Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Rényi Anna
(1940- )
A kuglóf
A hálószoba ritkára engedett redõnye mögött kellemes félhomály volt, noha kint már javában sütött a nap. Résnyire nyitva hagyott ajtón át beszökött a mazsolás kuglóf édes illata. Judit álmában is megérezte. Mocorgott, de nem nyitotta ki szemét, ingadozott az álom, s az ébrenlét határán. Csodálatosan szép álma volt, nem akart még felébredni.
 
A tengerparton volt azzal a fiúval, akit elõzõ délután látott a villamoson. Színes volt az álom, s valóságos. Talpával érezte a homok melegét, élesen látta, ahogy az ég kékje összeborult a tengerrel a látóhatár peremén, s valahonnan halk zenét hozott a szél. Nagyon jó volt a fiúhoz bújni. Hozzáhajtotta fejét, s megkérdezte: - szereti-e a mazsolás kuglófot...
 
Nem tudta meg a választ, mert egyre erõsebben jött az illat. Rosszkedvûen nyitotta ki szemét, pedig máskor örömmel ugrott ki az ágyból, ha megérezte a kuglóf illatát. Most nem kelt fel, hanem hasra fordult, s felidézte az elõzõ délután eseményeit.
 
Amint felszállt a villamosra, tekintete megakadt a fiún. Igyekezett a közelébe jutni. Addig furakodott, míg mellé került. A fiú állva olvasott. Egyik kezében tartotta a könyvet, másikkal kapaszkodott. Mikor lapozni akart, elengedte a kapaszkodót, megbillent kicsit, s hozzádõlt. Nem szólt, csak rámosolygott bocsánatkérõn.
 
Ez is tetszett benne. Szerette volna felhívni magára a figyelmét, s beszélni kezdett hozzá. Olyasmit mondott, maga is olvasott már hasonló helyzetben, ha képtelen volt letenni a könyvet, vagy csak rövid idõre kapta kölcsön. A fiú most is csak mosollyal válaszolt, aztán elmélyülten olvasott tovább.
 
Csalódott lett, s nem próbálkozott újra. Közben haragudott magára, mert nyilvános helyen képtelen volt ennél többet tenni. Bánatosan szállt le, s küldött egy búcsúpillantást a fiú felé. Éppen akkor nézett fel a könyvbõl, elkapta a tekintetét, s elmosolyodott újra. Megint azzal a kellemes, szívet melengetõ mosolygással. Ennyi történt mindössze, mégsem ment ki a fejébõl. Egész este töprengett rajta, ez lehetett az álom oka.
 
Kedvetlenül kecmergett ki az ágyból. Felhúzta a redõnyt, s kicsoszogott a konyhába. Vasárnap volt, a szülei otthon voltak. Anyja éppen akkor tette tálra a kuglófot, apja újságot olvasott a reggelizõasztal mellett.
 
- Sziasztok! - mondta, s lehuppant a székre.
 
- Jó reggelt, te álomszuszék! - nevetett rá apja az újságja mögül. - Nézz csak a tálra!
 
- Tudom. Már bent megéreztem az illatát. Köszi, anya! Drága vagy.
 
- Nem látom, hogy valóban örülsz neki... - mondta az anyja kis nehezteléssel.
 
- Csak azért, mert elõzte az álmom... - felelte bágyadtan.
 
- Nocsak! Mit álmodtál, ami fontosabb volt a kedvencednél?! - kérdezte apja hamiskás mosollyal.
 
- Valami szépet! - válaszolta ábrándozó hangon.
 
- Fogadjunk, hogy kitalálom! Egy magas, jóképû, fekete hajú fiúról álmodtál. Olyan könyvbúvár-félérõl... - mondta az apja.
 
- Honnan veszed? - kérdezte meglepõdve.
 
- Eltaláltam?! Hallod, anya? Eltaláltam! - nevetett apja jókedvûen, s így folytatta - Nézz csak ki az ablakon! A szemben lévõ ház falánál olvas valaki órák óta. Nem róla van szó véletlenül?
 
Judit az ablakhoz szaladt, s örömében sikított. Ott volt a fiú valóban. Elõzõ délután utána jött, de kesergésében nem vette észre, s hogy itt van újra, magabiztossá tette. Szaladt öltözni, a fürdõszobából kiabálta anyjának, csomagoljon be nagydarab kuglófot, majd a strandon megeszik.
 
Így kezdõdött a közös történetük. A doktornõ ahányszor kuglófot sütött, gondolatban mindig átélte azt a régi vasárnapot.
 
Akkor is ezt tette, mikor Ákos megjelent a konyhában köntösben, kócosan, kialvatlan arccal, s furcsa hangon mondta:
 
- Judit, beszélnünk kell!
 
- Itt és most? - kérdezte, s nyugtalanul nézett a férjére. Látta rajta, hogy valami komoly baja van, megroggyant a tartása, a haza hozott ügyészi magabiztossága, olyan riadt volt, mint egy bajba került kisfiú.
 
- Most azonnal, mert nem bírom tovább! - felelte Ákos, s lerogyott a székre, mint akinek jártányi ereje sincs, s nyöszörgõn folytatta: - Judit, én nagy bajt okoztam, nagyon nagy bajt.
 
Judit gyorsan benyomta a kuglófot a sütõbe, leöblítette kezét, ideges mozdulatokkal szárazra törölte, s miközben leült Ákos térdére, ijedten kérdezte:
 
- Mi történt, szívem? Beszélj!
 
Ákos hozzáhajtotta fejét, s gyanúsan remegett a hangja.
 
- Szeretlek... Tudnod kell, hogy nagyon szeretlek... Szeretem a gyermekeinket is... Mégis iszonyú bûnt követtem el ellenetek.
 
- Uramisten! - rebegte Judit, mert Ákosnál becsületesebb embert, jobb férjet és apát nem ismert. Elszorult hangon kérdezte - Mit tettél?
 
- Mikor Váradival Párizsban voltunk, egyik este sokat ittunk, s elmentünk egy olyan helyre. Mind a ketten ugyanazzal a nõvel feküdtünk le. Váradi az este felhívott. Készítettek nála valami vizsgálatot, amibõl kiderült, hogy hív pozitív. Akkor én is... akkor te is... - nyögte, s könnybe fúlt a hangja.
 
Judit felzokogott. Ákos magához szorította, kapaszkodtak egymásba, mint fuldoklók az örvény közepén.
 
Közben a sütõben égett a kuglóf, terjengett a füst a konyhában. Judit úgy-ahogy magához tért, kikapta a formát a sütõbõl, s ledobta a kõre. A hangokra, zajra felébredtek a kicsi gyermekeik, s riadtan megjelentek mindhárman az ajtóban.
 
A legkisebb megkérdezte:
 
- Édesanyáék miért sírnak?
 
- Mert megégett a kuglóf... - vélte a legnagyobb, s sajnálkozón nézett az égett tésztára.
 
- Szegény kuglóf! - mondta a középsõ, s legörbült a szája.
 
Judit újra felsírt. Ákos magukhoz vonta a gyerekeket is. Együtt siratták aztán a megégett kuglófot...
 
Néhány nap múlva kiderült, hogy ezúttal megúszták. Váradi késõbb szerezte a bajt. A rémületbõl nehezen tértek magukhoz. Ákos félve fogta meg Judit kezét.
 
- Megérdemelném, ha örökre számûznél magadtól... Nagy szemétség volt, amit tettem. Meg tudod bocsátani?
 
Judit szomorú szemekkel nézett rá. Az elmúlt napok rettenete mellett, gyötörte hûtlensége is. Égõ, eleven seb volt a lelkén. Talán sohasem fogja megérteni, hogy tudta megtenni, annyi csodálatosan szép év után, mert az ital nem mentség, ahogy Váradi társasága sem. Ennek ellenére megpróbálja elfelejteni. Csak Isten adjon hozzá elég erõt, mert nem tud szabadulni attól a bánattól, amit a gyilkos kór tudatában érzett, ha ránézett az árvaságra ítélt, három kicsi gyermekére.
 
Kuglófot sem süt többé. Felidézné benne a bánatot. S, egy nap végleg felébredne. Nem akar felébredni. Kapaszkodni fog a hátuk mögött maradt, boldog évekbe, mert nem akarja, hogy apa nélkül nõjenek fel az ártatlanok.
Ez az írás 2016. november 10-én került a NapSziget honlapjára.
 
Rényi Anna további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón