Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Weiler Eszter
(1955- )
Gazdi tanoda
Minden este elkövetkezett a mesélés. Andrea híve volt annak, hogy esténként nem a TV elé ültette kisfiát, hanem mesélt, hol kitalált történeteket, hol az igazi klasszikus meséket.
 
Aznap úgy döntött, igazi valós eseményeket oszt meg kisfiával...
 
El is kezdte, mikor a kisfia, megkérdezte: - Mi az a gazdi tanoda? - Tudod, a gazdiknak kell megtanítani a kutyákat, mert most éppen Mázli kutyáról volt szó, hogy megtanítsa az engedelmességet, fogadja el, hogy a gazdi a fõnök, s különbözõ gyakorlatokat, játékokat tanulhat meg a gazditól a kutyus. S ezt a gazdinak is meg kell tanulni. Együtt dolgoznak. Van egy hangot adó kis szerkezet, ami egyforma hangot ad, s ha a kutya végrehajtja a gazdi parancsát, akkor jutalom falattal is ajándékozza meg, s megsimogatja, megszeretgetik. - S milyen gyakorlatokat kell csinálnia? - Tudod, áll, ül, pórázon fegyelmezetten megy az utcán a gazdi mellett, az eldobott játékot visszahozza a gazdinak. Ha azt az utasítást kapja, akkor pacsit ad. Nagyon fontos a jutalmazás és a szeretés. - Anya, Te is jártál anya tanodába? - Ez, hogy jutott most eszedbe? - Kérdezte az édesanya. - Azért kérdezem, mert akkor hogyan tudod, hogyan kell velem bánni? Én miért nem kapok jutalom falatokat? S meg szoktál szidni engem, ha valami rosszat csinálok. A Mázlinak is megmondja a gazdija, ha valamit nem úgy csinál, ahogyan kellene, például húzza a pórázt. - Akkor sem értem, mert valahogyan csak tanultad az anyaságot. - Mikor megszülettél, még nem volt baba-mama klub, s az anyai ösztön, meg a szülõi példa alapján próbálkozom, azért is tartom fontosnak a mesélést, s nem pedig a TV nézést. - Anya, akkor Te nem szeretsz engem? - Hogyan kérdezhetsz ilyen butaságot? Nem érzed, mennyire szeretlek? - Édesapa mondta, téged a szüleid nem szerettek.
 
Andreában meghûlt a vér. Hogyan mondhatott ilyet a kisfiának. Kissé zavarban volt, végül diplomatikusan válaszolt. - Szerettek, csak a maguk módján, én nagyon jó gyerek voltam, igyekeztem mindenben megfelelni az elvárásoknak. - Nagyon mérges volt férjére, Tom mégis csak négy éves, nem lehet ilyen családi dolgokkal terhelni. - Azt sem mondhatom, hogy nem készültem fel, mert olvastam könyvet a gyermek nevelésrõl,  s veled együtt én is folyton tanulok. Olyan jó, hogy szóba hoztad a Mázli kutyát, nekem is lehet ilyen kutyám, megígérem én is eljárok a gazdi tanodába. - Jaj kicsim, még nem vagy elég nagy ehhez, de ha iskolás leszel, akkor majd már gondolkodhatunk a gazdi tanodáról.
 
S, hogy elterelje Tom figyelmét, elkezdett mesélni a terápiás lovakról. Pajzánról és Legendáról. - Azt képzeld el kisfiam, hogy én nagyon féltem a lovaktól, de legyõztem ezt az érzést, s már simogatom, becézgetem õket. - Lovagoltál már? Az nagyon izgalmas lehet, vágtázni, tudod, mint a Táltos. - Tom, az igazság az, hogy ezek a lovak terápiás lovak, elsõsorban gyógyításban alkalmazzák õket. - Milyen gyógyításban? - Betegségben szenvedõknek, mozgáskorlátozottaknak, szeretnek nagyobb gyermekek egészségéhez hozzájárulni. Akik lovagoltak, mesélték, milyen nagyszerû érzés is. - Te is lovagoltál már? - kérdezte Tom. Dilemmában volt Andrea, hogyan is magyarázza meg, hogy tériszonya van, mégsem mondhatja ezt, az motoszkált a fejében, hogy milyen példát is tud mutatni. Ezért röviden kurtán mondta: - Erre még nem került sor. - Anya elviszel a lovakhoz, meg Mázli kutyához? - Szemmel láthatólag lelkesedett Tom, mint aki nem is alvásra készül. - Megbeszéljük Ritával majd, s elmehetünk. - Én is lovagolhatok? - Neked még a Póni ló lenne jó, majd elmegyünk az állatkert nyílt napjára, s ott lovagolhatsz, persze, ha Rita megengedi ráülhetsz Pajzánra, vagy Legendára. Olyan sok mindent tudnék még mesélni, de az idõ csak úgy repült, már este fél tíz van, kérlek szépen most már aludjál. - Betakargatta kisfiát, aki még kérdezett: - Ugye mesélsz még majd az állatokról? - Hát persze - válaszolta Andrea, tudod, már én is elálmosodtam, s holnap Oviba kell menjél, aludj el szépen kisfiam.
 
Andrea még az ajtóból visszanézett, kisfia oldalára feküdt, s becsukta szemeit. - Most biztos szép álma lesz, remélte Andrea.
Õ is nyugovóra tért, hogy felkészüljön a következõ napra...
Ez az írás 2017. január 18-án került a NapSziget honlapjára.
 
Weiler Eszter további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón