Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
T. Ágoston László
(1942- )
Brillkirályság
Hol volt, hol nem volt, az Üveghegyen, meg a Brilltengeren is túl, ott, ahol az õsvadon fái közt kizárólag göndör szõrû mangalicák ropogtatták a makkot, volt egy királyság. No nem nagy, csak akkora, hogy senki se ismerte a határait. Minek is ismerte volna, hiszen minden állat a saját élelmét kereste, és meg is találta a határtalan rengetegben. A disznók a makkot, a gerlék a kendermagot. A harkálynépség meg ingyen gyógyította a fákat a kérgük alá bújó élõsdi kukacoktól. Mindenki elégedett volt a saját jussával és boldogan zengett az erdei kórus. A medvék ugyan morgolódtak olykor, amikor néhány fürge szárnyú madár megelõzte õket a málnásban, meg a szederbokornál, de találtak helyette más, ínycsiklandozó csemegét. Különben is rájöttek az erdei népek, hogy nemcsak a kutyaugatás, de a medvebrummogás se hallatszik az égig.
 
A kacagó gerle burukkolására azonban nagyon megharagudtak a mackóék, és a soron következõ éves erdei közgyûlésen benyújtották a saját sztárügyvédjeik által megfogalmazott petíciót. Ebben többek között az állt, hogy saját királyt követelnek. Ha záros határidõn belül nem választhatják meg a saját fejedelmüket, úgy itt hagyják ezt a kisebbségi jogot eltipró õsrengeteget, hogy még a málnabokrok is sírni fognak utánuk!
 
Elsõ Leó, a Brillkirályság uralkodója meglepõdött ugyan a szokatlan követelésen, de úgy tett, mintha a királyi titkosszolgálat már jelezte volna neki az elõkészületeket, és azt is tudná, amire a medvék még csak nem is gondoltak. Bejelentette a királyi szóvivõ útján, hogy semmi baj, mindenki õrizze meg a nyugalmát! Aztán negyvennyolc óra gondolkodási idõt kér a tárgyalások megkezdése elõtt. (Ennyi kell, míg a titkosszolgálat begyûjti a medvék vezéreit.) Meg is kapta. Azonnal összehívta a szûkebb tanácsadói testületét, azaz a százharminchat saját nevelésû, címeres sas érdemrenddel kitüntetett tudós baglyot, és összedugták a fejüket. Erre azért volt szükség, mert nappal lévén semmit se láttak a világból. Így legalább érezték, meg melegítették egymást. Közben Karvaly tábornok rendõrei és Szirti admirális katonái (köztük a hûséges kárókatonák) megtisztították a terepet és lemosták a sáros medvetalptól szennyezett zöld füvet. No meg elhessegették a málnásból a madarakat. Úgy gondolták, hogy ha már ennyire ragaszkodnak hozzá a medvék, lehet abban valami nagyon finom izé... Hogy mi, az majd kiderül a vallatásnál. Ha pedig ez így van, akkor a királyt és az udvari népet illeti a tisztás terméke. Meg is kóstolták, de nem ízlett a húsevõknek. Mégis kitették a tisztás mind a négy sarkára a hatalmas táblát: "Királyi birtok. Tilos az átjárás!" A nyuszi meg csak nézte, nézte,  aztán rándított egyet a vállán és azt mondta: "No, hát ez a politika..."
 
- Ám legyen meg az óhajotok - mondta elsõ Leó a negyvenkilencedik órában. - Legyen a medvéknek is koronázott királya. Térdelj elém öreg Brumi, hadd tegyem a fejedre a hûség zálogát! E perctõl kezdve te leszel elsõ, azaz Nagy Brumi, a talpas király. - Ezzel a fejébe nyomta a tölgyfaágakból font koronát. - És lásd, hogy a nagy király figyelmét sem kerüli el az érdem, melledre tûzöm a térdszalag rendet.
 
- Ezt miért kapom, felség? - álmélkodott az újdonsült király. - Különben mindegy, így is nagyon fog örülni neki az asszony.
 
- Mert te vagy a legokosabb medve széles e rengetegben, és soha nem brummantottál ellenem a többi tenyeres-talpas semmirekellõvel.
 
- Nahát! - örvendezett Brumi király. - Volt itt valaha is brummogás? Észre se vettem. Én õsz óta a téli álmomat alszom ebben a kis barlangban.
 
Erdõszerte futótûzként terjedt el a hír: "A medvéknek már van saját királyuk!" Lett is erre nagy kavarodás, kiabálás, sõt némi verekedés is. A bedõlt fatönkön egymást váltották a hordószónokok. A farkasok a rókákat vádolták, a héják a galambokat, a disznók meg a pockokat és az ürgenépséget az állandó furkálásukért. Mindenkinek mindenkihez volt egy-két rossz szava. A nap végére megfogalmazott petíciók szerint a legfõbb követelésük az volt, hogy nekik is legyen saját királyuk. No, meg mindenki kapjon kitüntetést.
 
- Végre egy okos hozzászólás - emelte magasra a bal mancsát Leó. - Nekem is egyszerûbb lesz a dolgom, ha nem a koszos és pállott hónaljú pór néppel kell tárgyalnom, hanem okos és hûséges, kétszer mosott szájú, királyi papucsban csoszogó vénekkel. Ami a kitüntetéseket illeti, Karvaly tábornok állatai megtisztítják a terepet, és aki segít nekik a rendteremtésben, kap a fülébe egy makkot a tavalyi termésbõl. És még valamit! - horkantott Leó. - E perctõl kezdve nem a királyi cím illet engem. Én vagyok elsõ Leó, az állatok császára. A saját fogammal harapom át a torkát annak, aki ezt elfelejti.
 
Az új királyok éljeneztek, a nép meg szó nélkül bólogatott hozzá. Igaz, a katonák is segítettek a fõhajtásban.
 
Röfi, az agyaras vén kan disznó volt a legboldogabb. Örömében meg is kereste a legnagyobb erdei pocsolyát, és akkorát dagonyázott benne, hogy még az égig érõ fák legvékonyabb ágai is sárosak lettek tõle. Aztán megrázta a szépen göndörített sörényét, és a fiai között kiosztotta a makkot.
 
No, igen, azzal kezdõdött minden baj, a makkal. Az történt ugyanis, hogy miután Röfi király elosztotta a makkot az övéi között, bejelentkezett nála Mókus herceg, és követelte a részüket, amit más években is szó nélkül megkapott a mókus família. Most meg nem. Hogy is van ez?
 
- Van elég levél a fákon, egyétek azt! - röffentette az agyaras. - A makk a miénk.
 
- Azt már régen megették a hernyók - panaszolta a mókus -, mert a harkályok fészkét kirabolták a szarkák, azok meg elvonultak délre, ahol nem zargatja õket senki.
 
- No, majd én intézkedem - vetette föl a fejét büszkén a király. - Elmegyek a császárhoz panaszra.
 
El is ment, bejelentkezett a kancellárián, ahol kapott egy kihallgatási idõpontot a nyár közepére. Felháborodottan reklamált a megalázó eljárás ellen, hiszen õ végtére is a disznók királya!
 
- Én meg a kancellár, a császárné unokabátyja - mondta egykedvûen a másik. - Már csak nem fogok egy szõke vadkan szavára ugrándozni... Különben is, elõtted vár kihallgatásra az összes király. Egymást vádolják hûtlenséggel, kapzsisággal, hatalommal való visszaéléssel, meg egyéb nyalánkságokkal.
 
- Mint például mivel?
 
- Itt van például a farkas. Odavette maga mellé fõtanácsadónak a rókát, aki azt súgta-búgta a fülébe, hogy öltözzön báránybõrbe, úgy közelítse meg a nyájat. Mára már alig maradt néhány jerke a karámban. A császár odaküldte Karvaly tábornok, meg Szirti admirális katonáit, hogy tegyenek rendet. Azok meg egymást ölik a maradék birkákért. Folytassam?
 
- Ne folytasd, kancellár uram, de hunyd be a szemed, és állj el az utamból! Beszélnem kell a császárral!
 
- Nem tenne jót az egészségednek, ha most a szeme elé kerülnél.
 
- Ugyan miért?
 
- Mert éppen vadászatból tért haza az imént az udvar népe, és üres kondérral várta õket a szakács. Õt most fõzi az üstben a hóhér. Az történt ugyanis, hogy a felséges úr kilovagolt a szavannára, és egyetlen kedvére való antilopot se talált. Ne szólj közbe, gazellát se! Mindent fölfaltak a hiénák. Elfogták ugyan Hiéna herceget, de annak a húsát nem kedveli a császár. Azt nem tudom, hogy a disznóhúst szereti-e... Ha akarod, megkérdezhetem tõle.
 
- Á, nem... nem olyan fontos. Ha jól meggondolom, akár várhatok is a nyárig - húzódott arrébb Röfi király.
 
- Látod, nem is vagy te olyan buta turkáló, mint amilyennek kinézel. A nyárig még akár az esõ is eshet, és helyreáll a természet rendje. Vagy visszaszállnak a madarak, de jöhet akár egy tornádó is jeges esõvel, villámcsapással, miegymással, és elsöpri az egész császári udvart. Mit tudom én... Hanem..., te Röfi! Áll ott a palotád elõtt egy ezeréves tölgyfa. Hatalmas és egészséges. Pont olyan, mint amibõl bárkát szoktak építeni. Megtennéd nekem, hogy alkalom adtán a fiaiddal kitúratod a gyökereit? Biz' Isten, nem lennék hálátlan.
Ez az írás 2016. október 31-én került a NapSziget honlapjára.
 
T. Ágoston László további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón