|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Szél csapkodta nyikorgó
ajtaját. Senki sem sejtette, mi történt hosszú évekig odabenn. Lebontatlanul
hagyták. A szülők még a közeléből is eltiltották gyermekeiket. Tavaly hontalanok
lakták be, de egy ideje semmi hír sincs róluk.
Nóra kosarazás közben ájult el. Fáradtságra gyanakodtak. A sokadik rosszullét után kivizsgálták. A lány nem folytathatta az egyetemet. Kórházba került. Hosszú, hátközépig érő szőke haját levágták. Sokat fogyott. A szülőknek dr. Borneszt, a fiatal, de kitűnő specialistát ajánlották. Hűvös őszi szellő kísérte útján a kórházba igyekvő dr. Borneszt. Minden alkalommal amikor elhaladt a tízes kórterem előtt, kirázta a hideg. Néha ostoba indokkal nyitott be. Akár egy vörös fülű kamasz, igyekezett zavartalanságát színlelni. A lány ártatlan arca, ősi nyugalma, pisze orra első szerelmére emlékeztette. Nórát többször látta a városban mielőtt a kórházba hozták. Mintha csak múltja kísértette volna. Nóra fáradt mosollyal üdvözölte, ám mozdulatai már nehézkesek voltak. – Drága kisasszony, lassan ideje lábra állni! Tudja, amióta itt fekszik, a madarak is rekedtebben dalolnak. Na és a fák? – Édesanyám tegnap sem jött. Telefonálna neki? Bornesz többet tett érte, mint bárkiért pályafutása során. Mielőtt belépett a kórterembe, erőszakos szívdobogás zaklatta, miután elhagyta azt, parazsak gördültek végig torkán. A lány napról-napra gyengébb lett. Beszélni sem tudott, szemei kábán csillogtak. Bornesz munkaideje után is belátogatott, s néha késő estig mesélt a közeledő nyárról, amikor ők ketten megisznak egy-egy pohár italt a parkszéli kisvendéglő teraszán, s a gyógyulásra koccintanak. A doktor az ágyon ülve hosszú ideig hallgatott, s közben a lány kezét szorongatta. Csak ők ketten, és az ablakon túli hűvös ősz. Másnap hajnalban a zárt ablaküveget vadul döngette a szél. Nóra csendben ment el. Az éjszakás nővér talált rá. Bornesz konzultált a patológussal és a lány szüleivel. – Kötelességünk megőrizni a szépségét. Nem temethetik el! Légmentes üvegkoporsóban a helye, ott örökké látható marad. – Nóra nem lehet az enyészeté! Elrendezek mindent. – Doktor úr! Nagyon köszönöm… – csuklott el az anya hangja. A lányt ideiglenesen a kórház hűtőkamrájába helyezték. Bornesz a várostól nem messze még az erdő előtt, a Boldog Asszonyok dombján sírkamrát építtetett. Hagymakupolájú, köralapú, kápolnára emlékeztető sírkamrát. Külső fala terméskőből, belseje égetett kerámiatéglából. Mint magára hagyott műemlék árválkodott a dombon. A ravatal körül gyertyák, mécsesek, Jelenések-könyvéből ihletett bizonytalan eredetű misztikus sötét-fakó olajfestmény másolatok. Nórát feltűnés nélkül szállították át. Néhány kíváncsiskodó lurkón kívűl senki sem járt erre. Bornesz és a szülők rendelkeztek kulccsal. A doktor minden szabadidejét a kamrában töltötte. A döglődő évek nehezen vánszorogtak, csak a kamra mozdulatlanságban nyert értelmet az idő. A negyvenes éveit taposó Bornesz dolga végeztével nap mint nap meglátogatta Nórát, kit öt éve kiemelt légmentesített koporsójából. A testet balzsamozta. Távozásakor műanyag védőteknővel fedte le szerelmét. Nóra arca aszottá vált, bebarnult teste összetöpörödött. Denevérek költöztek be a szellőzőn. A falakon is meglátszódott az eltelt tizenöt év. Bornesz úgy gondolta, hogy minden öregedhet, elkorhadhat, penészesedhet, egyedül az Ő Nórája maradjon kortalan, örökké élő, s hasson a romlandóságoknál sokkalta üdébbnek. Száraz bőrét parfümözte, csukott szemmel, alig érve hozzá, lassan simogatta, szaglászta, s halkan nyögte: – Nórám… Édes Nórám. Illatos kölni, nehéz hullaszag, balzsampára keveredett a levegőben. Nóra mumifikálódott testéről letört a jobb láb. Borneszt ez érzékenyen érintette. Az elhullajtott testrészt a kápolna melletti erdőbe temette. Éles csontszilánk fúródott ki a csonkból. Az apróra töppedt balláb még tartott. Bornesz az elsuhanó majd húsz év alatt távol tartotta magát a társkapcsolatoktól. A kórházban, mint vak robot végezte dolgát. Senkiben sem bízott. Gyakran hanyatlott zokogva kedvesére, kinek halotti maszktól eleven arcát hetente sminkelte, hitelesen pingálta újjá a fiatal Nórát. A fonnyadt fejbőrre parókát húzott; simát, szőkét, mint… Nyakékkel, karkötővel és gyűrűvel ékesítette. Az arcforma rég elveszett. A kifordult, megszáradt húsból elővicsorogtak fogai. A doktor néha-néha beautózott a városba, ám az élelmiszerüzleten, a parfümbolton, és a parókáson kívül nemigen tévedt be máshova. A lány szülei rég meghaltak. Bornesz miután nyugdíjba vonult, ritkán járt haza, vagy bármerre. Nórával élt, csak néha merészkedett elő a sötét sírboltból. A doktor kénytelen volt hozzászokni a végtaghulláshoz. A csontszáradt végtagok könnyen leváltak. Hol egy ujj pottyant a burkolatkőre, hol egy fog vált el az anyatesttől. Ilyenkor tisztátlanság-érzet uralkodott el Borneszen, gyomra felfordult idegennek érezte sajátgyártású múmiáját. Miután megnyugodott, kiporolta a parókát, tollseprővel lesepregette a testet. Vadonatúj maszkot festett. Ismét ifjúnak, erősnek érezte magát. Újjá született a kishalál után. Élete legfontosabb döntése előtt állt, közeledett a beteljesedés. Megvásárolta a mennyasszonyi ruhát, a fátylat, és szertartásos mozdulattal bújtatta bele az apró, végtagja-nincs testet. Nórát alapos restaurációnak vetette alá: paróka és maszkcsere, új ékszerek, erre az alkalomra őrzött bontatlan, pazar parfüm. A mumifikált testre nagynak bizonyult a miniatűr araruha. Kásából, mázból és vaníliás cukorból megsütötte esküvői tortájukat. Beállította a vadonatúj gramofont; halkan szólt a sanzon. Miután lefényképezte mennyasszonyát a falhoz csapta a kedvesére zuhanó denevért, majd elérzékenyülve, könnyezve közeledett felé. Az egyetlen, még ép ujjra felhúzta a gyémántberakásos jegygyűrűt. Fejvesztve, mohón Nóra fölé kerekedett. Jobb kezével testsúlyát támasztotta, baljával nadrággombjait oldotta. A menyasszonyruhát nyakcsontig hajtotta, mindenütt az érdes bőrkonzerválódást simogatta. A fátylat lerántva gyűröttre csókolta a maszkot. Zaklatott mozdulatait visszafogta, nagyon tudta vigyázni szerelmét. Nadrágját combközépig tolta, zakóját a földre dobta. Gyorsuló mély zilálásba kezdett, nem törődött a fájdalommal, melyet a bal combtőből kiálló csont okozott. Heves lüktetése közben mindjobban felhasadt felső combjának belseje, majd feljebb és feljebb. Csurgó vére és magjának évtizedek óta konzerválódott elegye örökre egyberagasztotta kettejüket. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
