeket talált ki; versekét, novellákét, regényekét, s aztán magát a mûvet kiadta megírásra számos tanítványa egyikének.
Legsikeresebb mûvét: "A Fáraó álmá"-t mintegy harminc nyelvre fordították le, s több, mint tízmillió példányban kelt el.
De õ írta "Az Univerzum elõszobája" címû családregény és "A modern kapitalizmus bukása" címû értekezés címeit is.
A nagyközönség imádta. Naponta több száz rajongói levelet kapott, s bár válaszolni soha nem válaszolt egyikre sem, olvasói mégis változatlan csodálattal tekintettek rá.
Arra a kérdésre, melyik mûvére a legbüszkébb, gondolkodás nélkül rávágta: a "Léggömb" címû regény címe a kedvence. Ennek kitalálása elõtt állítólag nyolc teljes órán keresztül ült a monitort bámulva, s pont, mikor feladta volna a kilátástalan robotot, egyszerre csak (õt idézem) "megjelent a fejében" ez a szó. Mármint a "léggömb". Nem teketóriázott, azonnal hívta egyik huszonéves író alkalmazottját, aki két hónap alatt elkészült a könyvvel, aminek bevételein 95-5 százalékos arányban osztoztak - természetesen Kontó úr javára.
Ám karrierjének kezdete után mintegy tíz esztendõvel megtörtént a baj: egyik tanítványa sajtótájékoztatót tartva bejelentette, hogy õ bizony (mármint a tanítvány) saját magától egy, Kontó címírófejedelem úréinál sokkal hatásosabb címet alkotott, s mindössze két hónapnyi munkával.
Kérdéses cím ("A pillangó szárnyai") amúgy csakugyan nem volt rossz, ám, még ha tízszerte jobb is lett volna, akkor sem feltételezhetjük, hogy drasztikusabb hatást válthatott volna ki Kontó úrban, mint ahogy valójában történt.
Kontó úr ugyanis depressziós lett.
Már nem õ volt az elsõ számú (sõt: egyetlen) címíró.
Külsejét elhanyagolta, alig evett, sokat ivott, egész nap aludt, egyszóval: elhagyta magát.
De ez a nihil nem tartott sokáig.
Kontó úr elhatározta, saját fegyverével gyõzi le rebellis tanítványát: ezúttal õ, mármint Kontó Kolumbán címíró fogja megírni - nem, nem egy címet, hanem "A pillangó szárnyai"-t.
Ám másfél hónap irgalmatlan gyötrõdés után K. úr felfedezte: semmi tehetsége nincs az íráshoz.
Karakterei elnagyoltak, a cselekmény vontatott, leírásai közhelyszerûek voltak. K. úr (ekkorra már) bomlott elméjében még az öngyilkosság gondolata is megfordult. S ekkor rájött a megoldásra: megvette egy könyvesboltban "A lepkék élete" címû tudományos kötetet, az elejére odafirkantotta: "A pillangó szárnyai", s így aztán, igaz, a címet is, s magát a mûvet is egy az egyben lopta, újabb kimagasló irodalmi sikert ért el - az eladási adatok terén mindenképpen.
Emellett egy életre elintézte a konkurenciát: tudniillik a fiatal tanítványt, aki címírói babérokra tört a "szárnyakkal".
Újra boldog volt.
 
 
2
 
Csengett a telefon. Könyves Konrád kiadói menedzser lelkesedéssel vette fel a kagylót: egy órája pepperonis pizzát rendelt, így aztán arra számított, a futár jelzi érkezését.
A vonal túlsó felén azonban nem a pizzéria emberének hangja, hanem egy igen mély bariton zendült fel.
Szóban forgó bariton természetesen Kontó Kolumbán címíróé volt.
Az kiadói menedzser elfancsalodott. Már nagyon éhes volt, és bár viszonylagosan jelentékeny vagyonának tekintélyes részét Kontónak köszönhette, mégis szíve mélyérõl megvetette a nála jóval sikeresebb férfit.
Ám most örömmel fogadta a jó hírt: a Mester újabb címet talált ki, s ráadásul az ily módon majdan-megírandó mû témáját is kitalálta elõre: saját élete lesz a tartalom, egy õszinte kitárulkozás, pikáns részletekkel, egy igazi curriculum vitae.
Megírását egy fiatal hölgyre bízta, aki régóta (ami azt illeti, évek óta) rajongótáborához tartozott, s aki idõközben, mintegy három hét alatt már el is készült a mûvel.
Könyves Konrád megörült. Újabb százalék!
Se perc alatt megszervezte a bemutató sajtótájékoztatót, ahová meghívták a média csaknem összes képviselõjét.
Mikor a telefonálgatással végzett, már nagyon éhes volt. Nekilátott hát az idõközben megjövõ pepperonisnak.
 
 
3
 
A nagycsarnokban egy tût sem lehetett volna leejteni. Mindenki ott volt, aki számít.
A kamerák és foto-masinák kereszttüzében pedig ott terpeszkedett Kontó Kolumbán, jobbján Könyves Kondrád, balján spánielje.
Mindenki a frissen kiadandó könyvrõl kérdezte, aminek címét, mint ígérték, a sajttáj utolsó fél órájában fedik fel.
"Nehéz volt visszaemlékeznie hányattatott gyermekkorára?" így az elsõ kérdés.
"Nos, nem volt könnyû, ám ahhoz, hogy hitelesek legyünk, néha szükséges a legõszintébb szembenézés." így az elsõ válasz.
"Kinek szeretne köszönetet mondani a cím megírásának sikeréért?" így a második kérdés.
"Elsõsorban Könyves menedzser úrnak, másodsorban a sorsnak, harmadszorra a spánielemnek." így a második válasz.
S még sok-sok kérdés és válasz hangzott el.
(A közönség soraiban ott ült egyébként magát a mûvet jegyzõ hölgy is - láthatóan izgatott volt - ki tudja, miért? Kontó megfontolta, hogy helyet ad neki is a pódiumon, de végül inkább a magányos dicsfény és spánielje mellett voksolt.)
S elérkezett az utolsó harminc perc.
A hangszórókból a Carmina Burana dübörgött. A fények kialudtak.
A moderátor egyre erõsödõ crescendoban jelentette be: "S Kontó mûvész úr mûvének végleges címe: »Önéletrajz«!"
Egy pillanatig csend lett.
Aztán megtörtént az apoteózis.
A fények (újra) felgyulladtak, a közönség tombolt. "Zseniális!" mondogatták többen is. "Micsoda eredetiség!" hangzott több helyütt.
Kontó úr elkezdte a dedikálást.
Ám amint az elsõ szerencsés vásárló kinyitotta frissiben szignózott kötetét, megtörtént a baj. A fiatalember, a könyvet kinyitva ugyanis négyszáznegyvenhárom üres oldalt talált, majd a végén öles betûkkel a "Nyomorult vén barom vagyok." megállapítást.
A botrány óriási volt. Kiderült, hogy a cím utáni részt jegyzõ ifjú hölgy jegyese annak fiatal írónak, aki a "Pillangó szárnyai"-t jegyezte, s akit Kontó tönkretett.
Kontó szája szélén habfoltok jelentek meg. Szeme fennakadt, majd epilepsziás rohamot kapott.
A közönség lassan-csalódottan elhagyta a termet.
 
 
4
 
Három évvel, három hónappal és három infarktussal késõbb Kontó Kolumbán címírói szemináriumot tartott.
Ezen szemináriumok legendásak voltak.
Mindegyiken megjelent vagy száz-százötven ifjú címíró-kandidáns, akik a szólánc nevû játék segítségével, és Kontó vezetésével alkalmanként tíz-tizenöt best-seller-gyanús címet fabrikáltak.
Kérdezni is lehetett.
Ám az "Önéletrajz"-ról senki nem mert kérdezni.
Sokan voltak, akik megfogadták, hogy majd, valamikor felteszik a nagy kérdést, azaz, hogy mi a véleménye Kontónak a kötet bukásáról, illetve, hogy miként sikerült egy ennyire eredeti címet kitalálnia.
Aztán egyszer egy fiatal lány mégis feltette a kérdést:
"Miért nem olvasta el a tartalmát az Önéletrajznak a rohammal végzõdõ sajttáj elõtt a mûvész úr?" kérdezte tehát.
Kontó elkomorult, s hallgatásba burkolózott.
Aztán mégis válaszolt.
"Úgy gondoltam, eléggé ismerem a saját életemet ahhoz, hogy ne kelljen mások fércmûvével fárasztanom magam. Megbíztam a »mûvet« jegyzõ ifjú hölgyben. Nem kellett volna." mondta tehát. Majd hozzátette: "Még egy kérdésre van idõ ma este."
Egy huszonéves fiú szólásra jelentkezett.
"Mit tanácsol egy pályakezdõ címíró emberiség-drámája címének megírásához?" kérdezte tehát a srác Kontót.
A címíró (Kontó) a távolba nézett.
Szemei elõtt lepergett (addigi, haszontalan) élete, szerelmei, boldogságai, keservei, ellenségei, utazásai, sikerei, kudarcai, egyszóval minden, ami valaha történt vele.
Megigazította parókáját, félhold-alakú szemüvegét inggallérjára akasztotta, megvakarta spánielje fülének tövét, majd halk hangon így szólt.
"Legfõképpen sok cselekvést vígy bele!" tanácsolta tehát, Goethe "Faust"-ját idézve a kérdezõnek.
 
 
5
 
A szemináriumnak vége volt, s vége volt a nyárnak is. A szeles szeptember végre-valahára elhozta a hûs megkönnyebbülést.
Kontó a párizsi Montmarte-on ült tetõtéri garzonjában; ide vonult vissza öreg korára, miután gyógyíthatatlan betegségérõl értesült.
Az orvosok szerint még fél - esetleg egy éve volt hátra.
Egymás után szívta a cigarettákat, s itta a minõségi vörösbort.
Hátralevõ életére nem érdemes sok szót vesztegetni.
Utolsó három hónapjában már nem mozdult ki a lakásból.
Késõbb, a hagyatéki eljárás keretében egyetlen értéktárgyat találtak az intézõk: egy vaskos kézirat-kötetet, melynek elsõ, fedõlapján a "Hol tévedett Nietzsche?" kérdés állt, nagy, kalligrafikus betûkkel.
Örökösei megpróbálták kiadni valós tartalom nélkül, majd, újabb próbálkozásként, egy fiatal valaha-volt tanítvány által megírt filozófiai okfejtésnek ható törzsszöveggel.
A kutya sem vette.
Ez az írás 2019. június 21-én került a NapSziget honlapjára.
 
Erdei Péter további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1172 Budapest, Õsagárd utca 18. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/900-8553
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón