Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Szabó Márton - Vasi Szabó János
Meseregény
4. rész
Fabulák Núciából

Derekasan ettek, majd jól meghúzták a fakupákba kitöltött sert. Pöklencs elégedetten hátradõlt, az orrán habbuborék pukkant szét.

- Ölmedzen uram, mintha ármánykodást említettel volna a szomszédságban. Mi okod volt erre? - Barnabás letörölte szája szélérõl a vajdarabkát, és merõn az asztaltól távolabb, a fal mellett ücsörgõ medvére nézett.

- Rég elhagyta atyád és a mareskall sereg Núciát, sokáig hírt sem kaptunk felõlük, ám a tanácsban hamar szemet vetettek a gazdag Diófölde tartományra. Bár Klerenc urunk felelõs-gazdatisztté nevezte ki jó apámat, szálfába vésve, a szabályok szerint; a Dióliget urai, a Lépesmézesek máig nem mondtak le arról, hogy a dióföldi kiváló hársméz, és a bõséges héjas gyümölcs termés haszna az Irgum-birtokot gazdagítsa. Mióta az Íriszi Fogadóban Lépesmézes Bendegúzt letették a fõcsaposi posztról, s atyja, az öreg Arksun és a Nagypint Tanács egyre inkább elvesztette befolyását, Arksun unokája, Irgumburgum Bendegúz minden lehetõséget megragad, hogy a család újra nemcsak Núcia, hanem Medvedzenföld hatalmasságai közé kerüljön.

Barnabás felhorkantott, ez a név még az õ emlékeiben is egyet jelentett a gyásszal és keserûséggel. Mézpergetõ Klerenc távoli rokonságban állt a Lépesmézes famíliával, az a szerteágazó vérvonalú család egykor - és történetünk idején is - Núcia keleti felén a nagy dió-ligetes vidéken gazdálkodott. Mivel az a terület volt legközelebb a medvedzen fõvároshoz, Íriszhez, mindig jelentõs befolyással bírtak a barnamedvék hierarchiájában: a tanácsban, a Nagypintben - utóbbinak az akkor már matuzsálemi korú Lépesmézes Arksun volt választott vezetõje -, sõt, fiának, Lépesmézes Bendegúznak a révén az Íriszi Fogadó fõcsaposi posztját is elnyerték. Utóbbi élethosszig tartó állás, a fõcsapos leváltása ezért mindig erõszakos pártütés végeredménye volt. Így történt Lépesmézes Bendegúz esetében is, ám a helyét elfoglaló Mókás Medvedzen az eltelt évek során bizonyította rátermettségét, a sokáig düledezõ, múltba merengõ Írisz visszakapta régi patináját. Arksun jóindulatú medve volt, ám szava egyre kevesebbet ért, Bendegúz eltávolítása súlyosan érintette nemcsak a saját befolyását illetõen, de a Nagypint, aminek tisztelt elnöke volt, döntéshozó testületbõl tanácsadóvá lett lefokozva. Medvedzenföld vezetõje, kimondva kimondatlan, az íriszi fõcsapos lett. Arksunnak volt még egy leány-bocsa, Bodzácska nevû; õ hozzáment a jeles szekerceforgató vitézhez, Irgum Abiédzenhez, az õ kölkük volt Irgumburgum Bendegúz. A Bendegúz nevet az egykor eltávolított fõcsapos rokon tiszteletére adták néki, s bizony nagy rátermettség és elszántság szorult abba medve-ifjoncba. Elõbb a núciai fejedelmi széket kívánta megszerezni Mézpergetõ Öklenc tragikus halála után. (Öklenc, miként Bendegúz atyja, Abiédzen is az északi háborúban veszítette életét.) Ám a medvedzeni törvények a családfa legidõsebb medvefiára testálták az õsi szálfák óta ezt a hivatalt, az pedig Öklenc kölke, Mézpergetõ Klerenc volt. A Lépesmézesek utolsó reménye akkor szállt el, mikor a nagy északi Ellentámadásról Klerenc élve, sõt, a medvedzeni had egyik hõseként, Mókás Medvedzen fõcsapos dísz-dárdájával a mancsában tért vissza. Késõbb el kellett ismernie: Klerenc rátermett vezetõnek bizonyult, Núcia földjére a jólét és a nagy bocs-szaporulat köszöntött. A barnamedvék még azt is elnézték neki, hogy nem népük lyányai közül hozott feleséget, hanem a nyugati partról, Meggyesföldön túlról: a kevert vérû Árpási-Lepényes família kedves, jólelkû mackólányát, Árpási Kenderkét vette el. Bár a rosszmájúak azt sugdosták, hogy a szamédiek alantasabb vére jelenik majd meg a Mézpergetõk nemes családjában, Barnabás már kicsi bocsként is derék medvedzen volt. Kölök volt még, amikor felütötte fejét Núciában a gondolat: túlságosan megsokasodtak a béke évei alatt a medvedzenek itt, s hogy a Medvégy-hegység déli oldalán hatalmas földek várják a barnamedvéket, hogy birtokba vegyék. Ezek a sugdolózások a tanyákon a mézser vedelés közben erõsödtek, míg nyíltan is elhangzottak a núciai fejedelmi gyûlésen. Különösen a szabad medvék és az északról jött Beer-fiak emlegették, ám Diófölde tisztes gazdái közt is hamar gyökeret vert a déli gazdag mogyoró és szelídgesztenye erdõkrõl szóló história. Maga Klerenc nem kívánt velük tartani, boldogan éldegélt családjával a dió és hársfák alatt épített tanyáján. Ám a békés napokra szerencsétlenség árnya vetült: Kenderke örökölte szamédi õsei gombák iránti nagy rajongását, mindig volt friss vagy szárított termék ebbõl a finomságból, ám egy alkalommal a vándorkereskedõtõl vett csemege közé mérgezõ is keveredett. Barnabás és atyja épp a hárserdõ méheinek mézét gyûjtötte be, amikor megtörtént a baj. Árpási Kenderke, az a szelíd teremtés szörnyû kínok közt lehelte ki lelkét. A vándorkereskedõt nem találták meg, ám akadtak hangok, akik a Dióliget vidékérõl valónak mondták, az õsi Lépesmézes földrõl. A véres vendettát az íriszi fõcsapos bölcs döntése állította meg: Núcia népének engedélyezte a Medvégytõl délre elterülõ vidék elfoglalását. A fiatal, és igen vitéz Beerfi Brummó állt a vállalkozás élére, ám túlságosan heves vérmérséklete miatt az akkor már mareskall-nak nevezett telepesek nem bíztak teljes számban benne. Mézpergetõ Klerenc fejedelem akkor nagy búskomorságba esett, hisz Dióföld minden fája és virága elveszített asszonyára emlékeztette. Ám egy nap, mikor a ház tornácán Beerfivel itta a keserédes hárs-méz sert, Brummóban megfogant a gondolat: Klerenc vezethetné a sereget, a birtok ügyes bajos dolgainak intézését pedig rábízhatná a visszatértéig az öreg gazdatisztjére, Ölvédire. Megtetszett a fejedelemnek az elképzelés, addig is távol marad a gyásztól - s mivel még mindig Irgumburgum Bendegúzra gyanakodott - a kölkét is magával vitte; biztos, ami biztos.

Így a mareskallok új "délszaki" gyarmatának is õ lett a vezetõje, ám a sors úgy hozta: Mézpergetõ Klerenc, Núcia választott fejedelme soha nem lépte át többet szülõföldje határát.

Csöndben üldögéltek, a ser maradékát kortyolva, mikor Ölmedzen megtörte a hallgatást. A foxihoz fordulva kérdezte:

- Pöklencs uram, mi járatban vagy erre, távol a Mandulasziget tornyaitól?

A kutya ravaszkás gombszeme a medvére meredt, aztán a szokott kellemetlenkedõ vigyorba torzult képe.

- Hosszú útra indultam, még a tél beállta elõtt Muflonhávenbe kell jutnom, a Tülkös-csárdában találkoznom valakivel: rétori dologról van szó - ez annyit jelentett, hogy többet a jelenlévõknek nem kell tudnia. A medvedzen akkor Barnabáshoz fordult:

- S te, jó uram, itt maradsz legalább arra az idõre, míg a viták a szomszédsággal lerendezõdnek?

- Íriszbe készülök, a Fogadót felkeresni, s most látom csak igazán: lesz mirõl beszélnem a fõcsapossal. De azt belátom; az eredeti rövidebb utat nem járhatom végig, most jobb lesz elkerülni Dióliget földjét. A nyugati kitérõvel megyek tovább. A muflonháveni kikötõnél lépek az Íriszi Öregútra. Ha Pöklencs uram nem bánja, addig vele tartok.

- Akkor ebben maradunk. Ha nincs több a remek serbõl, tegyük el magunkat reggelre.

Nem idõzhetünk itt, indulnunk kell a fagyok beállta elõtt - a kutya várt kicsit, ám vendéglátójuk nem hozott újabb kancsót, morogva fölállt, s Barnabással a nyomában elköszönt.

Illatos szalmával tömött fekhelyen, teli hassal jól esett az alvás a vándoroknak. A szabad ég alatt töltött éjszakák után különösen. Ölmedzen tanyáján biztonságban voltak. 

Ez az írás 2016. augusztus 8-án került a NapSziget honlapjára.
 
Szabó Márton további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban 
Vasi Szabó János további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón