Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Szabó Márton - Vasi Szabó János
Meseregény
11. rész
Pöklencs fáradtan lépdelt a fából ácsolt recsegõ lépcsõn Cacultius nyomában. A puritánul berendezett szobában nem találta Barnabást, rögvest leheveredett a kisebbik dikóra. A zavaros álmai most meglepõen éles képekké sûrûsödtek: a helyiség foltos falát látta, a gerendákat, ám a mennyezet alatt valami más is libegett, kovaszürke árnykép. Mintha csuhaszerû öltözék rejtené az alakot, ám ott, ahol a gémszín csuklya nem takarta mészfehér folt volt látható, egy dermedt pofa bámult a foxira mereven. A kutya már lendítette felé mancsát, mikor hangosan nyikordult az ajtó, s a látomás helyén a felébredt kutya csak Barnabás kerek barna fejét látta. 
 
- Fölkeltettelek, Pöklencs uram? Bocsáss meg, de ebben a fogadóban a nyílászárókra ráférne némi olajozás.
 
- Valami furcsa dolgot álmodtam, mintha egy medve árnyképe függött volna ott az ajtó fölött a levegõben. Emlékeztetett egy alakra, aki lenn az ivóban az egyik fal mellé állított asztalnál magában ücsörgött. Szamédinek gondoltam, ám túl világos a bundája, talán egy jegesmedvedzen volt... - a mackó kíváncsian fölpillantott, ám ott csak a gerendát, és pókhálók sorát látta.
 
- Ha megfordult itt bárki abból a nemzetségbõl, Tülkös mesternek tudnia kell. Csak pár éve, hogy béke van a barna és a jegesmedvék közt, ritkán látogat ide közülük valaki. Kérdezzük meg a muflont!
 
A folyosón a kutya váratlanul megtántorodott, göcsörtös botjára támaszkodva felhördült: - Itt van a közelben, Mézpergetõ uram! De nem hiszem, hogy medve volna, valami õsi és hatalmasabb... Hé! Tarisznyási fiam, lakik valaki ebben a szobában? 
 
A birka - hóna alatt egy összecsavart ágyelõvel - megtorpant, élénk gombszemével a mutatott irányba pislogott, majd megrázta fejét.
 
- Ha üres, akkor mért van zárva? 
 
- Nem tudom nagyságos uram, de rögtön megkérdem Muflonidisz mestert?l! - ahogy elcsámpázott, a foxi a bejárathoz lépett, látszott rajta: nem várja meg a fogadóst. Felvillant a bot, a végébõl kurta láng csapott ki, s az ajtó kitárult. Áporodott szag és porfelhõ áramlott, jelezve: mostanság nem volt gazdája a helyiségnek. Pöklencs határozottan belépett, ám amint Barnabás követni akarta, az orra elõtt bevágódott az ajtaja. Többször is megpróbálta benyomni, ám valami csukva tartotta. - A teremburáját, varázslat! - mordult dühösen, és mancsával akkorát csapott a fára, hogy más esetben beszakadt volna a lapja, ám helyette láthatatlan erõ a szemközti kõfalnak lökte a mareskallt, pillanatra a levegõ is kiszorult a tüdejébõl. Útitársa magára maradt odabenn. 
 
 
Árnyék a múltból
 
Pöklencs megállt az ajtóhoz közel. A függöny rongyai közt a Hold hideg fénye beszûrõdött, s a szoba közepén a lidérces antracit-homályban egy ruhakupacra vetült. A kutya közelebb lépett, botjával fölemelte a csuklyát. Palaszürke folt volt a medve kobakja, mozdulatlan hevert a padlaton. Ahová nem ért a gyönge fénypászma kátrányfeketén sötétlett a helyiség, ám ekkor a felkavarodott por koromszín tölcsért formázott, éjszínnél is komorabb árny bontakozott ki. Hangja, mint száraz levelek zizegése a fagyott erdõben. A kutya fölhúzta ínyét, s vicsorítva hallgatta: 
 
- Íme, a híres Pöklencs! Aki idõtlen ideje kopott gúnyában jár-kel a vidéken, a csúztól a botjára támaszkodva, és mindenbe beleüti az orrát. Mikor is találkoztunk utoljára? Nem sokat változtál, Pöklencs. 
 
- Elmúltak az óidõk, és neked is el kellett volna tûnnöd, ahogy a vezéred is kámforrá vált Thutius! 
 
- Oh! Hát emlékszel még a névre, amit ebben az alantas dimenzióban viseltem? - a taplószáraz hang, ha tehette volna, szinte kedvesen fuvolázott, ám a kutya elõre lendítette botját és felugatott:
 
- Elég volt a félrebeszélésbõl! Sejthettem volna, hogy a mocskos bûvigéid hívták elõ az átok fúmanókat, a kufár Küttenb nem képzelõdött. Mit tettél a jegesmedvével? Kit szolgálsz? Parancsolom, hogy válaszolj! 
 
- Parancsolod? Majd ha fagy! Ha nagyobb hatalmad lesz, mint az öt nagynak együtt volt, ha a botoddal átéred a világ peremét! Haha! A Sötétség tornyánál is cserbenhagyott a tudományod, ha nincs a Szikrapattintó dühe, meg az áruló, aki megnyitotta a vaskaput a grizilinda-sereg elõtt, soha nem gyõztök, most zörgõ bádogdobozzal koldulnád keresztül-kasul a földet.
 
- Hallgass! Emlékszem rá, mint nyüszítettél Ganésa talpa alatt a varázserõd nélkül, mikor gazdád kihajíttatott e világ köreibõl! Ahogy e göcsörtös bot elõtt megszégyenülten rimánkodtál kegyelemért, s ahogy a Láthatatlan szavára elûzött a nyugat rettenetes szele! - a kutya szeme haragtól vöröslött.
 
- Ami akkor volt, elmúlt, hol van most Szikrapattintó? Hol a Láthatatlan, a suttogó bambuszliget ura? Hol vannak cimboráid: Ganésa és a Kócos? Egyedül vagy, vén csont! Én viszont itt vagyok és kamatostul visszafizetek mindent!
 
A porfelhõbõl valami vibráló erõ a foxi felé lendült, aki fölemelte botját, ám megroggyant a csapástól. Hallotta odakinn a medve dühös morgását.  
 
- Nem vagy már a régi, Pöklencs! Most pedig készülj a találkozóra Grizilindával! - az ajtónak taszította a kutyát. Mint a denevér szárnya bomlott ki elõtte a sötétség, a foxi mancsában fölizzott a bot, ám a kátrányszín árnyalak fölébe magasodott. Ekkor szélzúgás támadt, megroppant zsanérjai elengedték az ajtót. Pöklencs botja gyöngyházszín fényben égett, kintrõl egy másik, arany ragyogás társult hozzá, mély hang õsi szavakat mormolt. Az árny fájdalmasan fölvonyított, a kutya orra elõtt zsugorodott össze, s mikor nem volt több egy onyxlabdánál, felkapta az orkán erejû fuvallat és messzire sodorta. Olyan messzire, hogy a világnak azon a részén többé senki nem látta Thutius varázslót se a valódi, se árnyék alakjában.
 
Barnabás csörtetett a helyiségbe. A padlón kuporgó foxit könnyedén fölkapta, és a folyósóra vitte. Kisebb csõdület állt már ott, élén Muflonidisz fogadóssal, aki egy húsvágó bárdot lengetett bõszen. A csuklya hátracsúszott a kutya fejérõl, gombszeme zavarodottan bámulta a gyülekezetet, majd orrával beleszaglászott a levegõbe és elvigyorodott. A muflon mellett ácsorgó alak fölmordult:
 
- Rég voltál ilyen rossz bõrben, Pöklencs uram. Tülkös mester talán szolgál valami szíverõsítõvel, mert beszélnivalóm van veled.  
 
- Légy üdvözölve, Guar uram - az alak, ki elõtt a kutya fejet hajtott, elsõ pillantásra alacsony szamédi medvének tûnt, ám a gyér világításban is kivehetõ volt a sötét, szinte fekete bundája. A szokásos medve övön kívül csak egy vállán átvetett köpenyt hordott, ezért mellkasán jól látszott, hogy szõre ott fehér színû, félhold alakban. Bizony, õ egy volt a nyugati nagy vízválasztó hegyeken is túli örvösmedvék közül, kiket a távoli hazájuk szomszédságában, a hatalmas Csin-birodalomban holdmedvéknek neveztek. Éles karmú mancsa karon ragadta Pöklencset, s a földszinten álló helyiségbe vezette. A bámészkodó gyülekezetet a fogadós és az elõkerült két segédje oszlatta föl. Barnabás követte a két alakot. Rögtön feltûnt neki, hogy Guar szálása sokkal tágasabb és jobban berendezett az õ cselédszobájuknál. A foxi belesüppedt a kényelmes karosszékbe. S már ott is termett Muflonidisz, hosszú üvegben bíborló párlatot hozott, négy kupicát megtöltött a tartalmával.
 
- Nagytiszteletû urak, ilyen atrocitás nem fordult elõ muflon emlékezet óta ezen a helyen! Kérem, hogy némi kárpótlásként a ház kontójára fogadják el ezt a kiváló Szederkényi Boris pálinkát, tíz éves, már teljesen beérett. Egészségükre! - azzal a negyedik pohárkát saját maga hajtotta föl. - A jegesmedvedzen földi maradványát a segédeim most viszik a kamrába, ebben a hidegben ott is megteszi, aztán magam értesítem a tragikus eseményrõl a muflonháveni kolónia vezetõjét, Brumszkij urat. Önök, helyezzék kényelembe magukat! 
Ez az írás 2017. december 4-én került a NapSziget honlapjára.
 
Szabó Márton további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
Vasi Szabó János további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón