Vissza a főoldalra
 
ONLINE MÛVÉSZETI, KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
(világhálón:2001. március 1-jétõl, nyomtatásban: 2002-2010 között)
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
ELSÕ KÖZLÉS ÍRÁSOK
(szerkeszti: Bandi Katalin - vers, Szénási Sándor István - próza)
 
Weiler Eszter
(1955- )
A Balaton szerelmese - IX.
Séta az esõben
 
A diszkó hajózás utáni hajnalon megérkezett a hideg hullám. Az emberek visszavonultak, kártyáztak, olvastak, összejöttek egy jó kis dumcsi partira. Andrea azonban egyedül akart maradni. Még szerencse, hogy magával hozta gumicsizmáját és esõkabátját. Felöltözött és kiment a mólóra. A Balaton megmutatta végtelen haragját, az ég és a víz sötéten egybe olvadt, s a villámok cikáztak, dörgött az ég. A hullámok fölcsaptak. Andrea fejében számtalan gondolat született, leülni nem tudott, csak a jegyárusító épület fedett részén, elõvette jegyzetfüzetét, kulcsszavakat írt le, azzal, hogy majd otthon részletesen kifejti azokat. Ekkor egyszer csak a semmibõl odafutott hozzá egy kutya. Ugatta, közben a farkát csóválta. Andrea közeledett hozzá, megsimogatta a füle tövét, s a kutyus odadõlt Andrea lábához. - Durmi! - kiáltotta el magát egy férfi. Merre vagy? - S ekkor feltûnt egy szintén az idõjáráshoz öltözött férfi. - Á, hát itt vagy. Elnézést a kellemetlenségért - szabadkozott. - Tudja megijedt a dörgéstõl, ezért futott el tõlem, de látom már, ön megnyugtatta. - Nagyon aranyos, Durmi a neve? - Igen, tudom, ez nem szokványos név, de mindig kedveskedve hozzám bújik. - Jaj, elnézést még be sem mutatkoztam, Ábrahám Ákos a nevem. - Érdekes az ön neve is, jaj, ne haragudjon, egy kissé zavarban vagyok, az én nevem, Kiss Andrea. Kijöttem, mert meg akartam tapasztalni a vihar hatását a Balaton vizére. Félelmetes, nem? - kérdezte Andrea. - Jöjjön, sétáljunk egyet, Durmi biztos maga mellett marad, mindig az elsõ benyomás a fontos, egy állat megérzi, ha szeretik. - Andrea elmosolyodott. - El tudja képzelni, hogy féltem az állatoktól? - Nem hiszem, olyan természetesen vette Durmi közeledését. - Az ember az évek során változik. Életünk végéig változunk. - Én is pont ezt akartam mondani - heveskedett Ákos. Egymás mellett bandukoltak, s nem mertek megszólalni, majd egyszerre akarták kérdezni, merre menjenek. Andrea már rég nem beszélgetett idegen férfival, úgy érezte magát, mint egy kamasz lány, aki az elsõ randevúján találkozik a neki tetszõ fiúval. Meg sem nézte igazából a férfit, õ azonban fürkészõ pillantásokkal tekintett reá. Elindultak visszafelé a mólóról, majd a szabad strand területére tévedtek. Durmi élvezte a szabadságot, s az ég elvált a Balaton vizétõl, világosodott, s az esõ is alább hagyott. - Futunk egyet? - kérdezte Ákos. - Nem, nem szeretnék, egy kissé túlsúlyos vagyok, s a futás nem megy. - Ezt nem kellett volna mondania, gondolta magában, mert így felöltözve esõkabátban, nem tûnt fel a kövérsége. Most biztos ennyi volt, a férfiak nem rajonganak a rubensi alkatú hölgyekért. Próbált lefogyni, igazából, gyermekkorában kórosan sovány volt, s irigykedett a teltebb lányokra, most viszont, ha nem is olyan soványan, de soványabban jóval könnyebben mozoghatna. - Ha holnap nem esik az esõ, kijönne, kijönnél velem lovagolni? A közelben van egy tanya, ahol hódolhatok e szenvedélynek, s talán téged is rá tudnálak venni a lovaglásra. Ugye nem baj, hogy letegeztelek, igaz ezt mindig a nõk szokták kezdeményezni. - Nem, nem végül is nem probléma, azonban ha barátkozom is a lovakkal, nem merek ráülni, mert tériszonyom van. - Ezt sem lett volna szabad mondania - Andrea teljesen bizonytalan volt önmagában. Úgy érezte magát, mint elefánt a porcelán boltban, mindig rosszkor, rosszul beszél. - Azért a kedvemért nem jönnél ki velem, Durmi is ott lesz, s hidd el, ez jót tesz a léleknek. - Gondolod, hogy szüksége lenne a lelkemnek ilyen terápiára? - Most aztán annyi, biztos rám van írva, hogy éppen a padlón vagyok? - Nem úgy értettem - volt a válasz, s most Ákosban merült fel a kétség, elpuskázza azt, hogy jobban megismerje Andreát. Milyen nehéz is az ismerkedés, gondolták mindketten. Lassan elvonult a vihar. - Durmi ide hozzám! - kiáltota el magát Ákos, s a kutya futott a gazdájához, ugrált örömében. - Most elköszönök - kezdeményezte a búcsúzást Andrea. - Akkor holnap, hol találkozunk? Kocsival elvinnélek, s ott majd meglátod, milyen is érezni a szabadságot. - Andrea a fejéhez nyúlt, most mit is válaszoljon? - Hát, jó, rendben. Délelõtt, mikor? - Reggel 8 órára itt leszek a... de hol is, mondjuk a sétáló utca és a vasúti átjáró sarkán. Ok? - Ok. - Durmi köszönjél el Andreától. - Durmi - hívta Andrea, s a kutya oda furakodott Andrea lábához, várva, hogy majd a füle tövét megsimogassák.
Ez az írás 2016. július 9-én került a NapSziget honlapjára.
 
Weiler Eszter további írásai az Elsõ Közlés Írások rovatban
 
visszatérés az
Elsõ Közlés Írások
rovathoz
 
Aktuális írások
Elsõ közlés írások
* * * JÁTÉK* * *
Kulturális ajánlatunk
Munkatársaink
Kortárs válogatás
Klasszikus válogatás
NapSziget Galéria
Nyomtatott NapSziget
Támogatóink
 
  Az írásokkal kapcsolatos véleményeket, illetve a közlésre szánt alkotásakat
e-mail címünkre valamint az 1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 3. postai címre várjuk!
Szerkesztõségi forródrót és SMS-küldési lehetõség: 06-30/520-1428
 

...ami a NapSzigetbõl kimaradt...
Vissza a főoldalra

Mûvészek és mûvészetek a világhálón