Vissza a főoldalra
 
ONLINE MŰVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSŐ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin – vers, Szénási Sándor István – próza)
 
Merényi Krisztián
(1970– )
A sírkamra
Szél csapkodta nyikorgó ajtaját. Senki sem sejtette, mi történt hosszú évekig odabenn. Lebontatlanul hagyták. A szülők még a közeléből is eltiltották gyermekeiket. Tavaly hontalanok lakták be, de egy ideje semmi hír sincs róluk.
 
*
 
Nóra kosarazás közben ájult el. Fáradtságra gyanakodtak. A sokadik rosszullét után kivizsgálták. A lány nem folytathatta az egyetemet. Kórházba került. Hosszú, hátközépig érő szőke haját levágták. Sokat fogyott. A szülőknek dr. Borneszt, a fiatal, de kitűnő specialistát ajánlották.
Hűvös őszi szellő kísérte útján a kórházba igyekvő dr. Borneszt. Minden alkalommal amikor elhaladt a tízes kórterem előtt, kirázta a hideg. Néha ostoba indokkal nyitott be. Akár egy vörös fülű kamasz, igyekezett zavartalanságát színlelni. A lány ártatlan arca, ősi nyugalma, pisze orra első szerelmére emlékeztette. Nórát többször látta a városban mielőtt a kórházba hozták. Mintha csak múltja kísértette volna. Nóra fáradt mosollyal üdvözölte, ám mozdulatai már nehézkesek voltak. 
    – Drága kisasszony, lassan ideje lábra állni! Tudja, amióta itt fekszik, a madarak is rekedtebben dalolnak. Na és a fák? 
    – Édesanyám tegnap sem jött. Telefonálna neki?
    Bornesz többet tett érte, mint bárkiért pályafutása során. Mielőtt belépett a kórterembe, erőszakos szívdobogás zaklatta, miután elhagyta azt, parazsak gördültek végig torkán.
    A lány napról-napra gyengébb lett. Beszélni sem tudott, szemei kábán csillogtak. Bornesz munkaideje után is belátogatott, s néha késő estig mesélt a közeledő nyárról, amikor ők ketten megisznak egy-egy pohár italt a parkszéli kisvendéglő teraszán, s a gyógyulásra koccintanak. A doktor az ágyon ülve hosszú ideig hallgatott, s közben a lány kezét szorongatta. Csak ők ketten, és az ablakon túli hűvös ősz. 
    Másnap hajnalban a zárt ablaküveget vadul döngette a szél. Nóra csendben ment el. Az éjszakás nővér talált rá. 
 
*
 
Bornesz konzultált a patológussal és a lány szüleivel.
    – Kötelességünk megőrizni a szépségét. Nem temethetik el! Légmentes üvegkoporsóban a helye, ott örökké látható marad.
    – Nóra nem lehet az enyészeté! Elrendezek mindent.
    – Doktor úr! Nagyon köszönöm… – csuklott el az anya hangja.
    A lányt ideiglenesen a kórház hűtőkamrájába helyezték. Bornesz a várostól nem messze még az erdő előtt, a Boldog Asszonyok dombján sírkamrát építtetett. Hagymakupolájú, köralapú, kápolnára emlékeztető sírkamrát. Külső fala terméskőből, belseje égetett kerámiatéglából. Mint magára hagyott műemlék árválkodott a dombon. A ravatal körül gyertyák, mécsesek, Jelenések-könyvéből ihletett bizonytalan eredetű misztikus sötét-fakó olajfestmény másolatok. Nórát feltűnés nélkül szállították át. Néhány kíváncsiskodó lurkón kívűl senki sem járt erre. Bornesz és a szülők rendelkeztek kulccsal. A doktor minden szabadidejét a kamrában töltötte. A döglődő évek nehezen vánszorogtak, csak a kamra mozdulatlanságban nyert értelmet az idő.
 
*
 
A negyvenes éveit taposó Bornesz dolga végeztével nap mint nap  meglátogatta Nórát, kit öt éve kiemelt légmentesített koporsójából. A testet balzsamozta. Távozásakor műanyag védőteknővel fedte le szerelmét. Nóra arca aszottá vált, bebarnult teste összetöpörödött. Denevérek költöztek be a szellőzőn. A falakon is meglátszódott az eltelt tizenöt év. Bornesz úgy gondolta, hogy minden öregedhet, elkorhadhat, penészesedhet, egyedül az Ő Nórája maradjon kortalan, örökké élő, s hasson a romlandóságoknál sokkalta üdébbnek. Száraz bőrét parfümözte, csukott szemmel, alig érve hozzá, lassan simogatta, szaglászta, s halkan nyögte:
    – Nórám… Édes Nórám.
    Illatos kölni, nehéz hullaszag, balzsampára keveredett a levegőben. Nóra mumifikálódott testéről letört a jobb láb. Borneszt ez érzékenyen érintette. Az elhullajtott testrészt a kápolna melletti erdőbe temette. Éles csontszilánk fúródott ki a csonkból. Az apróra töppedt balláb még tartott. 
    Bornesz az elsuhanó majd húsz év alatt távol tartotta magát a társkapcsolatoktól. A kórházban, mint vak robot végezte dolgát. Senkiben sem bízott. Gyakran hanyatlott zokogva kedvesére, kinek halotti maszktól eleven arcát hetente sminkelte, hitelesen pingálta újjá a fiatal Nórát. A fonnyadt fejbőrre parókát húzott; simát, szőkét, mint… Nyakékkel, karkötővel és gyűrűvel ékesítette. Az arcforma rég elveszett. A kifordult, megszáradt húsból elővicsorogtak fogai.
 
*
 
A doktor néha-néha beautózott a városba, ám az élelmiszerüzleten, a parfümbolton, és a parókáson kívül nemigen tévedt be máshova. A lány szülei rég meghaltak. 
    Bornesz miután nyugdíjba vonult, ritkán járt haza, vagy bármerre. Nórával élt, csak néha merészkedett elő a sötét sírboltból.
    A doktor kénytelen volt hozzászokni a végtaghulláshoz. A csontszáradt végtagok könnyen leváltak. Hol egy ujj pottyant a burkolatkőre, hol egy fog vált el az anyatesttől. Ilyenkor tisztátlanság-érzet uralkodott el Borneszen, gyomra felfordult idegennek érezte sajátgyártású múmiáját. Miután megnyugodott, kiporolta a parókát, tollseprővel lesepregette a testet. Vadonatúj maszkot festett. Ismét ifjúnak, erősnek érezte magát. Újjá született a kishalál után.
    Élete legfontosabb döntése előtt állt, közeledett a beteljesedés. Megvásárolta a mennyasszonyi ruhát, a fátylat, és szertartásos mozdulattal bújtatta bele az apró, végtagja-nincs testet. Nórát alapos restaurációnak vetette alá: paróka és maszkcsere, új ékszerek, erre az alkalomra őrzött bontatlan, pazar parfüm. A mumifikált testre nagynak bizonyult a miniatűr araruha. Kásából, mázból és vaníliás cukorból megsütötte esküvői tortájukat. Beállította a vadonatúj gramofont; halkan szólt a sanzon. Miután lefényképezte mennyasszonyát a falhoz csapta a kedvesére zuhanó denevért, majd elérzékenyülve, könnyezve közeledett felé. Az egyetlen, még ép ujjra felhúzta a gyémántberakásos jegygyűrűt. Fejvesztve, mohón Nóra fölé kerekedett. Jobb kezével testsúlyát támasztotta, baljával nadrággombjait oldotta. A menyasszonyruhát nyakcsontig hajtotta, mindenütt az érdes bőrkonzerválódást simogatta. A fátylat lerántva gyűröttre csókolta a maszkot. Zaklatott mozdulatait visszafogta, nagyon tudta vigyázni szerelmét. Nadrágját combközépig tolta, zakóját a földre dobta. Gyorsuló mély zilálásba kezdett, nem törődött a fájdalommal, melyet a bal combtőből kiálló csont okozott. Heves lüktetése közben mindjobban felhasadt felső combjának belseje, majd feljebb és feljebb. 
    Csurgó vére és magjának évtizedek óta konzerválódott elegye örökre egyberagasztotta kettejüket.
 
Merényi Krisztián további írásai az Első Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az 
Első Közlés Írások 
rovathoz
 
 Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1399 Budapest, Pf. 701/578. postai címre várjuk!
 
Vissza a főoldalra
 
Aktuális írások
Első közlés írások
* * * JÁTÉK * * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
 
A NapSziget folyóirat
negyedévente
papíron is megjelenik.
 
Megrendelhető:
1399 Budapest, Pf. 701/578.
 
 
céljainkat az NKÖM támogatja
 
 
 
Művészek és művészetek a világhálón