Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Szabó Márton - Vasi Szabó János
Meseregény
7. rész
Szedrestõl Csalavárig

Barnabás és Pöklencs szép tiszta idõben kelt útra. A Grumza tanyától északra esõ sík vidék méltán viselte az Árpaföld nevet, kékbeveszõ mezõi az õszi vetéstõl zöldelltek.

Barnabás jó anyja is innen származott, az Árpásiak közül. Ez a széles alföld elnyúlt a messzi Íriszig, ám többsége mézelõ rét volt, csak a nyugati szegélye alkalmas az árpa és rozs nevelésére. Medvedzenföld gabonatermesztése itt összpontosult. Árpaföldön és a fentebb keletre elterülõ hatalmas Rómelzen-tartományban a többségtõl elütõ barnamedvék éltek. No, nem voltak kevésbe szívélyesek és dolgosak, sõt, a földmûvelés sokkal több terhet rótt rájuk, mint a mézpergetés, a gyümölcsök begyûjtése. A különbség oka, hogy alacsonyabbak voltak az átlag medvedzeneknél. Íriszi gondolkodók szerint ez abból eredeztethetõ, hogy a gabonával kapcsolatos tevékenység sok hajoldozással járt és szó szerint egyre közelebb kerültek az anyaföldhöz. Persze, ezt vitatták mások, de az is tény, hogy az ide való barnamedvék - a tenger közelsége miatt - kedvelték a vizet is, nagy uszályaik a part menti területeken kívül távoli vidékekre, Frágián és a Mandulaszigeten túli nagy kontinensre is gyakran ellátogattak. Utóbbira - mikor a békeévek alatt nagy volt a szaporulat - telepes csoportok is indultak, hasonlóan a késõbbi mareskallokhoz, õk magukat szamédieknek nevezték, és szép országot alapítottak ott délen. Folytatták a Medvedzenföldrõl hozott munkát, a rozs és árpa mellé új, értékesebb gabonát nemesítettek: a búzát. Azon a meleg vidéken szépen díszlett, ám északon csak a megszokott hidegtûrõbb fajták maradtak meg. Szamédia ugyan gyarapodott mind létszámban, mind gazdagságban, ám az a vidék nem volt igazán biztonságos: állandó csatározások dúltak a waúcsik farkasokkal, a küttenbergi mocsárvidék kutyáival és még barátságtalanabb népekkel. Ezért történetünk idején számos déli telepes tért vissza õsei földjére, õk voltak a Csalavár nevû helység lakói. Mivel nemzedékek sora óta elváltak árpaföldi és rómelzeni rokonaiktól, utóbbiak meglepõdve látták, hogy a visszatérõk még satnyábbak lettek - s amit az egészségtelen délégövi hûséggel magyaráztak -, nem nagyobbak a grumza-földi fekete medvéknél...

Barnabás és társa meglepve tapasztalták, hogy az Út arra nem a sík vidéket követi; a tenger mentén dimbes-dombos táj alakult ki, számos  patak eredt az oldalukban, s szaladt a nagy víz felé. Ezen a tájon fahidak sokasága keresztezte az utat. Volt köztük jól karbantartott, és korhadtan recsegõ is. Utóbbiak esetén az utazók inkább a bokáig érõ csermelyen keltek át, mint megkockáztatták, hogy a megtermett Barnabás alatt beszakadjon. Különös növényzet borította a nedves vidéket, a hamvas szeder. Méterekre elnyúló tüskés hajtásai behálóztak minden talpalatnyi földet a vízfolyások közt, a reggeli fagyoktól se károsodó levélzet fedte a talajt. A késõ õszi napsütésben vidám színfolt volt a párásan tükrözõ smaragdzöld levélmezõ. Ám a tüskedzsungelt a medvebunda se állta, maradtak hát az úton. Morgó Grumza ellátta õket a hosszú menetelésre elég élelemmel, nem szedtek a karmos-tüskés csalitosból hívogató fényesfekete, zamatos szedergyümölcsbõl.

Jól kiléptek, alkonyatkor a köd foltokban terült szét a tájon. Ha magasabb helyre értek, kiemelkedtek belõle, aztán, mint a búvár merültek el ismét benne. A csillagos égbolt alatt nem volt kedvük letáborozni. Tûzifát se találtak se közel, se távol, a telihold hideg éjszakát hozott. Fakó fényében a mészkõbõl rakott út úgy kanyargott, mint valami halványan derengõ tejpatak. Másnap csak früstökre álltak meg, s mentek tovább. Déltájban elkomorult az ég, szürke felhõk gomolyogtak a tengerrõl, esõtõl terhes hasuk a földet súrolta. A szedres a hátuk mögött maradt. Itt a vizek nem a dombok oldaláról csörgedeztek, hanem a földbõl fakadtak. Orrfacsaró bûz áradt a sással, kákával, csalánnal benõtt zsombékok felõl.

- Brumm, a teringettét! Ez a Csalános mocsár, az út mellette vezet. Nincs messze már Csalavár.

- Akkor siessünk, mert nem tudok sokáig gyalogolni befogott orral - fintorgott Pöklencs. Annak ellenére, hogy pihenés nélkül szelték át a vidéket az elõzõ éjszaka, kurta lábával úgy szaporázta, hogy a medvének kellett jól kilépni. 
 

Csalavár

Mint említettük, Csalavár alapítói a visszatelepülõ szamédiek voltak. A helység központja a Cseledzen Fogadó erõdszerû épülete. Falait a medvedzen szokásokkal ellentétben nem fából, de nem is a feketemedvék mintájára kõbõl, hanem égetett téglából emelték vasalt tölgyfa kapuval. A fal mögött magasodott a Fogadó, szó szerint, hisz a földszintet nem számítva két emelete is volt, aminél magasabb épület csak Íriszben található. A Cseledzen famíliával visszatért többi szamédi köréje építkezett. Késõbb letelepedtek itt a rómelzeni rokonaik közül sokan, akik a gabonatermesztés mellett a mézser készítésben is jártasak voltak. A mezõgazdasági munkák vaseszközei kovácsmestereket is kívántak, így a Grumza-földrõl néhány fekete mackó is érkezett. A nagy barnamedvék csak átutaztukban tértek be Csalavárba, miként más fajok - muflonok, nyulak, kutyák - se lakták. Korábban Meggyesföldrõl jött egy szürkemedve család, Szedrindra Borikava nevû matrónával az élen, õk a párlatkészítés tudományával gazdagították a települést; bár arrafelé nem termett se a sajmeggy, se a szilvórium alapanyaga, Borikava asszonyság megpillantva a Csalános mocsártól délre elterülõ vadszedres dzsungelt, azonnal tudta mibõl készíthet kiváló itókát. A szamédiek nyelvén is könnyen kiejthetõre változtatta a nevét, családja attól kezdve ott élt és õk készítették a messzi földön híres "Szederkényi Boris" párlatot. Ami Cseledzen fogadójának egyik vendégmarasztaló nevezetessége ma is a Morgó Grumza maláta, és a Rómelzeni-tábor mézbõl készült sör mellett.

Füttyös Cseledzen óta a família tulajdona a Fogadó, történetünk idején Csali Cseledzen volt a fogadós, akit egy régi háborús sérülés miatt csak "vágotthasúcsalinak" becézett a népnyelv. Bár családjuk a tengeren túl is jelentõs volt, hisz rokonságban álltak a rapinumi Tottelottékkal - kik Szamédia vezéreit adták a betelepülés óta -, igazán itt, Medvedzenföld nyugati szélén érezték otthon magukat. Nem hiányzott egyiküknek se a Szamédia határain egyre gyakoribb csetepaté a waúcsik farkasokkal.

Barnabás gyakran megállt nézelõdni, hisz Klerencváron kívül nem látott még igazán népes települést, és itt az alacsony barnamedvék serénykedése kíváncsisággal töltötte el. A hombárokból nagy társzekerek vitték zsákszámra a gabonát a malmokba. (Mert Csalavárban bizony több is akadt.) Az utcákon árusok üldögéltek nádból készült asztalkáik mögött és sok finomságot kínáltak a hagyományos dión, mogyorón, gesztenyén kívül: halomban friss pékterméket, aszalt gyümölcsöket, hasas bödönökben mézet, agyagkorsókban finom szeder és szilvalekvárt, gesztenyefa hordókban sert és drága, hosszúnyakú muflonháveni üveglopókban párlatokat. A medve lelkesedését Pöklencs váratlanul kemény hangja akasztotta meg. 
 
- Jó medvém, ha falni akarsz, a Fogadóban bizton terített asztal vár minket. Igyekezzünk, mert bevallom, a hosszú út már görcsöt rakott a lábamba. Szívesen lepihennék.

Barnabás meglepve pislantott a mellette görnyedezõ foxira. Korábban felfigyelt rá, hogy a Grumza tanya óta mintha mázsás súly nehezedett volna kék köpenyes társára, keveset szólt, akkor is csak magában mormogott.

Csalavárban minden út a Fogadóhoz vezetett, el sem tévedhettek volna. Feketére festett kétszárnyú bejárata fölött nagy kovácsoltvas cégtábla lógott: habbal teli kancsó a mézserfõzést, alatta sarló a gabonatermesztést szimbolizálta.

Ez az írás 2016. december 1-jén került a NapSziget honlapjára.
 
Szabó Márton további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
Vasi Szabó János további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón